Én, és a növények

Szeretem a szobanövényeket. Nézegetni. Lillánál például tök jó, hogy vannak. Otthonosabb lesz tőlük a lakás. Feldobják az életteret.
Egy darabig.
Idővel nagyon csúnyák lesznek, meg büdösek, és lehullik az összes elsárgult levelük.
Lehet, hogy ez azzal van összefüggésben, hogy véleményem szerint minden értelmes élőlény a.) szerez magának táplálékot, ha szüksége van rá; b.) valamilyen érzékelhető módon jelzi, hogy szüksége van táplálékra, és nem tudja megszerezni magának.
Na neeeem, a sunyi levélsárgulás nem ebbe a műfajba tartozik. Gáncsolna ki, vagy sípolna, esetleg mondjuk küldhetne sms-t is az a nyamvadt gaz, ha szomjas. Máskülönben honnan kéne tudnom???!!!
Néma gyereknek...

Na mindegy, az biztos, hogy drága növényekkel már nem kísérletezek. A fűszereket meg esélyes módon úgyis előbb esszük meg, mint, hogy megdögöljenek.

A sarkon túl...

Ezt a fotót néhány perce készítettem az ablakunkból.
A jobb oldali úriember itt lakik. A telet is ezen a helyen vészelte át (foglamunk sincs, hogyan).
Lehet vitázni, hogy vajon tehet-e róla, vagy sem, hogy idekerült. Ahogy arról is, hogy van-e értelme szendvicset adnom neki, mikor dohányzik is, alkoholt is fogyaszt (látom, hiszen nap-mint-nap találkozunk fél éve). Ugyanakkor nem kívánom senkinek ezt az életet. Neki sem.
És alkalmasint sokat segített az elmúlt hónapokban, amikor vélt vagy valós nehézségekkel küszködtünk, hogy minden nap láttam őt, és szembesültem vele, hogy milyen jó is nekem. Hogy van fedél a fejem fölött, étel az asztalomon, társam, akivel osztozunk örömben és bánatban.

De az ember általában nem lát, nem láthat a sarkon túlra. Túlságosan is leköti ami a sarkon innen van...

:)

- Ne egyél a földről!
- Naaa, csak azt az egy csikket hadd! Még füstöl...

(Beszélgetés, miután Zsolti elejtette a frissen gyújtott cigarettáját)

Menyasszonyi mizéria

Szeretnék hinni a problémamentes esküvőben. Ahol nincs idegeskedés, nincs rohangászás, hajtépés, ezerszer összekapás. Ahol minden a maga laza módján történik, nincs semmi erőltetve vagy megakadályozva.
Szeretnék hinni benne - ugyanakkor már most, fél évvel az esemény előtt képes vagyok ráparázni dolgokra. Amit nem kéne. Mégis sikerül.
Ilyen például a ruha-kérdés. Ami ugye nem mindegy. Pláne, mert hippi-esküvő lesz, bokáig a Dunában. Tehát rövid ruha kell. Meg persze 2 db, hogy lehessen a fotózkodáson korlátlanul bohóckodni, nem törődve sárral, vízzel, semmivel. Spontán, felhőtlenül.
De persze keret van. Nem tudom mennyi az annyi, de azért nem a csillagos ég a határ. Azt inkább nászutazzuk el, komolyan!

Egyszóval: tegnap konstatáltam, hogy ha nem indul el a ruha-projekt sürgősen, vagy legalábbis nem kapok korrekt és megnyugtató információkat arról, hogy az általam megálmodott ruha létezik, és számomra elérhető paraméterekkel bír, akkor tuti, hogy megkattanok, és szeptemberig egy nyamvadt hárpia leszek
Mert rohadtul nem mindegy, miben megyek férjhez - ha már nem lehet egyszerű, hétköznapi csinosban. Abban otthon érzem magam. Ezekben az elegáns kütyükben meg nem mindig. Szóval kell a biztosíték, hogy lesz olyan ruhám, amiben majd jól érzem magam ott és akkor.

Kész szerencse, hogy tegnap kaptam erre egy ígéretet. AZ a ruha, amit megálmodtam, elérhető áron, variálható kiegészítőkkel, amikről az utolsó percben is dönthetek.
És megnyugodtam.

Egyelőre. :)

Juhtúrós rakott zöldség

Nálam úgy van ez a dolog a kajákkal, hogy folyamatosan kísérletezem. Ha egy étel atomjó lett, legközelebb akkor is kicsit máshogy kerül az asztalra - más van otthon, máshoz van kedvem, vagy egyszerűen nem jut eszembe, hogyan csináltam legutóbb.
Úgyhogy ezt a receptet most leírom még most, amíg emlékszem, mert brutáljó lett, és nem akarom elfelejteni!
Vettem jópár szem krumplit, 4 sárgarépát, egy padlizsánt, egy cukkinit, egy kis doboz gombát és egy lilahagymát. Amelyiket kellett, megpucoltam; mindet megmostam és felkarikáztam vékony szeletekre. Kivajaztam a mélyebb gáztepsit, először egy krumpli-réteg került bele, majd sorban a többiek. Félidőben szórtam közé fokhagymát, majorannát, bazsalikomot és tárkonyt, és nyakon öntöttem egy nagy pohár juhtúróval és vegetával összekevert tejföllel. Aztán ráhalmoztam a többi réteget is, a tetejére mégegy nagy pohár juhtúrós-vegetás tejföl és egy réteg reszelt trappista sajt került.
Betettem a sütőbe, és 200 fokon addig sütöttem, amíg aranybarnára sült a sajt.

Ennyi.
És isteni. És egészséges. És vega.