A dizájn halála

Pár hete ismeretlen számról gyűjtött be nem fogadott hívást a telefonom. Visszahívtam az illetőt, és kiderült, hogy a Siptár nevű egyedi-festett ruhákat áruló üzletből hív, ahol időről időre megfordulok. Még augusztus végén kerestem náluk övtáskát - olyat, amilyenből már van egy lilám; de ezúttal narancssárgát akartam. A lány tudta, hogy van nekik egy narancs színű elfekvőben valahol, fel is ajánlotta, hogy ha előkerül, félreteszi nekem és értesít, de aztán a dolog valamilyen oknál fogva meghiúsult.
Ő hívott - nem volt meg a cetli, amin a nevem volt, így végzett némi kutatómunkát az archívumban, mert emlékezett rám -, hogy mégis megvan a narancs-övtáska, mehetek érte, amikor szeretnék.
Nagyon meghatódtam - ami csak fokozódott, amikor pénteken az üzletben megtudtam a táska árát. Az emlékeimben élőnél sokkal olcsóbb volt - így vettem egy féláras imádnivaló zöld, rafináltan laza-de-mégsem-előnytelen nadrágot.
Kiderült, hogy az üzlet szeptemberben - fizetőképes kereslet hiányában - bezár. Ezért a félárazás.

 












 

Ma a Barack-ban voltam, ami szintén egyedi készítésű - ezúttal szabású-varrású-dizájnú - ruhákat forgalmazó kis üzlet a Kálvin téren. Ők áprilissal zárnak be; a termékeiket szintén féláron eresztik szélnek. Bár nem szeretnék most többet ilyesmire költeni, körülnéztem. Gyönyörű, remek tervezésű, jó szabású, színű különlegességeket találtam - így már a konfekció ár környékén, vagy alatt.

Utálom, hogy ezeknek a helyeknek kell bezárnia; hülyét kapok tőle, hogy az egyen-ruházkodás kiszorítja a piacról az egyedit, a gonddal tervezettet, összeállított, emberi értéket magába sürítő darabokat.

És szeretném azt a lila szoknyát a barackból; vagy a sárga kord-szettet; és a Siptárba még lehet, hogy visszamegyek a lila nadrágért.
Anyagi csőd - ugyanakkor most van rá az utolsó lehetőségem. Néhány hét múlva beszippantja a nagyzsebes lila szoknyát és a virágos csibésznadrágot is az uniformizáció örvénye. :(