Teszt

 

Náthás vagyok/voltam az elmúlt 2-3 napban baromira. Annyira, hogy tegnap még dolgozni sem mentem...Szóval elég cudar állapotban voltam.

Zoli a múlt hétvégén kapott ajándékba a nagyszüleitől egy doboz Merci bonbont. Kevés édességre nem tudok nemet mondani (már a TúróRudi Gurura is!), de ez köztük van...

Ma, amikor a 4. kávés csokit eszem az általam önhatalmúlag felbontott dobozból (na ilyet sem szoktam, megenni más ajándékát) 3 nap leforgása alatt, akkor végre megalkottam az ideológiát is hozzá:
2 napja még abszolút nem éreztem, hogy milyen ízű a csoki; tegnap is alig, bár kettőt ettem; ma viszont már átütött az ízlelőbimbóimra rakódott náthán valami kávéíz-féle. Tehát a dolog jó indikátora a gyógyulásomnak...;)

Kíváncsi vagyok, milyen lesz holnap.
Holnapután sajnos semmilyen. Már csak 1 kávés csoki maradt...:(

Zoli főz

A konyhám szentély. Szentély volt már akkor is, amikor nem lehetett benne fűteni, és a mosógép teteje volt az előkészítő pult. A szeretetem tetemes részét gondoskodás formájában mutatom ki; és bár tudom, hogy senki szívéhez nem a gyomrán át vezet az út, azért mindig büszke voltam rá, hogy egy beígért vacsora bárki számára csábító, legyen az barát(nő) vagy épp a Kedvesem.
Talán éppen ezért - lévén a főzés számomra művészet - iszonyúan szexisnek tartom, amikor egy férfi főz. Számomra ebben rettentő sok minden benne van: erő, gondoskodás, kifinomultság, ízlés, figyelmesség; ez olyasmi, amitől tündérkirálykisasszonynak érzem magamat egyből.

Zoli néhány napja főz. Nem erőltettem én; néha ugyan meginvitáltam a konyhába, amíg én alkotok beszélgetni, segíteni, kóstolni, de sosem volt elvárás, hogy feltalálja magát a pizzafutár telefonszáma nélkül is. Véleménye persze mindig volt - én pedig a kritikai észrevételeire általában felajánlottam neki a fakanalat...Merthogy a kibicnek semmi sem drága...
Múlt hétvégén viszont megbeszéltük, hogy spagettit főzünk. Aztán elszaladt az idő, nekem meg este 10-kor már nem volt kedvem nekiállni. Ellenben Vele.
Amikor 11-kor elém tett egy tányér gőzölgő, isteni illatú ételt, képtelen voltam ellenállni a kísértésnek. És láss csodát: az én precíz Párom recept nélkül, csak úgy érzésből isteni vacsorát alkotott. Másnap ebédre is vittem belőle.
Ma pedig egy nagy halom zöldséggel (köztük bébi kukorica és reszelt káposzta 2 színben) állított haza, és kikötötte, hogy holnap ezeket Ő fogja wok-zöldséggé kombinálni, hozzájuk ne merjek nyúlni délelőtt!
Vonakodva bár, de belementem. Nehéz leszámolni a megszokásokkal.
De ezt egyszerűen imádom! :)

Szakdolgozom

Kábé 42 perce.
De már kész az előszó.
Szerintetek?

"Gimnazistaként tanárnak készültem. Úgy terveztem, egyetemen szeretném oktatni az angolszász irodalom szépségeit a fogékony ifjúságnak. Bár a felvételi pontszámaim megfeleltek az angol-pedagógia szakpár követelményeinek, a sors furcsa fintora folytán 2005. őszén nem indult ilyen szakpáron képzés az ELTÉ-n.

Így hát maradt egy másik terv, másik álom: elkezdtem a pszichológia szakot, majd 3 év után a fejlődés- illetve az iskolapszichológia felé vettem az irányt. 2010-ben óvoda- és iskolapszichológusként szereztem meg a diplomámat.

Ugyanakkor az egyetemi évek alatt – a sors újabb véletlen fordulata folytán – lehetőségem nyílt angol tanítóként elhelyezkedni egy bölcsődés, óvodás és kisiskolásokat oktató nyelviskola hálózatnál. A szaktárgyi tudásom megfelelt a követelményeknek; az adott, speciális módszer fortélyait pedig az iskola külön képzésén kellett elsajátítanom. Így lettem 2007-ben Helen Doron nyelvtanító.

5 év telt el azóta. Bár az időközben megszerzett egyetemi végzettség más pályát, más hivatást valószínűsítene, én még mindig angolt tanítóként dolgozom. Örömömet lelem a munkámban, és a visszajelzések alapján a gyerkőcök is jól érzik magukat az óráimon. És bár pályaelhagyónak volnék nevezhető, úgy gondolom, hogy a megszerzett pszichológiai tudás és pedagógiai tapasztalat egymást kiegészítve teszik lehetővé számomra, hogy lelkesen, rendszeresen megújulva, lélekkel végezzem a feladataimat.

Éppen emiatt találom érdekesnek azt a kettősséget, amely az enyémhez hasonló helyzetekben a pszichológusi és a pedagógusi szerepvállalás között húzódik. Munkaköröm szerint tanító, végzettségem szerint pszichológus vagyok; így óhatatlanul adódnak olyan helyzetek, mely minkét szakmai identitásomat megszólítják.

Jelen szakdolgozat ezekben a kettős helyzetekben keres megoldást, és veti össze a pszichológusi és a pedagógusi kompetenciakör lehetőségeit a válaszra, jó esetben egymás kiegészítésére. Hiszem és tapasztalom, hogy legyen egy helyzet bármilyen összetett vagy kényes, lehetséges mindkét tudomány-terület követelményinek megfelelő megoldást találni, és egyszerre pedagógusként és pszichológusként is helyesen cselekedni. Szakdolgozatom az ilyen helyzetekhez szeretne támpontot, útmutatást adni."

Kalandok monitoron innen és túl

2 hete nem írtam. Másfél hete World of Warcraft-ozom. Azt hiszem, az összefüggés jól látható, az eltűnt gépidő könnyen megkerül. Játszani jó, játszani feltölt. Pláne, ha Zolival játszunk - monitoron innen és túl.
Mondják, hogy addiktív. Hát jah, el is tudom képzelni. Elsőre engem is beszippantott.
Ugyanakkor meg: kérdés, hogy káros-e ez? Pénteken nem Wow-oztunk - elmentünk koktélozni a barátokkal. És mire észbe kaptam, túl voltam a 3. feszültséglevezető-poháron; végül az estém csúfos véget ért az ágyba ájulva.
Nem, nem az a konzekvencia, hogy csak ezt kell csinálni, mert az igazi döntések nehezek, kemények és visszavonhatatlanok, ígyhát el kell menekülni előlük.
Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy (szerintem) a heti felgyülemlett feszültségnek sokkal adekvátabb lecsapolása, ha napi 2 órán át küldetést teljesítek egy elképzelt világban (és közben nyakon vágok 3 pókot meg 4 trollt), mint ha mondjuk minden este kómába innám magamat - ahogy az emberek jó része tette a (múlt) század elején...
Szép környezetben izgalmas dolgot csinálni, fejlődni, tapasztalni, varázsütésre tanulni, világot látni mindenki szeret(ne). Nekem - úgy érzem - ezek nagy része már a való életben is megadatott, és meg fog adatni még sokszor.
Az, hogy a karakteremmel nap mint nap átélem mindezt, csak hab a tortán...:)

Ír ide, iroda

Egy ilyen mondjuk nagyon bejönne! :)

Elérkezett az életemben az a pont, ahol azt kell mondjam: eddig, és ne tovább.
Otthon dolgozni jó. Otthon dolgozni remek időspórolás, hiszen amíg telefonálgatok, addig kimos a gép, és két táblázat között prímán el tudok mosogatni...
DE! Mindezt így fél év után már RÜHELLEM a kanapéról bonyolítani, ahol minden egyes papírért fel kell állnom, lepakolva az ölemből a laptopot; és ahol nem ér otthagyni azt a részt, amelyik holnapig úgyis megvárna...
Irodát AKAROK!
Májustól kiköltöztetem a loggiára, de addigis: ma este átrendezem a nappalit egy kicsit, hogy a héten hazatérhessen az íróasztalom a kényszerű számüzetésből. És a gurulós széket is leporolom talán...
És így tényleg FRANKÓ LESZ otthonról dolgozni! :)

Nomostakkor

Minél ritkábban végzünk egy feladatot, annál jobban tartunk tőle.
Minél jobban tartunk tőle, annál komolyabb ellenérzéseink vannak az elvégzésével kapcsolatban.
Minél komolyabb ellenérzéseink vannak vele szemben, annál nehezebben fanyalodunk rá, hogy végül mégis elvégezzük.
Minél nehezebben fanyalodunk rá az elvégzésére, annál tovább nyomaszt minket.
Minél tovább nyomaszt egy feladat, annál jobban utáljuk.
Minél jobban utáljuk, annál ritkábban végezzük el.

És az ördögi kör bezárul.

Viszont.

Minél ritkábban végzünk egy feladatot, annál jobban tartunk tőle.
Minél jobban tartunk tőle, annál komolyabb ellenérzéseink vannak az elvégzésével kapcsolatban.
Minél komolyabb ellenérzéseink vannak vele szemben, annál nehezebben fanyalodunk rá, hogy végül mégis elvégezzük.
Mikor azonban ráfanyalodunk, akkor általában kiderül, hogy nem is olyan hosszas, gürcös és undorító, mint amilyennek gondoltuk. Ellenben cserébe orbitálisnagy sikerélményünk lesz tőle így is.

Ergo minél hamarabb nekifogunk egy ilyen feladatnak, annál hamarabb lesz tőle bazinagy sikerélményünk.
Minél hamarabb bazinagy sikerélményünk lesz tőle, annál hamarabb elkezdjük kevésbé utálni.
Minél kevésbé utáljuk, annál többször elvégezzük.
És minél többször elvégezzük, annál nagyobb gyakorlatra teszünk szert benne.
Minél nagyobb a gyakorlatunk, annál hatékonyabbak leszünk.
És minél hatékonyabbak vagyunk a feladatban, annál jobban megerősíti az önbizalmunkat.
És minél jobban erősíti az önbizalmunkat, annál jobban szeretjük.

Azaz tessék nekiugrani a nemszeretem-teendőknek. MOST.

Szilvás várunk

Akkor jött, amikor a legnagyobb szükség volt rá. 3 nap totál pihi-nyugi, amikor az a legnagyobb stressz-faktor, hogy mit válasszak ebédre, hány ponttal vezet Zoli a fallabdában és elfoglalták-e előlünk az aroma-kabint...
Imádom ezt a helyet, a szálláshely isteni, a hétfői pangás pedig exkluzív wellness-élményt nyújt. 3 napig ki sem dugtuk az orrunkat - csak ebédelni séltáltunk pár percet. Nem, még kirándulni SEM mentünk el. És jól is volt ez így.
Én totál feltöltődtem! Ide nekem az oroszlánt is - ismét! :)

 Szar hely...már kívülről is...:)

 Nem látok a naptól. Pfúj! :)

 No comment.

Kastélyszálló a mező túlfelén. Felújítás előtt laktam ott - de mióta voltunk ezen a helyen, nem vágynék oda, bármilyen is lett!

 Kilátás a szobánkból.

 Tömeg a wellnessben.

Ha érteném, miért jó, hogy meleg vízben párolódjak, most még bele is mertem volna menni a jakuzziba - a takarítás után 1 órával. :D

 Küzdeni kellett a helyekért...:)

 Tumultus a medencében.

 Jegesmedve.

 Szilvásváradi lábmutogató-godzilla.

És még itthon is ilyen látkép várt az ablakból. Nem panaszkodom :).

Nem kell a mACERa!

6 éves a laptopom. Bár tudom, Apu régi gépéhez képest még fiatalka, azért tartom, hogy náluk ez már matuzsálemi kor. Pláne most, hogy ilyen ütemben jönnek ki a fejlesztések, stb.
A lényeg, hogy betelt a t*ke velem. Szó szerint. Működik még - most is róla írok - de folyamatosan sír, hogy nincs elég tárhelye - holott az összes nem használt adatomat kiarchiváltam már külső tárhelyekre.
Nincs mese - ha PhotoShopolni szeretnék és Wow-ozni Zolival, akkor bizony váltanom kell - őt pedig még nyugodtan megtarthatom évekig "strapagép"-nek.
Így is döntöttem - 1-2 hónap alatt se radikálisan több pénzem nem lesz, se a laptop árak nem fognak zuhanórepülésbe kezdeni.
Zoli kinézett nekem egy frankó gépet - ami legalább ennyi ideig bírja majd. És elfut rajta a fotóbolt meg a Wow is. Acer, kívülről semmi extra - belül pedig tele van előnyös tulajdonságokkal. A márkaboltban épp akciós volt, így kb 10%-al olcsóbbért az enyém lehetett. Volna.
Mert a márkabolt bár nagyon bizalomgerjesztő kívülről, és a webshop alapján is überfrankó, konkrétan nem nyitott ki az alatt az 1 óra alatt, amit ott töltöttünk a Soroksári Auchan-ban - erre várva. A szomszéd üzletben dolgozó csávó azt mondta, csak ebédszünetre mentek...Hát, 1 óra alatt én nagyon sokat tudnék enni...
Lényeg a lényeg: 1 óra múltán leléptünk Szilvásvárad felé - épp indulóban voltunk az évi rendes relaxra. Zoli pedig kifejtette nekem, hogy ő inkább hozzáteszi azt az akciós 10%-ot az árhoz - és megrendeli a kedvenc számítástechnikai üzletéből a gépet: mert ott értenek hozzá, normálisak, gyorsan, pontosan dolgoznak - és nem ebédelnek órákig.
Szombat 13:15 körül járt az idő. Azt mondtam: oké, tegyünk egy próbát.
Felhívta a boltot. Bent voltak még. Megkeresték a gépet 3 adat alapján (kódra persze Zoli nem emlékezett). Ma vesszük át.
Most nem akarok nagy feneket keríteni a szolgáltatói hozzáállásról és a profizmusról alkotott véleményemnek.
Legyen elég annyi, hogy ilyen feltételek mellett nekem tényleg nem kell a mACERa!

Winter love

Ez alatt a cím alatt nyilván írhatnék a közelgő Szilvásváradi kiruccanásunkról is, és arról, hogy mennyire nagyon komoly igényem, hogy végre KETTESBEN, számítógépektől, munkától, mindentől távol lehessek pár napig a Szerelmemmel, és azt-akkor-úgy csináljuk, ahogy csak kedvünk tartja...

De ezúttal más lesz a téma.

Nevezetesen a karácsonyra (előtte pár héttel) kapott promod kabátom.
100% poliészter.
De megvettem, és nem csalódtam, mert

• kályha-meleg;
• jó fazonú;
• nem gyűrődik;
• nem kopik, bírja a strapát;
• és végül, mára virradóra felismertem azt a tulajdonságát, amit ténylegesen a kabátok királynőjévé teszi: 1 éjszaka alatt megszárad!

Nálam ő nyert! :)

Nem szeretem.

Nem szeretem, amikor más rendszere szerint kell 100%-ot teljesítenem, úgy, hogy olyan lesz a bírám, aki ott se' volt.
Nem szeretem, amikor olyasvalamiért felelek, ami nem (csak) rajtam múlik.
Nem szeretem, amikor olyasvalakire kell tekintettel lennem, aki éppen plussz terhet ró rám - amit magamtól is átvállalnék.
Nem szeretem, amikor már annyira meg akarok felelni az elvárásoknak, hogy elkezdek önmagamban, saját lényem legitimitásában is kételkedni.

És végül:
Nem szeretem a felelősséget.
Hanem imádom. Az éltet, fene a gusztusomat...

Mi az, ami nélkül nem tudnék élni?

Ez a kérdés foglalkoztat már egy ideje; a végső lökést Luca blogbejegyzése adta meg, hogy írjak egy ilyen listát.
Ami tartalmazza mindazt, ami nélkül úgy érzem, olyan mértékben károsodna a komfort-érzetem, hogy azt már nem tartanám méltó életnek, nem tudnám igazán felszabadultan érezni magamat nélküle. És itt most nem beszélek a fiziológiás szükségleteimről - tekintsük azért azokat alapnak.
Csak őszintén.

Tárgyi (vagy azokhoz kapcsolódó) feltételek:
- hajmosás 2 naponta
- szellemi táplálék (beszélgetés, könyv, infó, bármi)
- finom ízű étel / ital legalább heti 1-2szer

Nem tárgyi feltételek:
- sikerélmény
- alapvető biztonság (van mit enni, van hol pihenni)
- esztétikus környezet (legalább néha!)
- megbecsültség

Kevésnek tűnik? Meglehet. Nem is arról van szó, hogy más tényezők nem fontosak, vagy nem játszanak nagy szerepet az életemben. Inkább az elengedésről.
Nagyon sokáig rengeteg dologba kapaszkodtam beteges erővel. Személyekbe, tárgyakba, rutinokba, érzésekbe, tapasztalatokba. És megtanultam, hogy az ilyenfajta függés csak fájdalomhoz és veszteséghez vezet. Nem félek tőle már - csak tudom, hogy hasztalan, épp az ellenkező irányba visz, mint a kiszemelt cél. Ezért aztán meg kell tanulni elengedni. Oldani, kötés helyett. Mert a dolgok akkor válnak igazivá, ha kötés nélkül is a tieid - és te kötés nélkül is képes vagy élvezni őket - noha tudod, senki nem ígéri, hogy örökre a tieid. Hát, valahogy így vagyok a fentieken túlmenő komfortokkal is.
Élvezem őket, de nem várok ígéretet, hogy mindig biztosak lesznek az életemben. Ha nem, hát nem. Ha a fentiek megvannak, én azt hiszem, már jól leszek.

Persze sokkal tágabb azoknak a dolgoknak a halmaza, amitől úgy tűnik, hogy függök. Így például:
- csajos esték
- milli jegeskávé
- napi 1 édesség
- fényképező
- laptop
- internet
- esztétikus ruhaneműk
- finom ételek mindig
- tisztaság, rend
- változatosság

A fenti lista inkább azt az elképzelést tükrözi, hogy ez extrém helyzetben (háború, expedíció, világégés, mittudomén) mik volnának azok a tényezők, amik végső soron meghatároznák a hogylétemet. A civilizált komfortról a fenti listában szó sincs.
Én sem vagyok szent. Rengeteg dologhoz kötődöm. Mindemellett úgy gondolom, ha a szükség úgy hozná, igenis erőt tudnék meríteni egy hajmosásból, meg egy Dunán megcsillanó huncut napsugárból. :D

Új év

Hihetetlen. Abszolút nonszensz. Én sem értem.

De ahogy 2011. december 31. 23:59 után az óra 2012. január 1. 0:00-ra váltott, számomra új élet kezdődött.
Nem magamnak kerestem, még csak meg sem fogadtam.
Egyszerűen magam mögött hagytam egy nagy adag szarságot és szenvedést, amiktől már nagyon régen próbáltam megszabadulni. Nem tudom, hogyan: varázslat volt, vagy a Sors, vagy egyszerűen csak mostanra érett be a termés: fogalmam sincs.
Most jó. Nagyon jó.
És KÖSZÖNÖM! Annak, akinek kell. Ha kell, a Sorsomnak, ha kell, más embereknek, az életem szereplőinek - vagy akár saját magamnak is! :)