Ezévi fogadalom

Általában túlparázom a karácsonyt. Genetikus megfelelési kényszer, családi logisztikával súlyosbítva. Már ma is többet bőgtem, mint az elmúlt 3-4 hónapban összesen.
És mindenki máson is ezt látom. Sehol egy elégedett, ölbe tett kéz; sehol nem hallom-látom a jóleső, izgatott készülődésnek még csak a nyomait se. Rohanás, vásárlás, parázás, anyázás, ilyenek mennek mindenhol; szinte mindenki idegei a végső határon nyúlnak-szakadnak.

De akkor MOST és ITT leszögezem, hogy 2011. évvégi ünnepkörére nekem ezennel VÉGE a hajtépésnek. Engem nem érdekel már az se, ha odaég a kaja; ha az anyósom elájul; ha megkövez a rokonság; ha összetörik az ajándék; vagy már megint kismamának néznek a nagyszülők egy kevésbé jól megválasztott ruha miatt.

AZ ÉRDEKEL, hogy legyen mindig 5 perc a Kedvesre, és csak rá, amikor szüksége van rám; hogy jó legyen a hangulat; hogy át tudjam érezni a SZERETETET - amiről ennek a nyamvadt ünnepnek szólnia kéne.
Ha az év más napjain megy, ne most őrüljünk meg, mert muszáj!

Jó? :S