Balaton retúr

A fotó tavalyi. Most elő sem került a gép...:(

Tavaly húsvétkor működött. 2008-ban is, ha jól emlékszem (akkor mondjuk túléléshez szokott társasággal voltam, és összebújtunk). Így aztán szinte meggyőződésig biztos voltam benne, hogy a tágabb családom saját kezűleg, ezelőtt potom 35 évvel ezelőtt épített balatoni nyaralója megfelel a barátikörös össznépi húsvétozás kritériumainak.
Aztán persze a következők derültek ki (nagyjából időrendi sorrendben):

• 5-en, teljes menetfelszereléssel + 3 napi bevásárlással csak origami stílusban férünk el a kocsiban.
• bár hűtő is és villanyradiátor is van a házban, választani kell a kettő közül az áramkapacitás csökevényes volta miatt
• nincs megnyitva közkút a közelben
• 2 éve nem sikáltam ki eléggé a retket a piros lábas aljából
• nem ittunk ehhez még eleget
• nem mindenkinél van sídzseki
• a villanyradiátort választotta a társaság
• csak nekem van elég meleg hálózsákom, és csak én vagyok hajlandó az adott klimatikus viszonyok mellett (ellenére) zuhanyozni (ezt nem is értem, a víz volt az egyetlen a házban, ami legalább tényleg meleg volt...)
• mégis bekrepált a villanyradiátor
• Badacsony messzebb van, mint meleg ruhánk
• otthoni körülmények között isteni húsvéti levest és curry-s csirkét lehet főzni.

A nyaralónak a közelében sincs internet. A következtetés adott.

Next time, maybe.

Budapest és a Türelem

Sokakkal beszélgettem már arról, hogy hogyan közlekedünk Budapesten. Merthogy ki így, ki úgy.
Mikor beköltöztem a "metropoliszba", követtem a gyakorlottabbak tanácsát: azaz fél évig kötelező érvényűen térképpel mászkáltam; és mindig rászámoltam minimum 30 percet a menetidőre. Még a sarki kisboltig is; biztos, ami biztos.
Bár alapvetően sosem voltam egy türelmes alkat, engem ez a város - és mindaz az anomália, ami a közelekdésében zajlik - türelemre, nyugalomra tanított. Más ésszerű választásom ugyanis úgysincs.
Nem csak a közlekedésben; de az egyszerű, köznapi ügyintézésben is igencsak ráfér az emberre az alacsony vérnyomás - pláne itt; pláne a belvárosban. Kígyózó sorok állnak a postán, a gyorsétteremben; meg kell várni a következő villamost, mert nem férsz fel erre; kimarad egy járat; dugó áll az úton; eléd tolakodnak a pénztárnál a sorban - és még sorolhatnám.
Rengeteg ideges, dühöngő, szorongó, csalódott embert látok nap-mint-nap ilyesféle helyzetekben; van aki "csak" dohog; van aki elkéri a vendégkönyvet; más lökdösődik, esetleg öklöt ráz; sokan kiabálnak.
Persze, értem. Hogyne érteném. Ki ne lett volna olyan helyzetben, amikor LÉTFONTOSSÁGÚnak érzi, hogy időben odaérjen, elintézze, megkapja, stb.? Ugyanakkor legszívesebben mindenkihez, akin csak ezt a robbanás előtti állapotot érzem, legszívesebben odamennék, és feltenném neki az alábbi 3 kérdést:

• Valóban létfontosságú, hogy az adott dologgal meghatározott időre elkészüljön? Múlik rajta ember-élet, emberi sors? Kinek akar megfelelni ezzel?
• Tud változtatni bármivel is (ököl rázás, anyázás, körömrágás, stb.) az események menetén? Ha igen, az persze más...
• Megéri felidegesíteni magát, elrontani saját kedvét, napját, lendületét azzal, hogy egy ilyen pitiáner ügy miatt kijön a sodrából?

Olvastam egyszer valahol, hogy mi, magyarok nagyon nehezen tűrjük a bizonytalanságot, a kiszámíthatatlan változást; egyszerűen rugalmatlanok vagyunk. Úgy gondolom, ez hosszútávon komoly egészségi problémákkal is jár(hat); ezért aztán én magam igyekszem nem idegeskedni; és másokat is erre bíztatni, ebben segíteni.
És éppen emiatt úgy érzem, hogy Budapest - legyen bármilyen rohanó, rosszul szervezett és "idegbeteg" - nem túlpörget; épp ellenkezőleg: türelemre tanított, és tanít ma is - hiszen ahhoz, hogy képes legyek ép ésszel élni benne, elengedhetetlen bizonyos mértékű elfogadás, nyugalom; a dolgok, fontossági sorrend átértékelése.
Nem mondom, hogy szeretem. Mindenesetre tanulságos - egy életre.

Forgalomszámlálás - tapasztalatok és felhívás

Találós kérdés: Ezt hova striguláznád? 

Még szerencse, hogy elvállaltam ezt a munkát; így nem csak Apunak segítek, de rengeteg nagyon hasznos tapasztalatot is gyűjtök az emberek természetéről, és a világ működéséről.

Sikerült például megtudnom, hogy az emberek szeretnek rejtőzködve közlekedni. Azaz (ezt nem tudom, csak a tapasztalatokból következtetek) összevárják egymást, és csak akkor indulnak neki, amikor jön egy jókora busz, ami eltakarja őket. Ez valahogy bizonnyára biztonságérzetet ad nekik.
Megszámolni persze így szinte lehetetlen őket...

Másrészt érdekes információkat gyűjtöttem a macskák éjszakai életére vonatkozóan. Hajnali 2 és 4 között ugyanis kb. csak a helyi macsekok mozognak a felvételen, amit becsülettel végig kell néznem...

Harmadrészt rájöttem, hogy az emberek megneszelhették, hogy forgalomszámlálás lesz, és külön, csak az én kedvemért elővették az egykerekű bicikliket (no, az most kerékPÁR???); hajtómotort szereltek a bringájukra; és olyan kétes járgányokkal indultak útnak, amiről a fene se tudja eldönteni, hogy személyautó, vagy kistehergépkocsi.

Negyedrészt pedig: fel kellett ismernem, hogy nagyon nehéz - ha nem lehetetlen - megtalálni a helyes távolságot a videó-tévé egységtől; ha túl közel van, kifolyik a szemem; ha meg túl távol, akkor nem érem el a "pausé"-t, hogy megállítsam az "izgalmas" részleteknél.

Végeredményben pedig szeretnék kérni mindenkit, aki 2011. június 1-én a Szárcsa utcában közlekedett, hogy visszamenőleg írja rá nagy betűkkel - a forgalmi engedély vonatkozó tétele alapján - a járművére, hogy milyen kategóriába tartozik (személygépkocsi, kisteherautó, busz, nyerges vontató, teherautó, lassú jármű, stb.)! A biciklisek és motorosok pedig legyenek kedvesek ezt egy 1 m x 2 m-es táblán, jól látható méretű betűkkel feltüntetni, és ezt az oldalukra rögzítve közlekedni!

Kösz! Sokat segítetek!

Az Anya - kétszer

1.
Budapest, Keleti pályaudvar, 9:05.
A fiatal anyuka - hordozóban a kb. 9 hónaposával - és a korban hozzáillő apuka felszállnak a félig telt Railjet nemzetközi vonatra. Végighúzkodják az amúgy rengeteg felszerelésüket a vonaton; némi feltűnést keltenek a jó megjelenésükkel, és a babájukkal. Meg úgy amúgy is, abba a típusba tartoznak, akik nem kerülik a feltűnést.
2 kocsi végigbóklászása után megunják, hogy nem találnak üres 4 üléses blokkot. Igaz, babástul csak hárman vannak, de nem akarnak mással közösködni. Nekik nem az jár.
A lány nyugodtan ül jól megválasztott - és ennek okán időben elfoglalt - helyén. Menetirányba nézve, asztalnál a laptopjának. Épp befejezte a reggelit, éppen elégedett a sorsával. És a vonat is mindjárt indul.
Az anya elé áll, és közli, hogy ők 4-en vannak, és kisbabával, úgyhogy adja át nekik a helyét. Kérésnek, kompromisszumkészségnek nyoma sincs.
A lány elkezd pakolni. Jól láthatóan nincs kedve vitázni.
A vonaton rengeteg hely van még. Ő itt szeretett volna ülni.
Nincs kedve vitázni.
A lány félhangosan megjegyzi, hogy érti ő, de ő ide ült le, itt szeretett volna ülni. Agressziónak nyoma sincs a hangjában. Tanár. Most is inkább magyaráz.
Az anya kijelenti, hogy ők gyerekkel vannak. A kijelentésnek nyilván meg kellene győznie a lányt.
A lány megjegyzi, hogy emiatt jött egy fél órával korábban. Már majdnem teljesen összepakolt.
Az anya kijelenti, hogy a gyerekkel nem tudtak korábban elindulni.
A lány már megy.
Az anya rávillant egy önelégült mosolyt az apára. Beköltöznek hárman a lány helyére.
Ő meg megy. Nyitott táskával. Minél gyorsabban, minél messzebb.

2.
Győr, Főpályaudvar, 13:42
A fiatal Anyuka és 6 éves kislánya felszállnak a félig telt Railjet nemzetközi vonatra. Helyet keresnek, és találnak is hamar - igaz, nem egymás mellett ülnek. A kislány beszélgetni szeretne - az Anyuka fáradt, pihenne egy kicsit. A lányka félhangosan kiabál; az Anya kedvesen csitítja, miközben kényelmetlenül kicsavarodva fordul felé.
A lány nyugodtan ül a jól kiválasztott helyén. Előtte asztal - a laptopnak; vele szemben 30-as hölgy olvas bulvárt.
Az Anya úgy dönt, új helyet keresnek. Nem jó ez így se a kicsi lánynak, se neki. Elindulnak "szerencsétpróbálni". Nemsokára találnak egy négyes ülést, ahol van két szabad hely - igaz az ott ülők táskáját, kabátját fel kell tenni így a poggyásztartóba. Az Anya mosolyogva megkérdezi, hogy szabad-e itt a számukra két hely. Amúgy is csinos, kedves az arca, de a mosoly még szebbé teszi.
A lány készségesen feláll, két mozdulattal összerendezi, majd a poggyásztaróba teszi a csomagját. A szemben ülő hölgy is összepakol. A lány javasolja, hogy átül a menetiránynak háttal; hadd üljön Anya és lánya egymás mellett.
Az Anya megköszöni a segítséget, ismét mosolyog, beragyogja a vagont. Elmondja, mennyivel jobb így nekik, egymás mellett; mennyivel kényelmesebb, mennyivel jobban tud pihenni ő, és játszani a kislány az asztalon. Gyurmát ad a kicsinek, aki önfeledten játszik vele Pestig, amíg az Anya a napszemüveg árnyékában szendereg.
A lány pedig megköszöni Nekik, hogy így is lehet.

Csak egy kérdés...

A rendrakás, takarítás első körben miért jár mindig azzal, hogy a lakásban sokkal nagyobb dzsuva és kupi lesz?

Aki tudja, haladéktalanul tájékoztasson, legyen kedves!!!
Kösz!

Hogyan váljunk rossz pedagógussá?

Nem gondolkoztam sokat a kérdésen - az ellenkezőjén annál inkább: nevezetesen, hogy hogyan lehetek jó pedagógus. Nevelő. Hiteles. Szerethető.
Azután ma mégis a fenti kérdés válaszára sikerült rádöbbennem - saját hibámat elkerülve, megmaradva a számomra elfogadható útnál.
Sokat küzdök ugyanis - ahogy ma is tettem - azzal, hogy egyenlő mércével mérem önmagamat és a gyerkőcöket is. Azaz ugyanazok az elvárások - és cserébe a jogok is nagyságrendileg azonosak. Ha vannak is előjogaim, azok nem tekintély-alapúak, hanem kiérdemelt, ésszerű, a tanítványaim által is ismert alapokon nyugszanak. (Például azért én tartom az órát, mert én tudok jobban angolul.)
Így aztán van egy olyan emberi szint, amin túl egyszerűen nem engedem őket elharapódzni.
Nem azért, mert a lelkemre veszem, amit csinálnak; nem azért, mert gonosznak gondolom őket; nem amiatt, mert sérti az önbecsülésem, hogy egy 9 éves gyerek nem lesi áhitattal minden szavamat. Sokkal inkább két másik okból kifolyólag.
Elsőként: én is igyekszem tekintettel lenni rájuk. A hangulatukra, az igényeikre, a kéréseikre - pedig ezeket, pláne egyszerre többekét, néha egyáltalán nem egyszerű figyelembe venni. És nem is a szűken vett feladatom. Mégis így teszek; mert így tartom helyesnek; mert ilyen ember vagyok, és ilyen példát szeretnék mutatni Nekik.
Másrészt - és itt van a fenti kérdés kulcsa - mivel úgy gondolom, ha hagyom, hogy módszeresen, és következmények nélkül tiporják sárba a határaimat, és tegyenek velem olyasmit, amit felnőttől sem tűrök el szó nélkül; akkor legközelebb saját magamat is feljogosítva érzem majd, hogy hasonló módon viselkedjek az ő irányukba. Azaz én sem fogok törődni a lelkükkel, a szükségleteikkel, a lényükkel, az épülésükkel; azzal, hogy jól érezzék magukat abban, amit együtt csinálunk. Motorikusan, és saját igényeimhez igazodva fogom végezni a munkámat - és Nevelőből rövidesen oktatóvá satnyulok.
Ezt pedig nem szeretném.
Ígyhát marad a nehezebb út; azaz az azonos elvárások, és azonos jogok szövevényes világa, amit a legtöbb gyereknek nem sok helyen, nem sok felnőttel van alkalma gyakorolni.
Velem van.
És nem azért, mert türelmes vagyok.
Hanem azért, mert nem hagyom, hogy a másiknak tett engedmény által lépésről lépésre én is a partner színvonalára süllyedjek.

És ezt nem csak pedagógusként, és nem csak gyerkőcökkel tartom.

Bécsi advent

Mint honfitársaim jó része, karácsony-tájt egy ideje én is kilátogatok az osztrák fővárosba. Nem a boltok nagyobb, esetleg olcsóbb kínálata vonz; és nem is a hömpölygő magyar tömeg - azt ha lehetne, köszönöm, kihagynám; sokkal inkább a hangulat.

Van abban valami varázslatos, amikor reggel felszállsz egy vonatra, és pár óra alatt egy teljesen más (mese)országban találod magad; útközben őzikéket, nyuszikat látsz a mezőn; és végre van időtök a barátnőddel egy igazi jót beszélgetni.
Van abban valami varázslatos, hogy egy teljes napig nincs terv, nincs kötelező; csak jössz-mész, bámészkodsz, eszel, iszol és jól érzed magad. Hogy nincs hová sietni: hiszen maga a bolyongás az út célja.

Szép helyeket láttam, és valóban Bécsben vannak szimpatikus dolgok - szimpatikusabbak, mint itthon.
A puncs minden alkalommal finom volt, a héjábansült, sajtos-tejfölös-sonkás krumplit imádjuk - mást meg nagyon nem vettünk.
Nagyon jó érzés volt, hogy Lillával ugyanazok a dilijeink, kb. ugyanazok érdekelnek; ugyanakkor fáradunk el és kívánkozunk haza.
És persze nagyon jó élmény volt a vonat. Ami tágas, tiszta és gyors volt. Railjet. Mindenkinek ajánlom.

A mérleg állása szerint jövőre is megyünk :)!

Turkesztánba mentem...

Tegnap voltam Turkesztánban.
Zoli, folytonos nyelvújító hajlamának köszönteően így hívja a használt ruha üzletet (értsd: turkáló, értsd: Turkesztán). A potom 10 perc alatt, amit bent töltöttem, találtam egy irgalmatlan jó borsózöld kardigánt (ami megy a zöld harisnyámhoz...:P), illetve egy újrahasznosításra ösztönző mintájú zöld pólót.
No, ezek hazajöttek. 990 Ft.
Amíg válogattam, addig viszont Zoli is talált valamit. Azaz: Valakit.
A nagy, barna mackó reményvesztetten feküdt a gyűjtő-doboz alján, és halkan brumogott. Amint megfogtam, konstatáltam, hogy fantasztikusan puha-selymes a prémje.
Így lett aztán a miénk Torkos, a plüssmackó is, aki azóta már túlvan egy mosógépi űrhajós-kiképzésen.
Mert mi ugyebár mackó-mániásak vagyunk. :)

Last minute

Képzeljétek, alig értünk haza a nyaralásból, Zoli ma este egy meglepetéssel fogadott. Nevezetesen egy exkluzív, last minute utazással. Már mindent el is rendezett a dolog megvalósulása érdekében.

Történt ugyanis, hogy az eddig csak légzőszerveit támadó bacilus most az emésztőrendszerére is rávetette magát. Amikor hazaértem, közölte, hogy most használjuk az utolsó guriga wc-papírt...

Ígyhát mit volt mit tenni, én abszolút exkluzíve, és tökéletesen last minute felültem a biciklimre (mert forraltbor után az ember leánya nem vezet már autót, Zoli meg nem tud az itthoni infrastruktúra közvetlen közeléből kiszakadni épp), és eltekertem amúgy tényleg last minute a KisTesco-ba még zárás előtt (10 perccel), és beszereztem a szükséges kellékeket az éjszakához.
Nevezetesen 8 guriga Zewát és egy százas csomag zsepit.
Nekem ugyanis az orrom folyik veszettül.

VÉGE

Az idei vízitúraszezont 342 táborozóval, 52 munkanappal, 30 kenuval, 11 táborral, 3 autó-szervízeléssel, 2 kórházba menéssel és 1 komolyabb sérüléssel LEZÁRTAM.

Megyek, nyalogatom a sebeimet.
Ha esetleg nem írnék, ne válaszoljatok!

Köz-(vé-)lemény

A közvélemény-kutatás állása alapján az a 3 fő, aki a blogomra tévedt a kutatás kezdete óta, úgy nyilatkozott, hogy a blogom jelenlegi dizájnja az eddigiek közül a legjobb.
Ez részben lehet azért, mert már baromira nem emlékeznek a régiekre - de persze azért is, mert Nekik ez tetszik.
Szóval köszönöm, értem. Most egy darabig nem változtatok.

Kétkeréken

Aki még esetleg nem tudná: Új biciklit kaptam. A régi, 10. születésnapom óta szolgáló példány már finoman fogalmazva is kiérdemesült - feladatát betöltötte, most békés nyugdíjas évei következnek.
Bár a nagy esemény - nevezetesen a kerékpár kézhezvétele - már éppen egy hete történt, ma adódott először lehetőség a kipróbálására.
Délután 5-kor már besózva vártam a munkából hazatérő Zolit: mikor indulunk végre? Az utolsó simítások és igazítások megtétele után úgy 6 óra magasságában gördültünk ki a kapun, és vettük az irányt kedvenc cukrászdánk felé.
No igen, aki ismer minket, az tudja, hogy ez bizony Szigetszentmiklóson van. Így hát a mai este folyamán volt lehetőségem jobban megismerni az ajándékom előnyös tualjdonságait - és azt kell mondjam, Zoli jól választott.
A fékek satuként fognak, váltani gyorsan és gördülékenyen lehet le is, fel is (mert a két funkció külön van ugyebár), míg Zoli kihajtotta a fél tüdejét, addig az én gumiim csak úgy falták a terepet, és alig kellett erőlködnöm...egyszóval pazar a járgány.
Azt hiszem, innentől gyakrabban fogok boltba, piacra, ide-oda; itthonról el járni. Egy ilyen vagány bringa meghozza az ember kedvét a kimozduláshoz.
Remélem senkinek nem tetszik meg a piac előtt, amíg én bent éppen a barackot válogatom...

LearnING by doING

Gondolom, a legtöbben egyetértünk benne: az ing nem csupán egy elegáns férfi-viselet, de magában hordozza mindazt a jelentést, ami a "férfias" szó kapcsán az eszünkbe jut. Presztizst és erőt sugároz, magabiztos fellépést kölcsönöz; jó belépő a női szívek megdobogtatásához.
Fenti okoktól vezérelve az utóbbi időben erősen propagáltam, hogy Zoli a nyári melegben könnyű, rövid ujjú ingeket viseljen - imádom a friss ingek illatát érezni rajta, és odaújni hozzá pedig egyszerűen fantaszikus bennük. Be is ruháztunk néhányra, amiket most lelkesen - és saját elhatározásából - nap mint nap visel.
És mosott-vasalt is eddig. Mivel időm nagy részét táborokban töltöttem, és a házimunkának ez a része a leginkább tolerálható számára, a háztartás ezen részét szinte teljesen kisajátította; még arra is finoman megkért, hogy ha lehetséges, ne mossak, hagyjam csak rá a dolgot, hiszen ekkor lesz átlátható a ruha-menedzsment.
Ma azonban úgy éreztem, be kell szállnom a közteherviselésbe (lévén ez a második szabad, pihenős hetem itthon), úgyhogy nekiálltam kivasalni a szépen kimosott, precízen kiteregetett ingjeit.
Összesen 8-at.
Lehetséges, hogy az elkövetkező időkben amellett fogok lobbizni, hogy Zoli pólókban járjon.
Hiszen az olyan sportos, fiatalos, erőt sugárzó, és...elég csak kiteregetni.

Spontán - párhuzam

Elmesélek egy történetet.
Valamikor régen, egy messzi-messzi galaxis északkelet-délnyugati csücskében történt, hogy V. frissen nagykorúvá vált ügynök kiötlötte, hogy D. fiatalkorú ügynök-társára ráférne némi nyári-program színesítés. Nosza, kapta magát, és a két leszervezett vízitúra között felpakolászta a kiskorú ügynököt, és T. városába utaztak, ahol V. ügynök boldogult ifjúságában édesapjával töltött nyaranta egy-egy hetet.
T. kiemelt jelentőségű létesítménye a strand-kemping összevont komplexum volt, ez vonzotta magához lelkes ügynökeinket is. Nomeg persze a tudat, hogy V. ügynök egy meglehetősen szoros kontaktusban lévő ügynöktársa szintén e városban tölti véletlenül épp ebben az időpontban a főiskolai nyári gyakorlatát. (Legyen ő P. ügynök.)
V. és D. ügynök felkereste tehát az említett összevont szórakoztató komplexumot, és hamarosan felépítették főhadiszállásukat. Azaz: felépítették volna, ha nincs olyan iszonytató meleg, hogy inkább a társalgónak kinevezett, sokkal hűsebb kőépületben alszanak - helyette.
Ám a küldetésük második napján (amikor már kellőképpen megunták a medencét, a közösen ismert kártyajátékokat, a tűzrakást, a boltba menést és némileg egymás fejét is...) P. ügynök látogatóba jelentkezett hozzájuk a késő délutáni órákra.
Várták is, nagy lelkesen. A haditanácsuk eldöntötte, hogy örömtűzzel fogadják majd a vendéget, amit a közeli kiserdőben szedett gallyakból gyújtanak majd.
Azonban P. ügynök az idő előrehaladtával csak nem érkezett.
V. és D. ügynök ennek ellenére szorgosan hozzálátott a gallyak gyűjtéséhez, mindaddig, amíg egyszer csak "Aúúúúú!" kiáltott V. ügynök, majd megvizsgálva jobb hüvelykujjának körömágyát, felismerte, hogy megcsípte egy darázs. Felocsúdva az első riadalomból körülnézett, és bizony a főhadiszállásuk közelében (ahol eddig nem aludtak) felfedezett egy méretes darázs-járatot.
Ez még mindig nem okozott volna bonyodalmat, ha D. ügynök nem közölte volna azon nyomban, hogy Ő bizony allergiás a darázscsípésre. V. ügynök (felismerve a rokoni szálak jelentőségét) azonnal kalciumért kiáltott, miközben elvonszolta a megszeppent D. ügynököt a darázsfészek közeléből; és miután felmérték, hogy sem nekik,sem pedig a komplexum személyzetének nincs ilyenje készleten, csak reménykedni tudott, hogy D. ügynök allergiája nem predesztinálja az övét is.
P. ügynök pedig még mindig késlekedett. Végül aztán bejelentkezett a titkos és védett rádió-vonalon, és közölte, hogy munkahelyi teendői miatt halvány lila ibolyája sincs, mikor fog megérkezni, de előreláthatólag késő éjjel.
V. és D. ügynök ekkor már a medence melletti két padon (távol a darazsaktól) feküdt. A hálózsákjaikat V. ide vonszolta, és felkészültek a hosszú éjre (előre megbeszélve, hogy D.-nek mit kell tennie, ha V. mégiscsak, így 1 óra eltelte után is hirtelen allergiás tüneteket mutatna).
Már éppen elszenderedtek a kézzel faragott pad göcsörtjei között, amikor P. ügynök végül bejelentkezett.
V. ügynök a titkos belépőkártyákkal elébe sietett, majd nemsoká előállt a rég áhított éjszakai nyugalom.

V. ügynök azóta némileg bölcsebb, D. ügynök időközben nagykorú lett. Holnapután V. ügynök az est leszálltával elindul D. ügynökért, aki éppen T. városában teljesít majd azidőtájt küldetést.
Még nem tudni, vajon a munkahelyi teendői meddig tartóztatják fel, de az is elképzelhető, hogy késő éjszakáig. Szerencsére V. ügynöknek már van gépjárműve, így ebben az esetben könnyen tudja majd megközelíteni a kemping-fürdő szórakoztató komplexumot, ahol pihentető éji álmát tölti majd ebben az esetben. Mivel D. ügynök megfelelő szintre fejlesztette kompetenciáit, a gépjármű éjszakai kezelését ez esetben majd ő veszi át.
Remélik, hogy a darázsfészek azóta eltűnt, de az esetből tanulva 4 éve mindig hordanak maguknál kalciumot.

D. ügynök és V. ügynök azóta is számos küldetést teljesítettek már együtt, de T. városára még mindig nosztalgiával gondolnak.
Talán az a tatai nyár a Fényesen volt az utolsó gondtalan - túrázóktól mentes - közös nyaralásuk.

A táborvezető egy napja

Reggel 6:30. A vekker cseng, Te felriadsz. A torkod ég, az orrod tele, a tagjaid mindegyike külön-külön sajog. Ha otthon volnál, telefonálnál, hogy ma nem tudsz elindulni a munkába.
Felkelsz, és pótlod az este erő híján elmaradt zuhanyzást. Papucsban már reggelizni sem indulsz - ki tudja, hová szalajt a sors bármelyik percben.
Felméred az időjárást. Mérlegelsz, osztasz-szorzol, hogy milyen program tud megvalósulni. A reggelidet állva fogyasztot, miközben két falat között (és lehetőleg nem tele szájjal) tájékoztatod a pedagógusokat az aznapi teendőkről. Bár a hangszálaid minden reggel sztrájkot hirdetnek, mégis Te hívod fel az étkező fiatalok figyelmét az időjárás miatti elvárt öltözékre, valamint a megbeszélt időpontokra.
Felhívod a buszost, eltolod az időpontot. Koordinálod a picik kipakolását a szobákból. Rögtönzött zálog-kiváltást rendezel a szobákban találtakból.
Fogadod, majd stikában kifizeted a busz-sofőrt. Hozzá koordinálod és elintegeted a csapatod, miután felvilágosítottad őket a buszon való viselkedés normáiról. Közben szembe-találkozol és egyeztetsz az újonan érkező csoporttal.
Felméred Gárdony és Agárd palacsinta-kínálatát. Végül az első helyen rendelsz 40 darabot estére. Az ár felét előlegben otthagyod.
Felismered, hogy el kell indulnod a csapatodhoz, 15 km-rel odébbra. Végighajtasz a településeken, leparkolsz a kikötőben, majd gyalog járod be a velük tervezett utat. Rohanva, hogy ne késs tőlük.
Ezután 40 percet vársz rájuk. Míg a csoport egyik felével elindulsz, a másik fele nem hajlandó kijönni a múzeumból. Egyeztetsz a segítőddel, kiimádkozza őket. Visszamész, hogy segíts neki, elindítod velük, hátrahagyva 3 embert. Őket Te koordinálod. Közben telefonon egyezteted a harmadik osztállyal, hogy bár nincsenek az egyeztetett helyen, de jó helyen vannak, csak elkerültétek egymást.
Erőltetett menetben viszed a 3 hátramaradtat a kikötőbe. Közben egyeztetsz a hajós kapitánnyal. Futva eléred a csapat elejét, Te vezeted őket a hajóra.
Fizetsz a kapitánynak, egyezteted a programot, bemutatod a csapatot koordináló segítődet.
Elintegeted a vízen távozó társaságot, majd autóba ülsz, és a táborhelyre hajtasz. Odaérve elintézel pár telefont - eddigre a csapat is odaér. Táborzárót rögtönzöl a kicsiknek.
Ebéd után segítesz a srácoknak berámolni a csomagjaikat a kocsiba - ezeket a vasútra szállítod Nekik. Elbúcsúzol, mindenkit megpuszilsz, aki csak igényli. Beszélsz a vállalkozóval, akivel még nem találkoztál eddig, 20 perc múlva vár.
Odamész, egyezteted vele a programot, megállapítod, hogy valószínűleg meggyűlik majd a bajod vele.
Visszatérsz a táborba, programot tartasz egy falka lázadó hatodikosnak. A végére nagyjából elmegy a hangod.
Begyúrod a kenyér-tésztát, majd megjelensz a vacsorán. Meghallgatod a pedagógusok felháborodását, és igyekszel a szállást is megvédeni, de az ő érveiket is elfogadni. Véded, ami védhető, közben pedig igyekszel a lehető legkevesebb belső információt kiadni. Nehéz. Nagyon nehéz. Telefonálsz, megszerzed a megfelelő adalékokat, tájékoztatod a pedagógust a probléma okáról, megnyugtatod, megnyugszik. Átadod neki a délelőtt szervezett meglepetés-palacsintát. Boldog. Közben annyira ideges leszel, hogy odavágod a kasszát és a forgalmit a segítségeidnek. Bőgsz pár percet a konyhán.
Közben kiderül, hogy az egyik osztály másnapra hidegcsomagot akar. Nem Neked szóltak, csak a konyhának, annak is csak most. Telefonálsz, felsőbb utasítást kérsz. Kapsz, eljársz, a lehető legkedvesebben, mégis határozottan és mellébeszélés nélkül.
Közben elkezdődik a kenyérsütés. Leveszed, megtöltöd a kész kis botkenyereket.
Kiderül, hogy az egyik srác még délelőtt beverte az orrát, orvos kellene hozzá. Azonnal intézkedsz, autóba ülsz vele, a barátjával és a pedagógussal - aki kijelenti, hogy rögtön a kórház felé induljunk. Beviszed őket a megyeszékhelyre.
Míg már a röntgenre várnak, megvilágosodsz, hogy a hidegcsomagokhoz most tudnál alapanyagot szerezni. Beülsz a kocsiba, elmész a Tesco-ba, megveszel 30 főnyi zsemlét, felvágottat, italt. Visszamész a gyerekért. Kutya baja.
Már rákanyarodnál a főútra, amikor megkapod a felsőbb utasítást: vissza a kórházba a röntgen-leletért.
10 perc után készségesen kiadják. A diákok és a pedagógus a kocsiban várakoznak.
Az autóban hazafelé a srácokkal rockot énekelsz. Bírják. A Sweet home, Alabama-ra fordulsz be a hotel útjára.
Csak a szálloda udvarán veszed észre a rendőrautót magad mögött. Közúti ellenőrzés - csak nem vetted észre kint - mondják.
Nincs nálad a jogsid. Mondod, hogy rohanva indultál a gyerekkel a kórházba. Elhiszik, megértik. Kiszabják a legolcsóbb büntetést, és nem kérdezik, hogy kié a kocsi (mert nem a Tiéd, és meghatalmazásod sincs), nem azért állítanak meg, mert lámpa nélkül jöttél, vagy telefonáltál út közben (ilyen is volt aznap). Hálás vagy egy kicsit.
A konyhán még ellenőrzöd, hogy a segítségeid felvágták a szalámit másnapra.
Amíg lefekvéshez készülsz, még Stinget hallgatsz kicsit.

És másnap kezdődik minden előlről...

"Lopott könyvek"

Nem tudom, ismeritek-e ezt a című Tankcsapda-számot, igazából elég érfelvágós, öncélúan-pusztítós; mindemellett kellőképpen lázadó és elvetemült ahhoz, hogy ifjú korom egyik jellegzetes kapcsolatának egyik kedvenc műve legyen. Majdhogynem loptam is az illetőnek könyvet - ha nem is boltból, de könyvtárból -, aztán a romantikán felülkerekedett a megkerülhetetlen, véremben lévő morál.
Voltak időszakok, amikor a könyvek szerepe lecsökkent, elhalványult az életemben. Túl sok dologgal foglalkoztam, vagy egyszerűen csak megfeledkeztem a mese, a lebilincselő történetek erejéről. Mindannyiszor, ahányszor csak visszatért valamilyen úton-módon az olvasás a mindennapjaimba - mert eddig még mindig visszatért - akkor, és csak akkor éreztem meg utólagosan és pótlólagosan is a hiányát, akkor eszméltem fel, hogy mennyi helyzeten átsegíthetett, mennyi üres órán átlendíthetett volna egy igazi jó könyv.
Újabban újra olvasok. Még nem mértékletesen, ahogy az életem rutinszerű feladatait már képes vagyok elvégezni - természetemmel meredek ellentétben állva -, még szenvedéllyel, alku nélkül, szinte fájdalmas boldogsággal.
A könyv útitársam, beszélgető partnerem, szabadideim szinte teljhatalmú ura lett, újfent. És igen, előfordul, hogy csupán azért nem kezdek el olvasni, mert tudom: pár perc múlva fájna a búcsú, amit a következő teendőm követel.
Úgy gondolom, vannak dolgok az életben, amiket sosem szabad mértékkel tenni. Szeretni például. Hiszem, hogy azt csak határtalanul lehet.
Úgy tűnik, számomra az olvasás is ilyen. Nem ismer határokat.
És vele, általa szabadon szárnyalok én is.

Elmentünk

Ide mentünk, vasárnap jövünk, meg se próbáljatok elérni.
Szeretnék végre lemenni a térképről egy kicsit, és Zoli sincs ezzel másképp!
Majd jelentkezünk ;)!

Háztartási képletek

Pulóverek száma = a polc teljes befogadóképessége + 1
A teknőcök színlelt éhhalál-jeleinek gyakorisága = a szükséges etetés gyakoriság * 2 (vagy * 3)
Kimosott alsónadrágok száma = a következő mosásig eltelő napok száma - 1.
A mosatlan edények összfelülete = a konyhapult összfelülete + az előkészítő pult összfelülete
Teregetni való ruhák összefelülete = a szárító összkapacitása + 1 ruhadarab
A szemeteszacskó űrtartalma = a termelődő szemét / 3
A süket-becsengetések száma = a wc-re való elvonulás-próbálkozások száma
A padló egy négyzetméterére jutó piszkos zoknik száma a hálószobában = 3 (konstans)
A mosógép űttartalma = a szennyes ruhák térfogata / 2
A takarításhoz való kedv pedig fordítottan arányos a fagyizási ingerrel, csakúgy, ahogy a táskából kifelejtett holmik száma a következő HÉV indulásáig hátralévő idővel. :)

Fotók

Úgy gondoltam, kaptok egy kis válogatást a hétvégi termésből. Van egy-két igazán szép is. Tessék csak bátran lopkodni háttérnek, vagy mittudoménminek! :)

Kinti állat

Az úgy kezdődött, hogy a Szőrhi elhatározta, hogy ő mostantól kinti állat akar lenni. Mondtuk neki, hogy az bizony macerás dolog, és hogy a medvék nem sátorban alszanak az erdőben, de ő mégis hajthatatlan volt, egyik fülén be, a másikon ki.
Úgyhogy úgy döntöttünk, hogy adunk neki egy esélyt, most vasárnap. Fél kilenckor indultunk, 10-re értünk Dobogókőre. Szőrhi előbb az én hátizsákomon utazott (mert a tempót persze már az elején sem tudta tartani), azután Zoli cipelte tovább. Közben meséltünk neki az erdőről. Meg a szarvasokról. Na ettől aztán igazán megijedt. Meg attól, hogy sáros lesz a prémje. De a legtöbbször békésen szunyókált a lépéseink ritmusára horkolva egyet-egyet...
Mi eközben lesétáltunk a völgybe, azután a szembe-hegynek vettük az irányt. Kicsit elvesztettük a jelzést, de a beépített GPS jól tájolta a lépteinket, végül megtaláltuk a helyes utat a Prédikálószékig, majd tovább, és tovább; sütkéreztünk a Vadálló-köveken; kikerültünk egy iskolai csoportot; pihegtünk a Rám-szakadék alatt; rájöttünk a felfelé út közepén, hogy már nincs ételünk, de cserébe vércukrunk sem; megettük a segítőkész túrázók banánját; felkaptattunk az unalmas szakaszon; ittunk forró csokit; ettünk a Pillangó-étkezdében hazafelé - és most alig bírunk mozdulni.
Ki vagyunk pirulva, minden tagunk sajog, és valószínűleg nem kell majd nekünk altatódalt énekelni...
És Szőrhi? Jah, kérem, ő most kezdett csak el igazán szőrhölleni, hogy ő aztán tényleg kinti állat akar lenni. Úgyhogy mostazonnal vegyünk neki mobil-hűtőt; aggregátort, és persze szarvas-riasztót...