Napi Coelho:

"Az utazás soha nem pénz, hanem bátorság kérdése." Paulo Coelho



2014. október 22., szerda

Kékfény

Rendőrségi közlemény:

Értelmiségi nők hajléktalanokat mérgeznek

Több rendbeli, előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságot tárt fel a rendőrség mára virradóra. Az ügy felgöngyölítése annak ellenére járt sikerrel, hogy az orv-támadást egyetlen szemtanú sem élte túl. A forrónyomos csoport a hajnali órákban vette őrizetbe K. Edit budapesti és V. P. Viktória székesfehérvári illetőségű lakosokat, akik minden kétséget kizáróan egy teljes hajléktalan közösséget mérgeztek meg az éjszaka folyamán.
A gyanúsítottak azzal a légbőlkapott mesével próbálták magukat tisztázni a vádak alól, miszerint az áldozatok által elfogyasztott ételből maguk is ettek, csak a maradékot öntötték ki - s az így került abba a IX. kerületi konténerbe, amelyből aztán az áldozatok is hozzájutottak. Számos orvosszakértő együttes véleménye alapján azonban egyértelműen megállapítható, hogy a fenti állítás csakis a gondosan kitervelt bűntett fedőtörténete lehet; szakértőink szerint ugyanis a hajléktalanok gyomortartalma már minimális mennyiségben is halálos mérgezést okozó ételt tartalmazott.
Mindemellett a különös kegyetlenség alapos gyanúja is fennáll, a szakértők meglátása szerint az áldozatok szörnyű kínok között haláloztak el.



A gyanúsítottak lelkiismeretlen hozzáállásáról mi sem tanúskodik jobban, mint a V. P. Viktória szájából elhangzott alábbi mondat: "Na ne már! Csak főztem egy fasza kis kínait, a fene se gondolta, hogy ennyire erős lesz!?!?"

Az alábbi mondatban felbukkanó rasszizmusra, mint indítékra tett utalás után akciócsoportunk még nyomoz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése