Napi Coelho:

"Az utazás soha nem pénz, hanem bátorság kérdése." Paulo Coelho



2016. július 6., szerda

Máté és a közlekedés

Megszületett, és én nem vettem neki babakocsit. Vettem helyette hordozókendőt, és hordoztam, elbújt a mellkasomon, mint pici borsószem a héjában.
És rövidesen megkérdezték, hogy: - Mikor fog megszületni? - Én meg megmutattam a kis fejét, hogy lámcsak, már meg is született.
Aztán picit nagyobb lett, és akkor már azt kérdezték, hogy nem szakad-e le a derekam. Én pedig készségesen válaszoltam, hogy neeeem, dehogy, hiszem együtt erősödött a baba súlyának növekedésével, hozzá vagyok edződve.
Inkább hordozzam hátul - tanácsolták azért.
A hátamra is tettem hamarosan, hiszen tényleg elég nehézsúlyú kezdett lenni a fiatalember. Ekkor már kérdések hada tepert maga alá: Nem ejtem le, amikor a hátamra veszem? Kell segítség? Nem zavarja, hogy nem látom? Nem zavar engem, hogy nem látom? Nem fullad meg? Nem rossz neki?
Én pedig készségesen válaszoltam legjobb tudásom és idegzetem szerint. Mindenkit megnyugtattam, hogy nekünk így jó, mi már csak így szoktuk meg egymást.
És közben azt is kérdezték, hol a babakocsi. Nem lenne jobb abban? Nem lenne kényelmesebb? Én pedig készségesen válaszoltam újra és újra.
Lett persze babakocsink is. Felém is tudott nézni benne a Baba, ahogy illik. Igaz, rendszeresen elkámpicsorodott benne, de azért használtuk, amikor az volt a praktikusabb, vagy a kényelmesebb.
Aztán elkezdtünk együtt futni. Azt csak babakocsival lehet. Vettünk is egy jobb babakocsit - igaz, abban csak előre tud nézni a Baba, de sebaj, legalább nézelődik. Nem baj, hogy nem látjuk egymást? Nem, hiszen halljuk egymás hangját, nyúlik a lelki köldökzsinór. Nem kényelmetlen neki a futás? Vajon aludna, ha az volna?

Máté 10 hónapos korára abszolút "kétlaki" lett: babakocsiban és a hátamon is egyformán szeret utazni.
Akár a hátamról lesi a nagyvilágot, akár a babakocsiban suhanunk a közös sport élményében, ez biztos: a kérdések maradnak: Nem görbül el a nyaka? Nem nehéz így nekem? Nem borítom ki a kanyarban?

Én pedig folyton azon agyalok, vajon mi volna elég megnyugtató ahhoz, hogy ne aggódjanak a népek: lássák, hogy Máté teljes biztonságban és békében van - közlekedjünk bármivel is.