Napi Coelho:

"Az utazás soha nem pénz, hanem bátorság kérdése." Paulo Coelho



2010. november 30., kedd

Nem várt öröm

Statisztikailag bizonyítható, hogy ez egy szar nap (csak tudnám, hogyan!).
Mindemellett vannak benne örömteli meglepetések is.
Hogy a két eszembejutó boldog fejlemény közül a kisebbet emeljem ki:

Valami csoda folytán beleférek, a tavaly télen nagyon olcsón megvásárolt, ámde akkor iszonyú szűk, hasamon alig begombolható Levi's 529-esbe. 

Méghozzá csont nélkül.
Idejét nem tudom, mikor volt rám legutóbb jó Levi's farmer! 
Ha legközelebb nyavalygok, hogy híztam, tessék szépen visszalinkelni ide! Meg fogom érdemelni! :)

(Ja: akinek nem tűnt volna fel:a képen látható fenék nem az enyém - én lehet, hogy bánom, de Zoli tutira semmiképpen! :D )

Zolinak, szerelemmel

Nem tudom jól kifejezni, amit érzek.
Van benne egy nagy adag düh, és jó rész fájdalom, rengeteg együttérzés, szomorúság, csalódottság a világban.
Elkeseredhetnék. Te már tudom, hogy túl vagy ezen is.

Ami viszont még ebben a baromi hülye és igazságtalan történésben is képes felvidítani: az a mélység, ahogy magaménak éreztem az első pillanattól a Te gondodat. Az az elkeseredett tehetetlenség, ami - úgy éreztem - az első pillanatban gátol a tettekben; és a tenniakarás Érted, ami ellene szegül.
Szeretlek. Mi sem bizonyítja jobban, mint az iménti könnyeim érted.
És ezeknek nem tudok nem hinni még én, az örök kételkedő sem.

2010. november 29., hétfő

Egészséges önbizalom

Van egy tanítványom. Hívjuk őt - személyiségi jogainak védelmében - Kittinek (amilyen nevű tanítványom meg jelenleg nincs). Kitti nagyon helyes, értelmes kislány, korához képest önálló, amúgy csinos, helyes. Az órákon az édesanyja nélkül van bent, nagyon aktívan részt vesz, mindenre rávágja a választ - akkor is, ha az történetesen nem helyes. És amikor az éneklésre kerül a sor...Kitti torka szakadtából fújja az összes dalt - iszonyú fejhangon, és néha elég hamisan. Nincs ezzel baj - néha összenézünk, és mosolygunk a bent lévő anyukákkal, és előfordul, hogy megkérem Kittit: hagyja a többieket is szóhoz jutni.
Ugyanebbe a csoportba jár egy kisfiú is. Nevezzük őt - személyiségi jogainak védelmében - Bencének (ilyen nevű tanítványom szintén nincs). Bence nagyon okos kisfiú, szeret angolra járni, és jól láthatóan hallgatja is otthon a hang-anyagot, mert a kérdésekre általában tudja a választ. A dalokat is ismeri, tudja, mikor mit kell tenni, mutatni, mondani. Bence mindemellett csak az édesanyjával hajlandó bejönni az órára, és a kérdéseimre 10-ből 9-szer suttogva válaszol. Nincs ezzel baj - van, hogy én is már suttogva kérdezek, ezzel legalizálva, játékká téve ezt a szokását.
Szintén ebbe a csoportba jár mégegy kislány. Legyen a neve Melinda - személyiségi jogainak védelmében (nincs Melinda a jelenlegi praxisomban). Melinda ugyanolyan lelkes, mint Kitti; következetesen hallgatja az otthoni CD-t, ahogy mindkét fenti gyerkőc teszi. Kristálytiszta hangon énelkli a dalokat. Általában akkor válaszol, ha őt kérdezik. Akkor viszont helyesen, teljes mondatban, néha olyan kifejezéseket is használva, amiket nem én tanítottam neki. Helyes, kedves, hagyja a többieket is szóhoz jutni. Mindemellett ragaszkodik hozzá, hogy minden egyes angol órán jelen legyen - még akkor is, ha ehhez vidékről kell visszautazniuk Budapestre. Nincs is ezzel baj - örülnék, ha minden egyes család ennyire komolyan venné a közös célkitűzést.

Úgy gondolom, hogy a fent leírt gyerkőcök mindegyike sikeres, elégedett felnőtté válik majd egykor (úgy 15-20 év múlva). Mindnyájukban megvannak a szükséges képességek, készségek; a kedvesség, az ész, az akaraterő, és még sorolhatnám.
A következtetést - ami nemsokára következik - nem róluk szeretném levonni; hanem az általuk olyan jól képviselt viselkedésformák felnőtt megjelenési formáiról, ami esetükben még egyáltalán nem végleges hozzáállás, kialakult állapot; felnőttként azonban az egész életet meghatározó tényező lehet.

A Kittihez hasonlóan viselkedő felnőttek tökéletesen elégedettek magukkal. Tudják, hogy szépek, okosan és tehetségesek; úgy gondolják, hogy a bájukkal bárkit elvarázsolhatnak; magabiztosan állnak ki a véleményük mellett - legyen az jól alátámasztott, vagy kevésbé stabil. Ők általában képesek az érvényesülésre - legalábbis bármit érnek el, azt így élik meg; még akkor is, ha közben lehet, hogy a fél világ rajtuk nevet. Számukra viszont egyáltalán nem ez a lényeg. Ők maguk ugyanis mindig sikeresnek és nagyszerűnek érzik magukat. Boldogan élnek, amíg meg nem halnak, mert ha baj is éri őket, azt a tökéletlen, vagy irigy környezetnek tulajdonítják. Vidám életük van, és távol áll tőlük a depresszió.
Azok a felnőttek, akik Bencéhez hasonlóan működnek, általában korántsem ilyen felhőtlen életnek néznek elébe. Bár megvan a teheségük és a rátermettségük a feladatokhoz, nem tudják igazán jól "eladni magukat", "megcsinálni a szerencséjüket". Abban is bizonytalannak tűnnek, amiben biztosak; és nagyon tiszteletreméltó módon csakis amellé állnak oda teljes mellszélességgel, amit 100%-ig tudnak, és begyakoroltak. Az önéletrajzuk általában szerény; a személyes találkozás, beszélgetés velük gyakran hoz pozitív meglepetéseket. Kellemes, kedves, figyelmes, intelligens emberek - és néha komolyan elgondolkozunk, hogy vajon miért nem vitték sokra. Talán azért, mert ők akkor sem emelik fel a hangjukat, amikor kifejezetten ez a feladat.
Úgy gondolom, a fenti példa-gyerkőcök közül Melinda az, akinek egészséges önbizalma van. Akkor szól, ha kérdezik; akkor viszont tisztán, érthetően, és helyesen. Az ilyen felnőttek is általában felismerik, melyik a megfelelő hangnem, melyik a megfelelő pillanat - és csak ekkor lépnek, ekkor szólnak; ekkor viszont elbűvölnek mindenkit, aki a környezetükben van. Tudják, mit akarnak, és azt kellő rátermettséggel is kivitelezik; az akadályokat könnyedén veszik, a kiszabott út részeként tekintik. Egészséges mértékű önkritikával rendelkeznek, képesek felismerni a saját hibáikat - mindemellett nem akarnak mindenki hibáiért felelősséget vállalni. Bár az életük kevésbé felhőtlen, mint a Kitti-féle önbizalom-guruknak, általában köztiszteletnek örvendenek, gyakran kérik a tanácsukat, elismerően nyilatkoznak róluk. Tudnak belevágni valamibe - de a kellő pillanatban fel is tudják adni. Úgy halnak meg, hogy bár tudják, hogy nem ők a világ urai - abban viszont biztosak lehetnek, hogy 100%-ban önmaguk urai; és ez nekik bőven elég.

Érdekes ezeket a típusokat megfigyelni felnőttön, gyereken. Úgy gondolom, sosem az a nagyobb probléma, amikor önbizalomból túl sok van - inkább az, ha túl kevés. Éppen emiatt a nyelviskolában is mindig arra buzdítom a szülőket: ne akadjanak fent azon, ha egy gyerkőc hamisan énekel, vagy helytelenül válaszol.
Örüljünk inkább annak, hogy beszél. Hogy kifejezi önmagát. Hogy képes megbízni abban, amit önmaga létrehoz.
Úgy gondolom, többek között ez is a boldog élet kulcsa.

A tegnapi csúcs

Nálunk most nemezelés van. Méghozzá gőzerővel. Közeleg a karácsonyi vásár, kell a rengeteg termék - ami remélhetőleg majd el is kel Fehérváron.
Tegnap 80 darab nemez-golyót készítettem el.
Aki csinált már ilyesmit, az nyilván nagyraértékeli majd a teljesítményt.
Aki még nem, nos nekik elmondom:
80 darab nemezgolyó baromi sok ám! 

2010. november 28., vasárnap

Nekrológ


Épp a mosogatóban szöszmötöltem, amikor meghallottam: jönnek. A fény szétáradt a konyhában, én pedig csendesen meglapultam.
Azt már a kezdet kezdetén megtanultam-ellestem szüleim, társaim hibájából, hogy ilyenkor futni már nem szabad. Ilyenkor futni - bárki bármit is mond - maga a halál.
Persze a többiek máshogy gondolkodnak erről. Bár nem beszélem a nyelvüket, a hangsúlyból éreztem, hogy az újonnan érkezett óriás káromkodik. A léptei távolodtak - a hülye társaim pedig újból rávetették magukat a finomságokra - romlott spenót, odaszáradt cukor - nem is törődve a fénnyel.
Én szépen, körültekintő céltudatossággal indultam el A Menedék felé. Nem kalandoztam még túl messzire tőle - és nálunk az első számú szabály, amit a legkisebbek és legostobábbak is tudnak: sosem szabad szem elől téveszteni A Menedéket. Kikerültem a csámcsogó többieket - de nem szóltam nekik. Nem érdemes. Amikor beértem a polc árnyékába, akkor hallottam meg a visszatérő lépteket. Nekiiramodtam. Tudtam: most dől el minden. A kérdés: most, vagy soha.

Először csak azt gondoltam, a hülye óriás vízzel próbálkozik. Nem tudja, hogy ennyi víz még egyáltalán nem árt nekünk - általában csak a lefolyó örvénye vet véget szívós életünknek. Azután megéreztem, a marást. A testemen, a páncélomon végig. Visszafojtottam a lélegzetemet, és megindultam tovább, A Menedék felé. Pár lépést tettem csak - és muszáj volt levegő után kapnom. A rám fújt anyag azonnal szétáradt a tüdőben; éreztem, ahogy a lábaim elernyednek, elengedem a falat; de a polc ütésre - amire estem - már nem emlékszem.

Nem tudom, a többiekkel mi történt, de úgy sejtem, a Káromkodó Óriás őket is elintézte. Mindemellett nem sajnáltatom magamat. Szép életem volt. Egyszer még egy lekvárosüvegbe is bejutottam.
Nyugodjak békében!

2010. november 27., szombat

Karácsonyi vásár

Jövő héttől karácsonyig minden szombaton itt leszünk megtalálhatók.
Családias hangulat, diszkont árak, forraltbor, süti....
Gyertek ki Ti is!
 

2010. november 25., csütörtök

Levél Tőlem, Jézuskának

Kedveseim!
Én is kértem Tőletek ezirányú segítséget - nem volna fair, ha viszonzásként nem tenném meg ugyanezt.
Kérlek Benneteket, hogy az alábbi listát a vágyaimként értelmezzétek, és egyáltalán NE kötelező érvényű bevásárló-listának! Én már azzal is iszonyúan boldog leszek, ha mindenkitől, aki csak fontos nekem, kapok két, cuppanós puszit! Az ünnepek nekem sem a vásárlásról, pénz-költésről szólnak - ez csak járulékos következményük néha, amit személy szerint baromira utálok.
Egyszóval: ha olvassátok is, bőven elég, ha mosolyogtok rajta, hogy milyen lökött dolgok után ácsingózom, nem kell azonnal elrohanni a harisnya-boltba, és közelharcot vívni az utolsó pár narancssárga harisnyáért.
Ték it ízi!

Dolgok (élmények, emlékek, tárgyak, illatok, fények, hangok), amiknek nagyon örülnék:

- 4-es méretű, mély-narancssárga színű, vastag (50 den) harisnya
- egyszerű garbók (mondjuk m-es, vagy 38-as) a következő színek bármelyikében: sötétkék, sötétlila, sötétrózsaszín, élénkzöld, tengerkék, mély narancssárga (Ma láttam tök jókat a H&M-ben, Promod-ban, de tökéletesen megfelelnek a harisnyadiszkontból is.)
- egy 10-es húsgolyó az IKEÁ-ban
- McCafé-s karamellás jegeskávé
- forraltbor termoszból, hidegben, valami hegytetőn
- válogatás olyan zenékből, amiket szeretek (csak sose jutnak eszembe, amikor be kell írni a címüket a youtube-ba)
- csengő a biciklimre
- ez a ruha az ebay-ről, 12-es méretben: Lila ruha
- egy üveg ilyen eperbor
- egy vacsi bárhol
- erdei hócsata
- szánkózás, korcsolyázás
- egy marhanagy szennyestartó
- egy flakon d'Oliva kézkrém
- bármi a Lush-ból, ami kell a mindennapi tisztálkodáshoz
- turi-túra
- pizsama-party
- szép, csajos fotók rólam, valami kültéri, normális környezetben (mindig én állok a lencse túloldalán...)
- társas-party
- vacsora-csata
- az a gyönyörű sál, amit egyszer, még vagy 3 hete kinéztem, és annyira drága volt, hogy nem árulom el, hogy hol láttam, és hogy nézett ki.
- színház-, koncert- vagy mozijegy, belépő az Állatkertbe
- csajos nap (kávézással, meg sopingolással, hajmosással, meg főzicskével, és végül pizsi-partival)
- narancssárga karabíner (igen, Balázs, olyan, amilyen Neked van)
- színes kapucnis pulcsi a C&A Clockhouse részéről (tegnap láttam őket, többféle színű anyagból vannak összeállítva, és nagyon-nagyon tetszenek), mondjuk m-es
- séta valami olyan szép helyen, ahol még nem jártam.
- közös karácsonyi süti-sütés
- bármilyen könyv, amit valószínűleg szívesen olvasnék (könyvtári is jó - és ígérem, visszaviszem időre: pláne ha figyelmeztet az ajándékozó)
- figyelmesség, mosolyok, ölelések

Szeretetteli készülődést Mindenkinek! 

Súgógép

Kedves Szeretteim!

Közelednek az ünnepek. Karácsonyra nagyon szeretnélek sokatokat - azt hiszem, mindnyájótokat - megajándékozni valamivel. Olyasmivel, aminek örültök. Olyasmivel, aminek hasznát veszitek. Olyasmivel, amire majd évek múltán is szeretettel emlékeztek.
Emiatt aztán szívesen venném, ha Tőletek magatoktól is tudhatnám, hogy mire vágytok, mit szeretnétek, mi foglalkoztat Benneketek mostanában.

Kérlek Benneteket, hogy akinek van kedve, ötlete, szíve-vágya, az írja le nekem ehhez a bejegyzéshez kommentként! 

Azok is nyugodtan, akikkel még sosem ajándékoztuk meg egymást, vagy nem szoktuk. Nyilván nem fogok senkit elküldeni Hawaii-ra üdülni két hétre - de egy közös haboskakaózás, egy szeretettel kiválasztott idézet, egy saját készítésű nemez-ékszer, egy hócsata mindenkivel belefér! 

Nem arra gondolok, hogy írjátok le nekem, hogy "Kérek két pár kék csíkos zoknit!". A tárgyaknál sokkal jobban szeretek élményeket ajándékozni.
Mindemellett ha valaki csíkos zoknit szeretne, azt is leírhatja. Írjatok minél több dolgot, aminek örülnétek, hogy válogathassak közülük - és hogy megmaradjon a meglepetés öröme. Ígérem, hogy megpróbálom mindenkinek legalább 1 kívánságát teljesíteni! :)

A bejegyzésre mutató link mostantól Karácsonyig kint lesz a blog jobb oldalán - hogy könnyen ide találjatok, és megírhassátok a leveleteket a Jézuskámnak. :)
Jó ötletelést Nektek! (Én meg cserébe igyekszem listát írni arról, hogy én mire vágyom, jó?)

Aki pedig nem ír ide semmit, az magára vessen, ha lila-narancssárga rénszarvasmintás, lehetőleg Tesco gazdaságos mamuszt kap karácsonyra!

2010. november 24., szerda

Kardinális kérdés

Lányok!
Az UGYE tök normális, hogy az ember a második randi előtt akkor is megmossa a haját, ha amúgy előző nap mosta?
(Még akkor is, ha az ominózus találka potom másfél évvel követi az elsőt...)

Boldogság reloaded - az eredeti bejegyzés


"És az jutott eszembe, mennyivel boldogabb lennék, ha az olyanok, mint ez, nem kerülnének az utamba; vagy nem is léteznének egyáltalán."

Úgy gondolom, a boldogság az az állapot, amikor az összeadás a következőképpen fest: 2+2=5.
Tudósok szerint az egészség nem egyenlő a betegség hiányával. Az egészség ennél jóval többet hordoz magában: olyan szellemiséget, lelki viszonyulást, közérzetet, tevékenységeket, amelyek az egyént teljessé, testileg-lelkileg-szellemileg egészségessé teszik.
Valami hasonlót gondolok a boldogságról is. A boldogság véleményem szerint nem merül, és nem is merülhet ki a minket frusztráló, akadályozó körülmények elhárításával. A tökéletesen problémátlan lét nem feltétlenül boldog - ahogy a problémákkal és megoldandókkal teli állapot sem szükségszerűen boldogtalan.

A boldogság - hiszem - belülről fakad. Olyan hozzáállást, szemléletet, gondolkodásmódot, cselekvés-mintákat hordoz magában, melyek révén az egyén jól érzi magát a bőrében, az eseményekben a pozitívumokat látja meg, és képes a történéseket a saját hasznára, örömére fordítani - akár valós, akár lelki szinten. A boldogság ilyen értelemben egyfajta kitágított értelmű elégedettség. Elégedettség első sorban önmagunkkal, valamint a sorsunkkal, az életünk eseményeivel, a minket körülvevő világgal.

Éppen emiatt úgy gondolom, a boldogság nem fogalmazható meg, és nem érhető el negatív fogalmakkal, cselekvésekkel. Nem váltható ki azzal, ha valami nem történik, nem fogható meg azáltal, hogy valamit nem érzünk éppen.
A boldogság - számomra - sokkal inkább azt jelenti, hogy a minket körülvevő világot olyannak fogadjuk el, amilyen - az összes áldatlan történésével és felkavaró élményével együtt; mindemellett megtanuljuk ezeket a dolgokat a helyükön kezelni, és önmagunkat, a saját reakcióinkat, ellenállásunkat, félelmeinket vagy indulatunkat szintén elfogadni, és az élet természetes velejárójaként értékelni.

Ilyen módon a boldogság nem azonos sem a világ, sem önmagunk tökéletességével. Továbbmegyek: ha sikerülne is magunk körül egy tökéletes világot teremtenünk, valószínűleg csupán ettől még egyáltalán nem lennénk boldogok.

Boldogok csak belülről kifelé haladva, önmagunkból kiindulva lehetünk - a boldogság harmóniája első sorban belső harmónia. Amely azután, hogy a lényünkben megszépített mindent - tökéletességtől és tökéletlenségtől függetlenül - a világra is kiárad, és beragyogja mindazt, ami fontos nekünk.

Másfél éves történet


"Még felhívom őket, hogy tutira nem kell-e sátor..." - gondolta a lány. Majd pár perccel később kapkodva cibálta ki az ágynemű-tartóból a matracot, sátrat, hálózsákot. A gurulós bőröndbe esélytelen volt bármit is begyömöszölni. Átpakolni már nem volt idő. "Rácsatolom a nyelére!" - találta ki gyorsan, aztán sietve elindult a vonat felé.

A füvön nehéz volt elhúzni a gurulós bőröndöt a sátorhelyig.
- Szia, kalapácsot kerestél? Nekem van! - mondta a fiú. - Kint a kocsiban... - tette hozzá. Aztán elgondolkozott: -Valahonnan ismerlek Téged.
A lány visszasandított rá. Sosem látta még, de helyes srác volt.
- Nem hiszem, én nem emlékszem Rád! - válaszolt, miközben igyekezett elegánsan megküzdeni a sátorral, anélkül, hogy a fehér blúzát összepiszkítaná.
- De, már tudom is! Együtt táboroztunk úgy 12 éve...
A lány szeme elkerekedett.
- Nem mondod? Hol?
A fiú magabiztos volt.
- Kőszegen, a M. Tamásnál...
A lány akkor elhajította, ami éppen a kezében volt, odaszaladt a fiúhoz, megölelte, és két oldalról egy-egy cuppanós puszit nyomott az arcára.
- Honnan ismertél meg? - kérdezte a lány.
- Már akkor is annyi cuccod volt, hogy alig bírtad el! - a fiú arcán játékos mosoly bújkált.

- Ez a nő tök hülye
- Köszi, ez most jólesett...
- Nálam ez bóknak számít...
- Ja, nem tudtam, hogy nálad is!

- Hogyhogy itt kint ülsz?
- Bent meleg van, nagy a tömeg, nagy a zaj. Itt kint jó a levegő, a képernyőt innen is látom.
- Nekem itt kicsit hideg van. Hozok bentről egy teát. Kérsz?
- Köszönöm.
- Cukor, citrom?
- Sok cukor. Citrom nélkül.

- Nekem kell egy üveg bor!
- Remeg a kezed érte?
- Nem, csak gyönyörű új stég van a tavon. Egyszerűen iszonyúan hangulatos! Valamelyik este - most, amikor megtehetem - ki kell ülnöm oda egy pohár borral. Annak meglenne a fílingje! Mondjuk egyedül annyira nem...
- Nem iszom alkoholt. De ha tudod, hol vennél, elvihetlek boltba, mert kocsim az van.
- Semmilyen alkoholt nem iszol?
- Na jó, mazsolabort talán.
- Tesco.
- Mennyi időnk van a következő programig?
- 20 perc.
- És milyen messze van a Tesco?
- Nagyon.
- Megjárjuk?
- Ha gyorsan mész!
- Gyerünk!

- Oké, ígérem, sietek, csak befutok, meg kifutok, és már itt is vagyok!
- Héééé, ne rohanj el!

- Téged odacsukott a fotocellás ajtó, basszus! Olyan gyors voltál, hogy nem volt ideje érzékelni!
- Ne dumálj, sietünk, sietünk!
- Azért a kosár fülét nem kell lendületből kitépni. Higgadj le! Vissza fogunk érni!
- Megígértem, hogy sietek! A Tokajit megiszod? Oké, akkor vigyünk azt, de azt Te fizeted, hamár ilyen faksznis vagy!

- Basszuuuus! Azt ne firkáld össze! Az volt az egyetlen normális tábori rendszertervem...
- Most is az, csak rá van írva, hogy esti program: borozás Vikivel. Nem értem, ez miért akkora gond...

- Egyedül nem tudom bemelegíteni a sátrat. A Ricsi meg már elaludt. Nem jössz át dumálni?
- Hmmm...De! Miért is ne. Várj, átcuccolok!

- Te, Zoli, én fázom.
- Sajnálom.
- De én tényleg fázom. Nagyon fázom.
- Állj-állj-állj! Ha tényleg fázol, akkor kerítek Neked egy takarót valahonnan. De ha azt szeretnéd, hogy öleljelek át, akkor kérlek, azt mondd!

A lány rásandított, aztán - a sötétben nem látható elpirulással - közelebb húzódott a fiúhoz...

Boldogság reloaded

Az ujjak melege még a billentyűzeten; a cím már biztos, a gondolatok gyűlnek...Mi is a boldogság?
Aztán, ahogy nyári viharban villám súlyt le, úgy érkezik a felismerés.
A cím magányosan várja a folytatást.
Egy ajtó nyílik-csukódik halkan...
Két szerelemtől kipirult, selymes arc csendesen egymáshoz símul.

Másfél év, éppen ma.

2010. november 23., kedd

A Nagy Vállfa Misztérium

Kedves Nőtársaim, és Mindazok, Akik Háztartást Vezetnek!
Kérlek Benneteket, segítsetek megtalálnom a magyarázatát egy különös jelenségnek!
Legyen adott a háztartásban jelen lévő, vállfás akasztást igénylő ruhák száma. Legyen ez konstans x.
Vajon mivel magyarázható az a jelenség, mely szerint az ezen háztartásban fellelhető vállfák száma mindig konstans (x-3) - függetlenül a vállfa-vásárlási, és ruha-összecsoportosítási tevékenységektől?
Válaszaitokat epedve - és teregetve - várom!

Tapasztalatok kukorica-krémlevessel


Nagyon szeretem a kukoricát. Lévén hűvös-nyirkos ősz, a szezon pedig ideális a krémlevesek számára. Nemrégiben ettem a kedvenc vega-falafelesemnél márványsajtos kukoricakrémlevest...Aztán másnap visszamentem "repetázni" belőle.
Bár receptek után nem kutattam, tegnap este úgy döntöttem, megfőzöm saját kútfőmből ezt a finomságot - levesen felül úgysem ildomos többet vacsoráznom, ha már igyekszem jobban odafigyelni a táplálkozásomra újfent.

Így csináltam:
Meghámoztam és felkockáztam 2 sárgarépát, 1 fehéret és egy fél zellert. Feltettem őket bő vízben főni, majd hozzájuk tettem még fél kiló mirelit kukoricát. Addig főztem mindezt, amíg a zöldség meg nem puhult, idő közben sóztam (bőven), borsoztam, gyömbérrel ízesítettem.
Amikor már minden alkotóelem puhára főtt, akkor botmixerrel összeturmixoltam az egészet, és 1 deci tejszínnel, és némi tejföllel még összerottyantottam.
Aki tudja, paszírozza át a turmixolás után - akkor még a kukorica héja sem marad benne "darabos"! Én azért enélkül sem kaptam sírógörcsöt evés közben...

Reszelt sajttal nagyon finom vacsora kerekedett belőle. Az ementáli édeskés íze sokkal jobban mint hozzá, ment a mai trappista! Ajánlom Nektek is - de csakis akkor, ha tényleg szeretitek a kukorica ízét. Ez a leves ugyanis ízig-vérig kukorica!

Érthetetlen reggelek


- Jajj, ne forgolódj már annyit, hagyjál aludni, fáradt vagyok, mert én ugyebár 6-kor kelek. (Mielőtt még elkönyveltek hülye önzőnek, azelőtt jelezném: játékból kötözködtünk már egy ideje.)
- Csak tudnám, mi a francért...?!
- Lehet, hogy számodra ez érthetetlen, de azért kelek fel 6-kor, hogy legyen időm egy kicsit szüttyögni, elvégezni a reggeli rituáléimat. De ezt te úgyse nagyon érted szerintem.
- Ó, dehogynem! Nekem például az a reggeli rituálém, hogy alszom...
- Végülis nem is rossz. Egy darabig nekem is. Aztán mikor ötödszörre nyomom rá a Szundit a telefonra, akkor már felkelek, és akkor van idő a rituálékra.
- Na, látod, én addig is alszom. Akkor 6-ra állítsam az ébresztőt?
- Aha. Te mikor kelsz?
- Höhö, én csak fél nyolckor.
- Höhö, ha csak akkor kelnék, akkoris beérnék.
- Akkor MI A BÁNATÉRT kelsz 6-kor. Na és ha csak háromnegyed nyolcra állítom? Akkor is beérsz? Vagy akkor itthon maradsz velem...?

A kérdés jogos, az ajánlat csábító - de nekem sajnos perceken belül indulnom kell, a blogolás pedig a reggeli rituálé része... 

2010. november 22., hétfő

Tíz apró titok

Tele vagyok érzésekkel, gondolatokkal, emlékekkel. Nem tudom őket egyetlen láncra felfűzni; talán csak erre az egyre: titkok. Nem olyan titkok, amiket nem szabadna kifecsegni, mert az valaki kárára válik - sokkal inkább olyanok, amiket így-vagy-úgy még nem volt lehetőségem megosztani másokkal, a szeretteimmel, néha önmagammal sem. Érezem még a múzsa csókját a homlokomon, nem akarom, hogy terméketlenül szálljon el az ihlet - leírom hát, ami az eszembe jut; aztán majd szemezgettek.

1. Imádok elengedett kormánnyal biciklizni. Azóta tudom, hogy muszáj  megtanulnom, mióta 12-13 évesen - a romantikára leginkább érzékeny kiskamasz koromban - egyetlen egyszer láttam az Angyalok városát. Tisztában vagyok vele azóta is, hogy csakis az az igazi szerelem, akiért levetném magamat egy ház tetejéről, hogy aztán újra születhessek Mellé az életben; és amikor elengedem a kormányt a biciklin, általában egy pillanatra behúnyom a szememet, mélyen beszívom a levegőt, és kicsit átélem ezt a reménybeli teljességet.



2. Szeretem az esőt. Főleg a nyári esőt. Egyszer - minden racionális érv ellenére, és a barátaim lehülyézéseitől övezve - minden előzetes bejelentés nélkül kirohantam nyáron a friss záporba, és csak akkor jöttem vissza, amikor már bőrig áztam. Az eső megtisztít.



3. Félek a filmektől. Kamasz koromban még néztem filmeket, de mindig mélységesen felháborított, és iszonyúan elkeserített a kontraszt a filmbeli boldogságok, megoldások, lehetőségek és a realitás között. Emiatt az első szerelmes jelenetnél általában kilépek a bűvkörből - nem akarok hülyeségektől sérülni. Mindemellett nagy vágyam, hogy egyszer úgy éljek, hogy egyetlen filmet se kelljen azért elkapcsolnom, mert fáj a benne látott elérhetetlen boldogság.



4. Megnyugtat a hajmosás. Ha valami lelki nyűgöm, irreális bánatom, feloldhatatlan belső konfliktusom van, általában a zuhany alatt végzem, és nagy eséllyel a hajamat is megmosom. Ahogy az eső, a forró víz is átmos, felfrissít, újászül - tisztán sokkal könnyebb mindennek nekivágni. Van, hogy emiatt naponta kétszer, háromszor is lezuhanyzom.






 5. Általában nagyon sok felé tudok egyszerre figyelni - de ha írok, akkor minden artikulált külső inger zavar. Ha Zoli épp filmet néz közben, akkor elvonulok a gépemmel a hálóba. Tanulni sem tudtam soha zene mellett.







6. Még a medencében is cápatámadástól tartok. Ovis koromban rajongtam a cápákért, nagyon vonzott a természetfilmekben látott veszélyes világ - így minden elérhető információt megszereztem róluk. Emiatt aztán idővel mindenhová oda is képzeltem őket - ami különösen komikusság tette például az uszodai élményeket, ahol folyamatosan a víz mélyét sasoltam támadó ragadozók után kutatva.





7. Van egy közös dalunk, amit mindig Zoli énekel nekem, ami nagyon butus, és nagyon kedves egyben. Ha szeretetre, dédelgetésre, szeretgetésre vágyom, gyakran kérem, hogy énekelje el nekem azt, hogy....no neeeem, nem árulom el, hogy hogy kezdődik, ez a mi titkunk :).



8. Tartok tőle, hogy ha kutyust tartunk majd egyszer, akkor az nem fog szeretni engem. Sosem volt olyan állatom, aki reálisan, számomra is érthető formában ki tudta volna fejezni felém a ragaszkodását vagy szeretetét - és emiatt némileg kételkedem abban, hogy engem (aki tuti néha elfelejtem majd megetetni, és bizonnyára túl kevés időt töltök majd a szeretgetésével) egy kutyus valóban elfogadjon és szeressen. Remélem, ez a kételyem idővel és tapasztalattal eloszlik majd.




9. Amikor fáradt vagyok vagy nyűgös, nagyon megnyugtat, ha valami finom, puha, meleg anyag az arcomhoz ér. Teljesen elernyedek és átszellemülök attól, ha az arcomat simogatják.




10. Nagyon fontosak, és nagyon sokat mondóak számomra az érintések - épp emiatt nagyon csínján is bánok velük. Akik fontosak, akik belül vannak egy bizonyos lelki körön, azokat teljesen természetes módon megérintem; és vannak olyanok, akikkel egyszerűen zavarba hoz bármiféle fizikai kontaktus. Hogy mi alapján teszek különbséget a kettő között? Nos, ez még nem tiszta számomra sem - idővel, és érintésekkel talán rájövök :).

Under dark water

Sokan tudjátok: imádom a vizet. Önkéntelen elgyengüléssel vonzódom hozzá, a gondolataimat, képzeteimet, vágyaimat akaratlanul át- meg átszövi.
Még mindig - pedig mióta dolgozom már rajta hol pszichológussal, hol nélküle - irreálisan sokszor érzem úgy, valamiféle szilárd, áttetsző felszín alatt élek. (Lehet víz is - igazán csak vízként tudom képszerűen elképzelni, vajon milyen lehet, mindemellett, a víznek nem olyan nehéz átlépni, áttörni a felszínét.) A hang, a fény megtörik a felszínen, alá már nem hatol úgy a meleg, a fény. Nincsenek illatok, nincsenek dallamok és hangulatok. Nem látni messze a zavarosban. Magam vagyok.
Látni igazán csak felfelé lehet. Bár még sosem érezte, a bőröm ösztönösen vágyik a fenti napfény simogatása után; a tüdőm azonnali átalakulással alkalmazkodna örökre a fenti viszonyokhoz, ha megadatna a lehetőség. Míg lent alattomos félelem lappang, és kerít időről időre irreálisan a hatalmába, fent a felszín felett csakis tőlem függne, akarok-e félni valamitől, tartok-e egyáltalán bármitől is.
A tömegvonzás kegyetlen törvénye - persze - ellenem van; de már rég megtanultam kihasználni a felhajtóerőt, és a saját testem felfelé kívánkozását ahhoz, hogy ennél már ne kerüljek lejjebb. A kérdés, hogy felfelé juthatok-e. Belül, valahol mélyen biztosan tudom, hogy képes vagyok rá. A fülemben viszont sürgetés dobol: Mikor már? Mikor már?
Próbáltam már - úgy érzem, ezerszer próbáltam - áttörni ezt a felszínt erőből, tisztelet nélkül, lendülettel, dühből, félelemből, hisztérikusan, pusztító akarattal. Nem ez a kulcsa. És minél nagyobb nekifeszüléssel ugrottam neki, annál mélyebbre vetett vissza a mélybeli árnyak közé. Ezt a felszínt lassan, ezt a felszínt ésszel, szívvel, lélekkel, türelemmel, munkával, és hittel lehet csak áttörni.
Most tudom, - és egyszerre kívánom, hogy bár hamarabb tudtam volna, és bár ne tudnám - talán még évekbe telik, hogy először úgy igazán teleszívhassam a tüdőmet a fenti tiszta levegőből; hogy a karjába vegyen a virágillat, a madárfütty, a borzongató szellő, a melengető fény. Tudom - és állok elébe ezeknek az éveknek. Már nem lázadok, és nem kesergek a sorsomon.
Hiszen végső soron a sorsom a fenti élethez köt. Minden más csupán ész és türelem.

2010. november 21., vasárnap

Hallgatni arany

Vannak élethelyzetek, amikor - annak ellenére, és annak teljes, lüktető tudatában, hogy van véleményem - hallgatok. Meghúzom magamat csendben, és még annak az amúgy óriási kísértésnek is képes vagyok ellenállni, hogy megkérdezik: én hogy gondolkodom erről. Nagydumás-Megmondomafrankót P. Viki egyszerűen kussban marad - majd idővel, amikor már nem bírja a belső feszültséget, finoman, és látszólag minden témához kapcsolódás nélkül elhagyja a helyiséget általában a mosdó irányába.
Természetesen - ahogy fent is említettem - ennek nem az az oka, hogy Nagydumás-Megmondomafrankót P. Vikinek ez esetben ne lenne véleménye. De még csak nem is arról, hogy önmérsékletet gyakorolna, és visszafogná magát, nehogy a szokásosnál még tudálékosabbnak és felvágósabbnak tűnjön. Továbbá azt is leszögezhetem, hogy fenti hajlamát nem az ELTE wc-deszkáinak ötéves koptatása során szedte mellékesen magára.
Nagydumás-Megmondomafrankót P. Viki ezekben az esetekben általában azért, és csakis azért hallgat, mert teljesen-totálisan biztos benne, hogy az övével - és szerinte a józan ésszel és értékrenddel is - éppen totálisan ellentmondó álláspontot képviselő személy semmi esetre sem fogja betartani az általános emberi kommunikáció, valamint a kulturált vitázás azon néhány alapszabályát, melyek Nagydumás-Megmondomafrankót P. Viki számára jó ideje szentek.
Nevezetesen:
  • nem fogja megvárni, amíg a másik végigmondja a véleményét
  • nem fog a másik személyét teljes mértékig tiszteletben tartó módon, és csakis a másik álláspontját minősítve kommunikálni
  • érvei során nem fog tartózkodni az érzelmi manipulációtól
  • nem fog ügyelni arra, nehogy a másikat - akarva vagy akaratlanul személyében megsértse
  • nem fog tartózkodni a "beszélgetés" során a hatalmával, vagy a hangjának erejével való visszaéléstől
  • ki fogja forgatni, és a kívánttól eltérő módon fogja értelmezni a másik fél érveit - anélkül, hogy lehetőséget adna a korrekt magyarázatra
  • státuszából fakadóan képtelen lesz elismerni, hogy a másik félnek egyben-másban igaza van  
Emiatt aztán Nagydumás-Megmondomafrankót P. Viki - bár néha úgy érzi, az erőfeszítéstől már-már csomó keletkezett a nyelvén - ezekben az esetekben szolidan, és kevésbé intelligensnek tűnve hallgat, majd idővel udvariasan eloson a mosdó felé.
Általában még időben ahhoz, hogy csak zárt ajtók mögött robbanjon ki az arcára a félig gúnyos, félig keserű, félig önmagának szánt, önirónikus  félmosoly.

2010. november 19., péntek

Az Ördög Ügyvédje


Az Ördög Ügyvédje általában álruhában jár. Kezdetben megértő barátnak, hasonszőrű beszélgetőpartnernek mutatja magát. Természetesen nagyon szimpatikus és megnyerő tulajdonsága, hogy elvhűen bólogat saját elvhű megnyilvánulásaink hallatán - nagyobb eredmények esetén tapsol, és éljenez.
Az Ördög Ügyvédje emiatt gyorsan építi a PR-ját, hamarosan megjelenik az első számú tanácsadók, önkéntes vagy önkéntelen mérvadók között. Intelligenciája, humora, lényeglátása általában kihúz a bajból, gyakran, és bizalommal fordulnak hozzá.

Az Ördög Ügyvédje ugyanakkor nem arról híres, hogy kitartóan bólogat. Kezdetben is csak azért teszi, mert válogatós természet - és csakis amellé szegődik el, akivel a főbb irányvonalak megegyeznek. Idővel azonban - felelőssége teljes tudatában, és tettei következményeit maximálisan vállalva - megkezdi áldozatos munkáját a szemellenzők lepattintásában, és a perspektíva kiszélesítésében.
Leginkább azért nehéz vitázni Vele, mert közismert, hogy a főbb vonalakban egyetért. Mindazonáltal óriásira halmozott tapasztalat- és tudáskincse minden helyzetben lehetővé teszi, hogy felvillantsa a másik lehetséges opciót; a nehezebb utat; a fájdalmas - ám talán célravezetőbb - alternatívát.

Az Ördög Ügyvédje azonban mindezen közben pártatlan - a szó olyan értelmében, hogy az elvei betartása mellett mindvégig az épp lelkesen dédelgetett állásponttal ellenkező alternatívát képviseli; függetlenül annak mibenlététől. Tükröt tart, kontrasztot mutat - ez a változatosság teljesen állandó abban, amit képvisel.

Az Ördög Ügyvédje ilyen módon amilyen hamar szerezte meg, a legtöbb esetben olyan hamar veszíti is el népszerűségét. Tanácsaira a bólogatásáért hálás közönség általában már nem tart számot; az általa felvillantott alternatívák túlságosan nyűgösek és fájdalmasak ahhoz, hogy érdemes legyen velük törődni. Az Ördög Ügyvédje így általában magára marad az - amúgy valóban sokszor értelmesebb, és célravezetőbb - ötleteivel, megoldásaival. Ezesetben újra felölti a kedves arcát, és a következő tanácsokra szomjazó mellé szegődik.

Mindemellett az Ördög Ügyvédjéről tudni kell, hogy mindent, amit csak tesz, önzetlenül, saját céljaitól függetlenül, a tudás felelősségével teszi. Bármennyire is rámenős és meggyőző, egyáltalán nem célja a döntés megváltoztatása, vagy valamelyik alternatíva előtérbe helyezése. Az ő célja csupán az, hogy minden alternatíva egyenlő mértékben legyen képviselve. Ez pedig gyakran a korábbi gondolatmenetek és megoldás-minták borulásához vezet. Nélküle hajlamosak vagyunk elsiklani egyes kínos részletek fölött.

Éppen emiatt - sokakkal ellentétben - úgy gondolom, hálásak lehetünk a Sorsunknak (vagy Balsorsunknak?), ha mellénk rendeli az Ördög Ügyvédjét. Sokat tanulhatunk tőle a világról, és önmagunkról, ha figyelünk rá. A döntéseinket azonban csakis akkor könnyíti meg, ha tisztában vagyunk a működésével. Nevezetesen azzal, ő nem a helyes, de kényelmetlen alternatívákat kínálja fel - csupán a másik alternatívát.

Amelynek a helyességéről már a mi saját feladatunk és hatáskörünk dönteni.

2010. november 18., csütörtök

Fodrásznál

- Akkor vághatom?
- Bátor vagyok. Vághatod.
- Ehhez nem is kell igazán bátorság. Nem vágunk sokat.
- Tudod a párom mindig elmondja, hogy nem szeretné, ha rövid lenne...
- Csak hátul lesz rövid, ha rádnéz valaki elölről, ugyanolyan lesz, mint eddig...

A kérdés csak most jutott el a tudatomig. Vajon végiggondolta Anna (a fodrász), hogy előfordulhat, hogy a párom idővel megkerül? 

wamp

Jelentem: nem vettek fel a wasárnapi dizájner vásárba.
Így "csak" Székesfehérváron találkozhattok majd a termékeimmel karácsonyi vásárban.
Uff!

2010. november 17., szerda

Kegyetlen vallomás

Mottó: Nem akarok hazudni valakiért, aki nem tette meg értem, hogy igazat mondjon. Pláne nem önmagamnak.

Vannak az ember életében olyan abszolút jelentéktelen pillanatok, amelyek csak később válnak meghatározóvá, ahogy visszatekintve, új információk birtokában kiemelkednek az események szövetéből, és új értelmet nyernek.

Volt az életemnek egy viszonylag rövid szakasza, amikor lábujjhegyen éltem. Csendben, elbájolt áhitattal húztam egyszerre meg és ki magamat. Nőként, szerelmesként szárnyaltam - ugyanakkor fürkész óvatossággal igyekeztem eltűntetni a viszonzottnak látszó érzéseim minden bűnjelét azért, hogy egyengessem annak az útját, akit szeretek.
Ha álmodni kell szépről, mélyről, belsőről, őszintéről, igazról; még mindig azoknak a napoknak a képe villan az öntudatlan emlékezetembe. Azután persze nyomban elszégyenlem magamat...
Ha álmodni kell szépről, mélyről, belsőről, őszintéről, igazról; még mindig egy olyan kegyetlen időszak képe ötlik fel bennem gondolkodás nélkül, amiben módszeresen, és előre megfontolt szándékkal fordították ellenem minden erősségem és gyengeségem, alkalmazkodásom és makaccságom, vágyam és szkepszisem.
Mert elmondom Nektek: így történt.
Iszonyúan figyeltek rám. De nem azért, hogy szerelmes boldogsággal gyógyítsák a ki-tudja-mióta gennyedző sebeimet; nem a boldogságom felett örülve; nem pótolva mindent, ami eddig a teljességből hiányzott...Épp ellenkezőleg. Penge-éles, hidegvérű számításból - végül csakis azt hagyva nekem, ami oly annyira az enyém volt már, hogy nem lehetett elvenni tőlem. Az Egyenességet. És az Emberséget. Azt hiszem, ez a kettő borult fölém sátorként, és tartott végül életben azokban a jéghideg napokban, amikor az egyetlen vágyam az volt, hogy meghalhassak végre, hogy ne kelljen tovább élnem egy olyan életet ahol elvették tőlem az álmaimat.

A szép szavak, a bókok, az érintések, a figyelmesség, a tapintat, az elmélyülés, a közös hullámhossz mind színpadi kellék volt azokban az időkben - mégis az akkori fejemben valósággá festette őket az érzés és a hiteles előadás. Addig, amíg nem tapasztaltam meg, milyen úgy élni, hogy elfogadnak, minden rezdülésemet ismerik és méltányolják, és mélységeimben értenek meg; nem vágytam ezekre - hiszen fogalmam se volt arról, hogy mire vágyom, hogy mire vágyhatok. Azt gondoltam, az emberek különböznek - nincs tökéletes egyezés, tökéletes egybecsengés, kiegészülés, teljesség.
Az a nyúlfarknyi időszak, az a két mokkáskanálnyi boldogság felpattintotta a szememet. Látni, érezni, tudni kezdtem: nekem ez jó. Nekem ez az, ami jó.
Azután, ahogy jött, úgy délibáb módjára el is tűnt ez az illúzió. Én pedig magamra maradtam a kérdéssel: vajon létezik a számomra tökéletes társ, a tökéletes megértés, és maga a teljesség; vagy ez is csak bűvésztrükk volt egy veszélyekkel teli porondon, ahol a bűvész boldogulása volt a tét?

Ha a teljességre gondolok, a mai napig untig koptatottra utált képek-illatok-hangok villannak az eszembe. Hiszek a teljességben, és nem tudom elfelejteni, hogy egyszer átéltem - ahogy a szerelmeskedés gyönyörét sem felejti el az, aki megtapasztalta már.
A teljességhez azonban vér, verejték, könnyek társulnak bennem, valahol mélyen. A becsapás. A megaláztatás. Az elbukás.
Hiszem is, meg nem is. Reménykedem benne - és félek tőle.

Kegyetlen vallomás ez: de azt hiszem, semmi mást, "csupán" ezt az kettőt vette el tőlem az a rövidke időszak.  
A képességet a kompromisszumra. És a hitet a teljességben. 

Mivel pedig a fenti kettő egymást kiegészítő fogalmak, logikus módon rajtuk kívül nincs más megoldás.
Azóta úgy érzem: a senki földjén próbálok fennmaradni valami jól kifent pengeélen.
És próbáltam hinni, hogy bárki más is megteheti, de őszintén megvallva: csakis én válthatom meg magamat.

A Sors mindenkire annyit mér, amennyit az illető elbír.
Én mégis - még mindig - észbontóan dühös vagyok.

2010. november 15., hétfő

A kocka el van vetve


Az elmúlt napok nem blogolásának igazolásaként, és a büszkélkedő szép nóták kategóriájában bejelentem:
Jelentkeztem a WAMP-ra.
Aki nem tudná, mi az, annak elárulom: designer-termékek vására, minden hónap első vasárnapján.
És hogy mivel szeretnék megjelenni?
Nos, azokat itt tekinthetitek meg.
Remélem tetszenek.
Aki esetleg itt rendel tőlem nemez-ékszert (és nem a másik blogon - tehát ismerős), az kaphat tőlem pályakezdő- és karácsonyi kedvezményt :)!

2010. november 14., vasárnap

Új dizájn

  vs.  
Hogy tetszik Nektek az új dizájn a blogomon?
Várom az észrevételeket, ne kíméljetek! :) 

3000


Kedves Látogatók!
Kérlek, újból
figyeljétek a számlálót
a jobb oldalon, mert akinek a látogatása alkalmával 
3000-t mutat, az ajándékot kap!

Nincs más dolga a szerencsésnek, mint írni egy kommentet ehhez a bejegyzéshez, hogy mit kér: közös kávét, közös sört, nemez-ékszert, túró rudit, vacsi meghívást...
Hajrá!

Apósom

Elfoglalt üzletember. A szakmájában közismert, és köztiszteletnek örvendő tekintély; a magánéletben Bölcs Öreg. Első ránézésre zord, mogorva, és kicsit félelmetes - de ha megmérettetsz, és végül a szívébe fogad, tűzbe menne érted.
Saját ügyben hívtam fel a minap - egy ügyintézésemhez Rá is szükség van.

- Szia! Viki vagyok. Nem zavarlak?
- Szia! Igazából tárgyalok, de Rád mindig van időm.

Lehet, hogy könnyen befolyásolható hiú majom vagyok, de ez nekem - pláne Tőle - nagyon jól esett! Megmelengette a szívemet.

2010. november 12., péntek

Napi önpusztítás

Elcsíptem egy félhangosan kimondott gondolatomat - aztán jól nyakon ragadtam, és elétek citáltam, ítéletre. Nevezetesen:

"Ma még nem ettem semmit. Inni kéne mégegy kávét!"

Azért kérlek, legyetek vele elnézőek - tudva, hogy korán kelt...

2010. november 11., csütörtök

Az idő rabja

Ti, akik ismertek, tudjátok, hogy ez vagyok én: az idő vasra vert rabja.
Kiszámolom előre, hogy mikor-mit-hogyan tudok elvégezni, befejezni, bezsúfolni. Kicentizem, kitöltöm, menedzselem. Ráhagyok, számolok, beosztom - előfordul, hogy fejben, még másokét is. Referenciául használom, stratégiát alapozok rá - egyszóval: nem bírok élni nélküle!
Namármost a fentiekből következik, hogy notóriusan pontos vagyok. Ha megbeszéljük, hogy 10:00-kor, akkor én valószínűleg már '50-re ott vagyok - Budapesten nehéz kiszámolni percre a közlekedést, inkább nem kockáztatok, ha tehetem. Persze, amíg el nem jön az idő, addig nem morgok, hogy hol a másik - utána viszont egyre lilábbra válik a fejem, bár tudom, hogy ez egyáltalán nem tesz jót az egészségemnek. Na meg a közérzetemnek se...
Persze előfordul olyan is, hogy kések. Ez esetben azonban amint felismerem, hogy nem leszek a megbeszélt helyen a megbeszélt időben, azonnal jelzem ezt a szerencsétlen rám váró felé. Még akkor is, ha lehet, hogy késni fogok. Jobb ha tudja. Ahogy egyszer egy kedves blogtársam is leírta: nem szeretnék más idejével rendelkezni, hiszen erre csakis neki magának van jogosultsága - így minden esetben megadom a találkozó-partnereimnek a lehetőséget, hogy a késésem miatt facéran maradt perceket hasznosan töltsék ki, felhasználhassák valami értelmes elfoglaltságra. Ne csak álljanak az esőben.
Természetes módon - már nem lepődöm meg rajta, a 24 év már megedzett - más emberek a legritkább esetben viszonyulnak így ehhez a kérdéshez. Emiatt aztán 5 perc késés már simán belefér nekem is - mármint a partner részéről, viszont addig nem is telefonálok, hogy hol van az illető. Attól viszont még mindig dührohamot kapok, ha valaki jelzés nélkül; a találkozó, és a várakozásom teljes tudatában húzza az időmet, úgy gondolva, úgy érezve, hogy ő ezt megteheti. 
Na, ha valamitől, akkor ettől teljesen berágok.
És felvilágosítás gyanánt: Nem, ezt (az én fogalmaim, elveim szerint) SENKI nem teheti meg SENKIVEL.
Egyszer még jól jöhet, ha tudtok róla...

Magyarázat (nem mentség)

Arra, hogy nem nagyon írok újabban.
Vagyok olyan önhitt, hogy remélem: van akinek feltűnt, és talán olyan is akad, aki sérelmezi.
Nekem viszont pozitív a változás.
Na nem az, hogy nem blogolok. Hanem az, hogy mást csinálok helyette.
Az elmúlt egy hétben végre hatékonyan és produktívan sikerült elfoglalni magamat - és lehetséges, hogy a nemez-termékeimmel még találkozhattok majd vásárokon is; talán-talán még idén is. Megpróbálkozom vele. És - mit tagadjam - vonz a művész-élet.
Emellett pedig iskolába járok. Nem tanulni. Tapasztalatot, gyakorlatot gyűjteni. És nagyon pozitív, amit eddig láttam.
Ezért nem vagyok jelen olyan nagyon gyakran itt, a virtuális térben. Nézzétek el nekem, kérlek!

BKV

Tegnap sietve indultam munkába. Mondhatni: késéssel. A HÉVet azért elértem, és épp karnyújtásnyira került a pontos érkezés, amikoris: "A villamos baleset miatt csak az Üllői út megállóig közlekedik, onnan pótlóbusz, Blahától megint vili, bla-bla, megértés, türelem..." Elnézést persze nem kérnek. Jellemző.
Nomármost leszögezném: beértem. Abszolút időben. Nem szeretek metrózni, de néha hasznos.

Aztán ma este, már 7 után a Blahán felcsendült az ismerős hang: "A villamos utas-rosszullét miatt nem, csak a pótlóbusz az Ülőiig, aztán megint vili, türelem, megértés, csá..." Nem kicsit lettem ideges, persze, de azért beálltam várni a pótlót. Ami meg persze nem jött. Vagy 5 percig. Mert miért is jönne?!
Itt feladtam, gyors hetes, aztán kettes vili - és elértem a következő HÉVet, mint amire alapvetően számítottam.
Persze, reális ésszel tudom, hogy 10 percet vesztettem az életemből, ami nem nagy cucc; nincs értelme dohogni.

Ugyanakkor meg: ez az a szolgáltatás, amiért fizetek. Aztán kevereghetek hulla-fáradtan kerülő utakon azért, mert szar, vagy nincs tájékoztatás, mert ez a vészhelyzet-protokoll, satöbbi. (Apropó: múlt héten ezért gyalogoltam vagy 20 percet a vad-nyolcadik kerületben...)Elegem van, na.
Az Uno aksija megdöglött.
Lehet, hogy holnap biciklivel megyek.

Mai axióma

Egyelőre leírom a konklúziót - részletek majd később. Ígérem, ma írok.
Szóval:

Nem azért fogok újra elkezdeni edzeni, mert valami baj van a testemmel. Hanem azért, hogy ne is legyen.

2010. november 7., vasárnap

Ajándék-kívánság

 
Kitaláltam, hogy mit szeretnék idén névnapra, karácsonyra, fene tudja mire!

Az úgy kezdődött, hogy a Huszárban ültem Balázzsal és Ágival, és arról beszéltünk, hogy Balázs mikor tér vissza Magyarországra a prágai kiképzés után. És nekem bevillant. Hogy december 19-én nekem már nem lesz energiám üdvözölni az egyik legjobb barátomat, és örvendezni a hazatértén - mert nekem akkor már pörögni fog a karácsonyi mókuskerék.
Nálunk a karácsony ugyanis a következőképpen néz ki (idén második éve, azaz tavaly óta): December 24-én koradélután Zoli szülei nálunk díszítenek fát, majd velük nálunk fogyasztjuk el a karácsonyi ebédet, osztunk ajándékokat. (A válásuk miatt így kézenfekvő, praktikus - és én általában gyorsabban, hatékonyabban, feszültség-mentesebben főzök, mint Anyósom. Tavaly, mikor először meghívtam őket, úgy éreztem, mindenki válláról sokat leveszek ezzel. Az én vállam pedig tudjátok, sokat bír.) Ezután az egész csapat felkerekedik, és ki-ki dolgára megy: mi célba vesszük az én szüleimet, és igyekszünk még gyertyagyújtásra hazaérni. Tavaly - ahogy emlékszem - úgy szervezték, hogy sikerüljön. :)
Fentiekből kifolyólag december 19-én én már masszívan a takarítás-sütés-bevásárlás-ajándékok bűvkörében élek. A december 23-ai névnapomra is érintőlegesen kerül sor.
Nem így lesz ez idén. Ugyanis kitaláltam, mit kérek Ágitól és Balázstól a névnapomra. Egy élményt, gesztust. Segítséget. Nevezetesen: azt, hogy december 23-án vonuljunk át testületileg Ági - az enyémnél kétszer nagyobb - konyhájába, és süssük meg együtt az ÖSSZES FÉLE karácsonyi süteményt - tart ameddig tart.
És nagyon büszke vagyok erre az okos ötletemre - és nagyon örülök neki, hogy ezen legalább nem kell majd aggódnom az ünnepekben.

Ígyhát arra buzdítanék mindenkit, aki esetleg szokás szerint gondol rám idén karácsony-tájt, hogy - ahogy már én is évek óta teszem - ne agyaljon azon, hogy mit, és mennyiért vásárol nekem. Egyszerűen hívjatok meg egy közös teára. Vagy mutassátok meg nekem a havas János-hegyet - mert tudjátok, hogy gyönyörű, és imádnék ott fotózni. Vagy írjatok nekem egy CD-t azokkal a zenékkel, amiket baromira szeretek, csak nem tudom a címüket.
Vagy bármit!
Az élmény a lényeg.

2010. november 6., szombat

Álmodtam egy világot magamnak...

Gyerekként, ahogy én azt elképzeltem. Egyetem, diploma, nagyrabecsült állás. Egyetemi angol tanár, vagy keresett pszichológus, akinek a kanapéjáról hálás tömegek távoznak egy jobb lét felé.
Nos, a kanapé stimmel. Csakhogy nem a klientúra ül rajta hosszú tömött sorokban - hanem én koptatom immáron 2 hónapja. Természetesen itthon. Állást keresve.
A hozzám hasonlóan alkotó és tevékeny ember begolyózik a tétlenségtől. A bezártságtól. A monotóniától. Komolyan mondom, szívesebben végeznék kemény fizikai munkát, és ásnék mondjuk árkot, mintsem hogy még egy hetet itt töltsek, ölbe (klaviatúrára) tett kézzel. Mert ez aztán igazán kiábrándító és elkeserítő - néha meg egyenesen vérlázító és kiborító - száz szónak is egy a vége: határozottan azt érzem, hogy már nem tudom sokáig csinálni, mert megőrülök!
Természetesen ez nem így megy. A munkaerőpiac keresletének és kínálatának hullámai hánynak-vetnek a hátukon. És bármennyire tudom, hogy kreatív vagyok, értelmes, talpraesett és rátermett - nomeg van egy piacképes diplomám, idegennyelv ismeretem, és 4 év szakmai tapasztalatom; ezek még mindig nem segítenek ki a kátyúból, a dühvel vegyes elkeseredettségből, amit afelett érzek, hogy pillanatnyilag a társadalom felesleges tagja vagyok. Épphogy megkeresem a megélhetésem, és a napjaim kétharmada olyasmivel telik, ami nem gördíti előre a világ szekerét.
Pedig ha valaki - hiszen tudjátok - én tényleg tenni akarok mindezért. A Földért. A békéért. A gyerekekért.
Vagy lehet, hogy ezek az értékek manapság nem rentábilisak?
Vagy csak nekem nem jó a PR-om?


"Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni, 
Adj hitet a magas falak előtt! "

2010. november 5., péntek

Tegnap esti villanások

 
Rég volt ilyen felszabadult estém!
Persze fáradtan, kicsit becsípve az ember sok mindenen nevet - nekem mégis ez az, ami megmaradt. A felszabadult, közös nevetés. Lényegében mindenen.
És persze igazam volt, hogy a borhoz kóla kell. És megállapítottuk, hogy én vagyok a család pszichológusa. Aztán elmentünk lángost enni is - ami addigra már elfogyott. De aztán mégis ettünk.
A lányokon meg öv volt, és nem szoknya. De nem értették, miért nézzük őket.
Este 11-kor négyen Tescoba menni mókás mulatság - pláne ha a tök nem "orange pumpkin", csak a kasszás hiszi annak. A műzliszelet mindenesetre jólesett. Azután persze holtfáradtan kell még egy Becher és egy tea, és amíg Zoli meg Balázs isten tudja, mit baromkodnak a nappaliban, addig mi, lányok még váltunk pár hol mókás, hol komoly szót félálomban a konyhában.
Jó este volt - nekem mindenesetre tetszett!
Ha hazajön Balázs, szeretnék sok-sok-sok ilyet még!
Ja és: Zoli, Ági, Balázs: KÖSZI! :)

A "pangi"

Van nálunk egy hal-féle, amit még Zoli is megeszik (túl a konzerv tonhalon, és barátain). Bár barátok szerint valamiféle mellékíze van, én is maximálisan le tudom tenni a voksomat mellette. Ez pedig a pangasius.
Ebben a halban ugyanis tényleg  nincsen szálka. Egy darab se. Szép, nagy szeletekben lehet kapni a nagyob áruházak mirelit-részlegén, megfizethető áron.
Persze a sült hal, önmagában kevéske kulináris élmény volna - ígyhát a sztenderd kombináció a rizs és a citrom mártás hozzá.
Nomármost ez olyannyira népszerű étel lett nálunk az utóbbi időben, hogy Zoli megszavazta karácsonyi menünek is. (Juhé! Nyertem kb másfél órát a legtöbb karácsonyi-gyanús étel elkészítési idejéhez viszonyítva ajándék-csomagolásra, fa-díszítésre!)
Mi más következhetne ezután, mint a recept? Hát íme:

Pangasius filé citrom-mártással:

Hozzávalók:
1 csomag Pangasius filé
1 fej fokhagyma
1 kis pohár natúr joghurt
1 nagy pohár tejföl
1 citrom
olaj

currypor

Elkészítés: 
A halat általában nagyon meleg vízben kiolvasztom, majd - még hidegen - a serpenyőben felmelegített olajba teszem. A felfelé eső oldalát megkenem összepréselt fokhagymával, és megsózom. Mikor az alja már némileg megsült, megfordítom, és megsózom, megfokhagymázom a másik oldalát is.
Addig sütöm, amíg mindkét oldala meg nem pirul egy kicsit.

Közben egy serpenyőben összeöntök egy kis pohár natúr joghurtot egy kis pohár tejföllel (lehet egy kicsit több is, akkor teltebb az íz). Belereszelem egy citrom héját, majd belefacsarom a citrom levét is. Sózom, curry-t szórok bele - hogy jó sárga legyen - és megvárom, míg felforr.
Az étel már kész is, pláne, ha az egész procedúra elején feltesszük főni a rizst.

Jó étvágyat hozzá mindenkinek - én pedig ma csirkét sütök, és brokkolikrémlevest főzök!

2010. november 2., kedd

Munka? Ez nem az! Ez nemez.

Alapvetően szeretem a munkámat. Olyasmit választottam hivatásomul, amit akár az életem végéig szívvel-lélekkel leszek képes végezni - és erre határozottan büszke is vagyok, elégedettséggel tölt el.
Mindemellett azóta érzem magamat egyre jobban és jobban a bőrömben, amióta sikerült magamnak egy-két igazi hobbit, rendszeres szabadidős tevékenységet találnom.
Nem arra gondolok, ahogyan régen kijártam a Margit-szigetre futni, vagy a konditerembe edzeni. Ezek is a szabadidőmből harapták ki a maguk idő-igényét - de nem örömmel és lelkesedéssel végzett tevékenységek voltak, inkább kényszerű vállalások egyes szorongásaim, görcseim ellen. Azt sem tekintem hobbinak, amikor nyáron vízitúrát vezetek - mert bármennyire szeretem, mégis olyan felelősséget helyez a vállamra, ami már átlép a szórakozásból a munka fogalomkörébe. És nem hobbi az otthonunk építése-szépítése sem, hiszen ez gyakran olyan kötelező feladat, amelyet előbb, vagy utóbb el kell végezni.
Kétféle módon kapcsolódom ki az utóbbi időben. A mászás - legyen szó szikláról, vagy műfalról - teljesen átmozgat, fizikailag lefáraszt, agyilag felpörget és megtornáztat: összességében kiváló tisztulási-tisztítási rítus léleknek és szellemnek.
A másik, újdonsült tevékenység pedig a nemezelés. Ékszereket, labdákat, díszeket, későbbi felhasználásra szánt mütyüröket készítek ezernyi formában és színben - de mindez csak a kezemet foglalja le: a figyelmem másfelé tud fordulni, gyakran filmet nézek, Zolival beszélgetek közben. A kezem nyomán számomra gyönyörű, és felettébb izgalmas dolgok születnek, harmóniák állnak össze, formák alakulnak. Nagyon szeretek ezzel a finom, puha, selymes anyaggal bánni. Talán egyszer még magasabb fokra is fejlesztem a vonzódásomat hozzá.
Egyelőre azonban hobbi. Szabadidős tevékenység. Ami leköt, és közben felszabadít.
És mindig örömmel tölt el, ha azt tapasztalom, hogy a barátaimnak, szeretteimnek is van ilyen elfoglaltsága. Hiszem, hogy ez a lélek rágógumija.