Napi Coelho:

"Az utazás soha nem pénz, hanem bátorság kérdése." Paulo Coelho



2014. január 10., péntek

2014.


Soha nem tettem fogadalmakat. Idén se tettem (hangosan). Mert soha nem tettem.
Kicsit azért elsőre szégyelltem magamat, hogy eljutottam idáig, és hiszek magamnak előre, hitelbe.

Úgyhogy vegyük úgy, hogy idén nem fogadkoztam.
Csak rájöttem a következőre.

Pillanatnyilag mindenem megvan, amit kívülről, a környezetemtől megkaphatok, vagy meg szeretnék kapni. Ahhoz, hogy tovább fejlődjek, már nem a körülményeimen, hanem a szokásaimon kell változtatnom. ;)

Minden, amit "megfogadtam", erről szól. 
És fejlődöm. :)

Amit még nem szoktam csinálni, az az éjfélkor telefonálás. Most se tettem. Mert nem szoktam. Ugyanakkor számot vetettem azzal, hogy kiket hívnék fel szívesen, a 2013-as évet lezárandó. Kiket ölelnék meg, kiknek köszönném meg azt a sok dolgot, amit az elmúlt évben megtapasztaltam, megtanultam. Kiktől kaptam a legnagyobb élményeket? Kik révén a legnagyobb tanulságokat?

Álljon hát itt egy lista azokról, akik úgy érzem, a legtöbbet tettek hozzám 2013-ban:

  • Lilla: örök tanítóm, lassítóm, őrjítőm, kísérőm, Barátom.
  • Gábor: aki miatt sokkal kevesebbet költök szakemberre.
  • Blanci: bár ilyen 15 éves lettem volna! :)
  • Edit: aki segít elhinni, hogy van értelme annak, amit mondok. ;)
  • Andi: onnan folytattuk, ahol abbahagytuk. :)
  • Erika: a legjobb főnök, akiért konkrétan mezítláb, télvíz idején, a nyuszis pizsamámban is kánkánoznék az Országalmánál. Ha kérné.
  • Kraker: mindenki Mestere, akivel nagyon építő, amikor legalább fejben vitázom.
  • Klaudia: aki mellett igényem lett rá, hogy jobb legyek abban is, amiben már elég jó vagyok.
  • és az összes lurkónk: akik segítenek türelmesebbnek lenni, a jelen pillanatban lenni, meglátni mindenben a szépet, nyitottan élni, példát mutatni, hitelesnek maradni, újra- és újradefiniálni saját határaimat, megbízni, SZERETNI.
  • és természetesen Zsolti: akivel merőben új dolgokat tudok és tanulok meg magamról. És aki konstans fenntartja a hitemet a Boldog Élet intézményében. És aki jobban ismeri a Szigetközt, mint én. Van még mit tanulnom. Szerencsére. :)
  • és minden ismerősöm, aki rendszeresen eljár futni. Én is szeretnék közéjük tartozni. :)


Persze mindannyiótokat nem hívhattam fel. Így aztán nem beszéltem éjfélkor senkivel.
Csak gondoltam Rátok.
Óriási Szeretettel. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése