Napi Coelho:

"Az utazás soha nem pénz, hanem bátorság kérdése." Paulo Coelho



2010. december 15., szerda

EGÉSZ-séges életünk, ételünk


Írtam már Nektek több felvonásban is a boldogságról. Ami NEM a boldogtalanság hiánya.
Ugyanígy gondolkodom az egészségről is. Egyfajta komplex, testi-lelki-szellemi teljességként. Ahogy maga a szó is sugallja: EGÉSZség.
Hosszú idő óta foglalkozom azzal, hogyan lehet egészségesen, teljes értékűen táplálkozni. Úgy, hogy amit megeszem, ne legyen a szervezetem számára terhelő, káros, felesleges; sokkal inkább frissítő, építő, hasznos és elegendő. Azt gondolom, a szépség is ezen múlik: nem azon, hogy sokat, vagy keveset eszünk; hogy vékonyak vagy teltebbek vagyunk. Inkább az határozza meg, hogy a testünk jól érzi-e magát, megkapja-e azt, amire szüksége van.

Az utóbbi időben többekkel beszélgettem, akik régebb óta foglalkoznak a teljes értékű és természetes táplálkozással. Tippeket, bíztatást, bátorítást kaptam Tőlük arra nézve, hogy az ezirányú vágyakozásom nem puszta ideológia; akár holnaptól is megvalósítható, természetesen lépésről lépésre.
A tanácsaikat követve el is kezdtem beszerezni a szükséges hozzávalókat az egészséges táplálkozáshoz. Tönkölylisztet vettem, a kiürült cukor-tartót barna cukorral töltöttem fel; barna rizst főzök; zöldteát iszom; rengeteg zöldséget is gyümölcsöt fogyasztok.
Mindemellett elkezdtem feltérképezni a ezeken felüli alapanyagok beszerzési lehetőségeit. Tudom már, hogy lehet malomból is lisztet rendelni; hogy melyik bio-boltban érdemes vásárolni; valamint, hogy a szupermarketek közül a Kaiser's tartja a legtöbb féle bio- és egészséges kütyüt.

Ma pedig megkérdezték tőlem a fenti áruház pénztáránál, hogy ugyan bizony vega vagyok-e. Mondtam, hogy nem, csak egészségesen szeretnék táplálkozni, azért veszek ennyi zöldséget, gyümölcsöt. A pénztáros egyetértően bólogatott.
Kérdem én: manapság csak a vegetáriánusok étkeznek sokszínűen? Magyarországon aki nem eszik mindennap húst, az különc? Nem érzem magamat annak...
Na, megyek elkészíteni a póréhagymás-gombás barnarizsemet...:)

2 megjegyzés:

  1. Ne barnacukrot vegyél - az melasszal, kávéval, satöbbi színezett répacukor - ugyan az és ugyan olyan 'káros'. Nádcukor, amire Te gondolsz, meg is kérik az árát, de ha szeretnél erre odafigyelni, akkor ezt jó, ha tudod. :)

    Lisztet rendelni, honnan? :) Erről majd beszéljünk mindenképp! :)

    VálaszTörlés
  2. Nádcukrot vettem. Ezek szerint tudom, hogy "mit", csak azt nem, hogy "hogyan" (kell hívni) :D!
    A lisztről majd értekezünk - én is szeretnék rendelni.

    VálaszTörlés