Helló Világ!
Rég beszéltünk. Rajtam múlott. Hívtál eddig is, de sosem értem rá. Sosem akartam ráérni.
Láttam a színeket, hívtak az illatok, vonzott elemi erővel az ősz, a tél, aztán a tavasz is; nyáron megőrültem a szerelemtől, mégis csökönyösen kitartottam: amit mondtam, megmondtam; köztünk mindennek vége, köztünk semmi sem lehet.
És kóstolgattalak feszült óvatossággal: nehogy megbolonduljak; nehogy magaddal ragadj...
Helló Világ, letéptem a láncaim, és még nem tudom, merre vezet az út, amin lépkedek, de a hátamon hátizsák van (óriási, elbírom), benne a életem (büszke vagyok rá!), és ha őszinte akarok lenni, a cél már nem is igazán érdekel.
Csak az élmények. Fények, hangok, levélzizzenés, vízcsobbanás; gyerekzsivaj, áldott csend; zápor, hűvös hajnali levegő, ízek, érintések, rádöbbenések, elengedések, megnyugvások, feltöltődések.
Helló Világ, remélem, még emlékszel. Már nem sietek sehová, nem menekülök sem magam elől, sem előled. Megérkeztem.
Helló Világ! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése