Napi Coelho:

"Az utazás soha nem pénz, hanem bátorság kérdése." Paulo Coelho



2012. január 30., hétfő

Nem szeretem.


Nem szeretem, amikor más rendszere szerint kell 100%-ot teljesítenem, úgy, hogy olyan lesz a bírám, aki ott se' volt.
Nem szeretem, amikor olyasvalamiért felelek, ami nem (csak) rajtam múlik.
Nem szeretem, amikor olyasvalakire kell tekintettel lennem, aki éppen plussz terhet ró rám - amit magamtól is átvállalnék.
Nem szeretem, amikor már annyira meg akarok felelni az elvárásoknak, hogy elkezdek önmagamban, saját lényem legitimitásában is kételkedni.

És végül:
Nem szeretem a felelősséget.
Hanem imádom. Az éltet, fene a gusztusomat...

2012. január 27., péntek

Környezeti nevelés 2.


Nőknek.

Kedves Tudományos Érdeklődésű Női Olvasóim!

Igen-igen, rátok is rátok jár a rúd, bizony. Tisztába vagyok az érdemeitekkel is, de tanulnotok Nektek is van mit. Arról a bizonyos környezetről, amiben éltek.
Nyilván olvastátok az előző bejegyzést, és jót is kuncogtatok rajta. Ennek őszintén örülök - hiszen szavatolja számomra, hogy tisztában vagyok a környezet-védelmi alapvetésekkel és az általam használt kifejezésekkel.
A konkrétumokat persze elfelejthetitek. Rátok azok nem vonatkoznak - Ti jól tudjátok azokat magatoktól is. A környezeti nevelés esetetekben más kiemelt területeken szükséges.

Vegyük elsőként a fürdőszoba-polcot. Előszöris: egy valamennyire is környezettudatos személy nem tart 68 féle sprayt, habot, habzó gélt és lakkot a fürdőszoba polcon. Gondoltatok már az ózon-lyukra? (Jah, én is pont arra szoktam, amikor a frizurámat véglegesítem - évente úgy 3-szor...). Másodsorban pedig: lakó- és személyi-környezet tudatosság. Nem szökik könny a szemetekbe, amikor felfedezitek a polc szélén egyensúlyozó borotvát? A fürdőszoba-polc közös használatú tér, így igenis hely dukál rajta a férfias rekvizítumoknak is. Csak tudnám hol; pláne: minek a helyén...!?
Aztán vegyük a konyhát. Személyi környezetünkre való tudatos odafigyelésünk megköveteli, hogy olyan helyre helyezzük mind a használandó eszközöket, mind pedig az élelmiszereket, ahol a környezetünkben élő más humanoidok megtalálják azokat. Azaz: "Ide tettem a lila színű eszközöket." típusú rendezési elvek kilőve. Mottó: 1-nél több dologhoz ne kelljen hozzányúlni a céltárgy elérése érdekében - legyen az szekrényajtó, vagy ketchupos flakon.
Aztán pedig: a szekrény. Azt nem is fejtem már ki bővebben, hogy a sok feleslegesen megvásárolt, és szíre-szóra kimosott ruhanemű milyen terheket ró Földanyánkra. Tekintsünk most el ettől. A környezetünk számára viszont baromi idegesítő, és abszolút fenn-nem-tartható fejlődést vetít előre a fokozatos kiszorulás az elérhető pozícióban lévő tárolóhelyek használati jogából. Egy környezetére tudatos nő legalább annyi helyet biztosít élete párjának a közös szekrényben, hogy ő akkor is jó érzéssel el tudja hagyni a hálószobát, ha teszem azt vendégek vannak a lakás többi részén - és ő nem exhibicionista...
Aztán vegyük az ágyat. A környezetére tudatos nő tisztában van vele, hogy jelentős károsodást okozhat élő környezetének állapotában azzal, hogy ha önös érdekeitől vezérelve kisajátítja a takarót. A humanoid tápláléklánc ugyan nem úgy végződik, hogy az erősebb megeszi a védtelenebbet - azonban könnyen kínos helyzetben találhatjuk magunkat, amikor az éjszaka közepén egy rivális pályázó végül két vacogás közepette lerántja rólunk a leplet - ennél már csak az a rosszabb, amikor hetekig náthás kómában kóvályog, rendszeresen hangoztatva a felelősségünket.
A környezetét óvó nő tisztában van vele, hogy az ő környezete ugyanolyan jogon mások környezete is. Így képes ellenállni a kísértésnek, hogy a populáció más tagjainak hierarchikus jelzéseit (úgy, mint: szennyes ruha, számlák, használt edény, pénz-igazolvány-kulcs) a közös környezet tereiből eltávolítsa.
Tudja, hogy a békés együttélés záloga a felek kölcsönös környezettudatosságában rejlik, így a legtöbb, amit tehet, hogy ezekre rendszeresen tájékoztatja a vele együtt élőket.
Nameg: hogy a maga háza táján is összesöpör néha...:)

2012. január 26., csütörtök

Környezeti nevelés 1.


Férfiaknak.

Mélyen tisztelt Férfi Olvasóim!
Napi 8+ órát dolgoztok, a társadalom elismerten hasznos tagjai vagytok, kitüntetést kaptok, autót vezettek, helyzetet értékeltek, embereket vezettek, cégekkel zsonglőrködtök, pénz és idő felett döntötök. Mindemellett van egy téma, amiben úgy érzem, tovább kell képezzelek Benneteket. Ez pedig a környezet-ismeret, valamint a környezet-tudatos viselkedés.
Tudom, most mindannyiótok előtt felrémlik a globális felmelegedés görbéje, kivágott őserdők és szennyezett tengerek képe. Azonban itt másról van szó. Egészen másról.

Kedves Tudományosan Érdeklődő Férfi Olvasóim! Kérlek, fogadjátok el a tényt, hogy a lakókörnyezet is környezet; és mint olyan, szintén kifejezett védelmet és odafigyelést igényel. Tőletek is. Hiszen nagy százalékban Ti használjátok.
A lakókörnyezetnek több olyan funkciója van, amely az alapvető környezetvédelmi elvek hatálya alá tartozik. Ilyen például a funkció. Ami azt jelenti, hogy nem ildomos biciklit szerelni a nappali közepén. Merthogy az nem arra való. Verhetetlen logikátokkal úgy gondolom, ezt Ti i hamar beláthatjátok. Vagy vegyünk egy másik alapesetet. Ilyen például a tisztaság. Bár tisztában vagyok vele, hogy legtöbbetek kies hajléka öntisztuló, én mégis felhívnám a figyelmet azon kevesekre, amelyek nem. Az angol tudósok is már ezerszer bebizonyították, hogy a lakás tisztaságát visszaállítani sokkal nehezebb, mint fenntartani. Igaz, kevésbé is élvezetes, mint ott elhagyni a zoknit, ahol lekívánkozott. De gondoljatok ilyenkor is arra, hogy épp a fenntarthatóság oltárán áldoztok. Nem is beszélve arról, hogy mennyit tesztek ezzel az otthoni béke fenntartásáért...
Speciálisabb, így a fokozott környezet-védelmi szabályozások hatálya alá esik a ruhák körforgásának elősegítése. Ebben az esetben a környezet-tudatosság már nem passzív együttműködésben, hanem aktív támogatásban kell, hogy megnyilvánuljon. A használt ruhák alapvetően lusta lények, így csak abban az esetben érhető el az életciklusuk kiteljesedése, amennyiben segítünk nekik eljutni újászületésük helyszínére. Különösen igaz ez a zoknikra, melyek párzása csakis a szennyestartó-mosógép-szárító tengelyen tud megvalósulni, így amennyiben megvonjuk támogatásunkat, a populáció rohamos fogyásnak indul...A ruhaneműk egyik életszakasz-állomásról a másikra szállítása minden környezet-tudatos polgár kötelessége, így nem hagyhatjátok Ti sem figyelmen kívül.
Egyszerűbb, de hasonló eset a használt edényeké is. Ebben az esetben a környezetével számoló ember segíti a beszennyeződött edényeket a fertőzések elkerülésében, így a megtisztulásban is. Sajnos az edények rosszul tájékozódnak, így az alapos mosás után gyakran útba kell igazítanunk őket a konyhaszekrény-lakásuk irányába. De ez egy hozzátok hasonló természetvédőnek igazán nem jelenthet megterhelést.
Végül pedig szeretném felhívni a figyelmeteket arra a lakókörnyezetetekben ténykedő egyéb entitásra, aki környezeti felvilágosulásotokig a fenti folyamatokat támogatta-ellenőrizte-gyorsította. Tekintve hogy sok a dolga, rendkívül gyorsan mozog, jellemzően a "2 perce még nem volt elmosogatva!" és a "Hová tűnt a koszos zoknim, azt még fel akartam venni?!" mondatok kísérik tevékenységét. Amennyiben sikerül neki csapdát állítanotok egy bögre tejeskávéval, és elcsípitek, ölelgessétek meg nagyon.
Hiszen ez is a környezet-védelem része!

2012. január 25., szerda

Mi van? Mi van? Mi van?


Az van, hogy a számítógépem szórakoztatóelektronikai eszközből munkaállomássá alakult.
Épp jókor, amikor alig van már szabad tárhely a meghajtókon...
Így amikor itt ülök, akkor 
  • konferenciát szervezek
  • jelentkezőknek válaszolok
  • telefonos megkereséseket eszközlök
  • kupont/bónt/díjat tervezek
  • próbálok valamit visszakeresni
  • emailben vitázom
  • vaterára feltöltök-leveszek-értékelek-hajkurázok

Amikor meg nem ülök itt, akkor jön csak a java.
  • bölcsit, ovit látogatok
  • vezetőt meggyőzök
  • kengurut fotózok
  • plakátot ragasztok
  • levelet hordok
  • gyereket nevelek (ez az átlagos volna)
  • időben odaérek
  • telefonálok
  • edzést szervezek
  • kávét iszom

Nem sajnáltatom magam: ezt azt jelenti, hogy NE SAJNÁLJATOK, mert imádom ezt mind csinálni, pláne egyszerre, ez igazán nekem való!
Ugyanakkor meg igyekszem néha ide is elpötyögni valamit.

2012. január 17., kedd

Megváltom a világot


Kitartóbb ismerőseim (urambocsá' barátaim) nyilván tudják, hogy mániám a világmegváltás. (Annál már csak a világmegváltást fél kézzel szeretem jobban. Abban van valami nagyvonalú elegancia...)  Ha nem is nyitok állat-menhelyet, fogadok be hajléktalanokat, és néha még a nylon szatyrot is a kommunális hulladékgyűjtőbe hajítom (Huligán!), a tetteim nagy részére az motivál, hogy tegyek másokért, segítsek a környezetemen - vagy legalábbis ne hátráltassam, ha már csinálok valamit.
Igaz ez mind materiális, mint lelki értelemben. Igyekszem nem visszaélni mások idejével, pénzével, türelmével, jóindulatával, stb.
Ez baromira energia-igényes. Józanabb (ego-centrikusabb) társaim gyakran és méltán kérdik, hogy hogy a viharba' van erre energiám a bokros teendőim mellett. Nameg: hogy van cérnám kivárni, amíg a nyugdíjas néni bénázik az előttem lévő autóban...
Az a helyzet, hogy ez nem energia kérdése. Nekem legalábbis nem. Inkább a hité. Egyháznak nem vagyok aktív tagja, mégsem mondanám magamat hitetlennek. Egy csomó mindenben hiszek. Mondjuk a Sorsban. Meg a Természetben. Meg a Fejlődésben, az emberek Változásában. Szerintem ezek az erők irányítják a világot. De persze valószínűleg csak annyira van igazam, mint egy mohamedánnak vagy egy buddhistának.
Egyszóval: azért vagyok képes az esetek rendkívül nagy hányadában nyugodt, türelmes, nyitott elfogadó maradni - azért van energiám minderre - mert hiszem, hogy az emberek alapvetően jó szándékú és fejlődőképes lények; ha ettől eltérő dolgot sugalló módon viselkednek, azt valószínűleg csakis a rossz tapasztalatok hatására tehetik - így azzal teszem a legjobbat, ha méginkább megértő, elfogadó és támogató módon fordulok feléjük. Így idővel (gyakran sok-sok idővel) a jó tapasztalatok kerülnek túlsúlyba, a delikvens pedig újra képes lesz az alapvetően jó szándékú, fejlődőképes, nyitott viselkedésre - ami rossz tapasztalatok nélkül a sajátja.
Lehet velem vitatkozni. Szoktak is. És azt is nyugodtan lehet gondolni, orrom alá dörgölni, arcomba vágni, hogy energiavámpírok bamba áldozata vagyok.
Még az is lehet, hogy így van.
A lényeg a hit. A hit abban, hogy így cselekszem helyesen.

2012. január 15., vasárnap

Személyiség, fejlődés, péntektizenhárom


Péntek 13-át  - elméletben - nemzeti szerencsenapnak nyilvánították. Ez persze jól hangzik - de nem állt az útjába annak, hogy az én péntekem traumatikus hangulatban haladjon.
Nem részletezném. Nem is az a lényeg.
Inkább a gondolat, ami a "Mi jöhet még?!" hangulat hatása alatt megfogalmazódott bennem.
Az ember visszajelzések alapján tudja megítélni önmagát - legyen ez bármily fájó vagy torz néha. A külső szemlélő gyakran olyan tükröt tart elénk, amibe magunktól nem szívesen néznénk bele. Ő viszont ezt nyilván nem kérdezi meg. És ez így is van jól, azt hiszem. Tanulságosak ezek a szembesülések néha.
Az viszont - számomra legalábbis - igenis embert próbáló helyzet, amikor valaki olyan módon kényszerít bennünket fájdalmas szembesülésre, hogy a hibát már eleve ismerjük - urambocsá intenzíven dolgozunk is a kiküszöbölésén.
És akkor sem az fáj, hogy meglátta, megtalálta és az orrom alá dörgölte. Tiszta sor. Sokkal inkább bánt a kudarc, amit a visszajelzés tükröz: még mindig nem sikerült teljes mértékben kiküszöbölni saját ismert hibámat; és a kitartó küzdelmem a fejlődésért sem elég látványos ahhoz, hogy a kívülálló észrevegye, és elég méltányosnak tartsa ahhoz, hogy megússzam a kritikát.
Mert megúszni a kritikát rendkívül kényelmes lenne. De akkor mi sürgetné a fejlődést? :)

2012. január 12., csütörtök

Mi az, ami nélkül nem tudnék élni?

Ez a kérdés foglalkoztat már egy ideje; a végső lökést Luca blogbejegyzése adta meg, hogy írjak egy ilyen listát.
Ami tartalmazza mindazt, ami nélkül úgy érzem, olyan mértékben károsodna a komfort-érzetem, hogy azt már nem tartanám méltó életnek, nem tudnám igazán felszabadultan érezni magamat nélküle. És itt most nem beszélek a fiziológiás szükségleteimről - tekintsük azért azokat alapnak.
Csak őszintén.


Tárgyi (vagy azokhoz kapcsolódó) feltételek:
- hajmosás 2 naponta
- szellemi táplálék (beszélgetés, könyv, infó, bármi)
- finom ízű étel / ital legalább heti 1-2szer

Nem tárgyi feltételek:
- sikerélmény
- alapvető biztonság (van mit enni, van hol pihenni)
- esztétikus környezet (legalább néha!)
- megbecsültség

Kevésnek tűnik? Meglehet. Nem is arról van szó, hogy más tényezők nem fontosak, vagy nem játszanak nagy szerepet az életemben. Inkább az elengedésről.
Nagyon sokáig rengeteg dologba kapaszkodtam beteges erővel. Személyekbe, tárgyakba, rutinokba, érzésekbe, tapasztalatokba. És megtanultam, hogy az ilyenfajta függés csak fájdalomhoz és veszteséghez vezet. Nem félek tőle már - csak tudom, hogy hasztalan, épp az ellenkező irányba visz, mint a kiszemelt cél. Ezért aztán meg kell tanulni elengedni. Oldani, kötés helyett. Mert a dolgok akkor válnak igazivá, ha kötés nélkül is a tieid - és te kötés nélkül is képes vagy élvezni őket - noha tudod, senki nem ígéri, hogy örökre a tieid. Hát, valahogy így vagyok a fentieken túlmenő komfortokkal is.
Élvezem őket, de nem várok ígéretet, hogy mindig biztosak lesznek az életemben. Ha nem, hát nem. Ha a fentiek megvannak, én azt hiszem, már jól leszek.

Persze sokkal tágabb azoknak a dolgoknak a halmaza, amitől úgy tűnik, hogy függök. Így például:
- csajos esték
- milli jegeskávé
- napi 1 édesség
- fényképező
- laptop
- internet
- esztétikus ruhaneműk
- finom ételek mindig
- tisztaság, rend
- változatosság

A fenti lista inkább azt az elképzelést tükrözi, hogy ez extrém helyzetben (háború, expedíció, világégés, mittudomén) mik volnának azok a tényezők, amik végső soron meghatároznák a hogylétemet. A civilizált komfortról a fenti listában szó sincs.
Én sem vagyok szent. Rengeteg dologhoz kötődöm. Mindemellett úgy gondolom, ha a szükség úgy hozná, igenis erőt tudnék meríteni egy hajmosásból, meg egy Dunán megcsillanó huncut napsugárból. :D

2012. január 11., szerda

Fohász...

Adj Uram józan ítélőképességet, hogy reálisan el tudjam dönteni, hogy mihez értek, és mihez nem; és adj önuralmat, hogy csak az előbbiekbe üssem bele az orrom!
Továbbá kérlek adj türelmet, hogy nyugodtan kibírjam, amíg ezt a környezetemben lévők is megtanulják...

2012. január 9., hétfő

Vatera


Elkezdtem feltöltögetni a nem használt ruhadarabokat a vaterára.
Itt az egyik, és utána a hirdető összes aukciójára kattintva látható a többi is.
Egyelőre csak 4 van fent, délelőttönként bővül majd a kínálat.
Barátoknak persze max. csere-ruhadarab jöhet szóba fizetőeszközként...
Na nézelődjetek!
http://www.vatera.hu/lila_horgolt_csipke_bolero_kardigan_s_es_c_a_1533389735.html

2012. január 8., vasárnap

Új év


Hihetetlen. Abszolút nonszensz. Én sem értem.

De ahogy 2011. december 31. 23:59 után az óra 2012. január 1. 0:00-ra váltott, számomra új élet kezdődött.
Nem magamnak kerestem, még csak meg sem fogadtam.
Egyszerűen magam mögött hagytam egy nagy adag szarságot és szenvedést, amiktől már nagyon régen próbáltam megszabadulni. Nem tudom, hogyan: varázslat volt, vagy a Sors, vagy egyszerűen csak mostanra érett be a termés: fogalmam sincs.
Most jó. Nagyon jó.
És KÖSZÖNÖM! Annak, akinek kell. Ha kell, a Sorsomnak, ha kell, más embereknek, az életem szereplőinek - vagy akár saját magamnak is! :)

"Wherever I hang my knickers...


that's my home."

Még gimiben olvastunk-fordítottunk angolórán egy verset, aminek ez volt (vagy valami hasonló) az utolsó két sora.
Már akkoris úgy éreztem: ez rám passzol. Én így érzem magam, így élek. A szüleimtől megkaptam, hogy ez helytelen - nem lehet mindegy, hogy hol vagyok, hol élek, hol hajtom álomra a fejem: a hazát - bármilyen értelemben is - szeretni kell, kötődni kell hozzá. Akkor nem tudtam érvekkel alátámasztani, de úgy éreztem, szerintem klassz dolog, hogy bárhol otthon tudom érezni magamat.
Na nem mintha nem tartanám fontosnak az otthon melegét, vagy ne lennék hálás mindazért, amit a "hazaértem" érzése ad. Egyszerűen nem érint rosszul, ha éppen máshol kell otthon éreznem magamat.

Az idők során aztán kiderült, hogy az állandósághoz való ragaszkodás belőlem némileg tényleg hiányzik. Bármilyen autót elvezetek - kistehertől a terepjárón át az Uno-ig; bármilyen konyhában szívesen főzök; és szinte bárhol elalszom - legyen az szántóföld vagy baldachinos ágyikó. És mindezt nem a "Kibírom valahogy..." érzésével belül; hanem önfeledten, örömmel, szinte észre sem véve a különbséget.
És mostmár - ha kifejtenék az ellenérzésüket - el tudnám magyarázni bárkinek, miért is olyan helyénvaló ez számomra.
Úgy érzem, a jég hátán is megélek - és nem nagyon érhet kellemetlen meglepetés, hiszen nemcsak, hogy fel vagyok készülve a szokatlan, kiszámíthatatlan helyzetekre - de még örömömet is lelem bennük.
Ennél nagyon szerencsét pedig a mai, változó világban azt hiszem, nem is kívánhatnék magamnak! :)

2012. január 6., péntek

8


Van egy csoportom. Nincsen benne kevés gyerek. Konkrétan: épp annyi, amennyit a Helen Doron módszer egy csoportban maximálisan megenged. Azaz 8.
A kölykök nem is nagyon idősek még - 2-3 évesek -, ennek ellenére már anyukák nélkül vesznek részt az órán. Namost: ettől nyilván sokkal több hely marad a teremben a játékra, és sokkal több aktivitás az angolra (anya ölébe bújás helyett). És persze: sokkal több feladat marad nekem - amiket a 45 perc során így vagy úgy, de meg kell oldanom.
Vegyük végig a szereplőket (a személyiségi jogok védelmében természetesen álnéven):

Julcsi: 2 éves, általában késik. A mozgásigénye egy az élsportból kimaradt felnőtt számára kielégíthetetlennek tetszik. Nem ül le, rohantában időnként mond valamit angolul. Előfordul, az energia-túltengés szeretet- vagy utálat-kitörésben végződik - ilyenkor általában mindkét esetben szét kell választani a küzdő feleket.
Dóri: 2 éves. Nem nagyon érti, miért érdekli a többieket annyira-nagyon, amit éppen mutatok nekik. Szeret szaladgálni, túrni a dobozomban, amiben nem kellene; nem szereti, ha más gyerek macerálja, vagy vissza kell adni, ami a kezében van...
Tina: 3 éves, vezéregyéniség. Mindent ért, mindent tud - és az utóbbi időben mindent módszeresen szabotál is. A többiek persze utánozzák. Ha elfeledkezik magáról, gyönyörűen énekel, táncol, nagyon ügyes.
Réka: 3 éves. Mióta egyszer megütött, és elmagyaráztuk, hogy ezt miért nem szabad, rendszeresen megsimogatja a fejemet. Nagyon okos, mindent tud, mond, csinál. Kivéve, amikor Tinát utánozza (az esetek durván 40%-a)...
Molli: 2 és fél éves. Ha észreveszi, hogy észreveszem, hogy részt vesz, vagy tud valamit, akkor morcos lesz vagy szégyenlős és elfordul. Általában óra közben jön rá a pisilhetnék, de nem szól - vannak jelek, amikből általában észreveszem. Mázli.
Szelim: 3 éves. Minden óra elején bejelenti, hogy ezután haza fog menni (ami tény, de neki szüksége van arra, hogy hétről hétre megerősítsük, hogy nem marad itt örökre). Jópár dologra, tevékenységre, feladatra határozott nemet mond. De legalább nem bomlaszt, inkább csak figyel.
Máté: 3 éves. Általában figyel. Általában részt vesz a feladatokban. A legtöbbször még énekel is. Na jó, akkor egyiket sem, amikor a kishúgát ölelgeti-rendezgeti, vagy ilyesmi...
Emma: 2 éves, Máté kishúga. Sok vizet nem zavar. Nagy vonalakban részt vesz, de ha nem, akkor sem bomlaszt.

Viki: 25 éves. Próbál használható, élvezhető módon tanítani, miközben paralel megpróbálja rávenni Julcsit, hogy üljön le színezni, de legalább ne ölelgesse Dórit, aki azt utálja. A tekintetét véletlenül sem emeli Mollira, nehogy abbahagyja az éneklést, és feszülten figyel, hogy akárhányszor megsimogatja valaki fejét, Tina is kapjon valami pozitív gesztust, különben megint félreül a sarokba duzzogni. Miközben próbálja meggyőzni Rékát, hogy nem kell feltétlenül Tinát utánozni, Dóri már az ölében ül, hogy ne rohangásszon körbe folyamatosan. Néha lefeszegeti Mátét Emmáról, hogy haladhassanak, és igyekszik odafigyelni, hogy Szelim éppen a feladat melyik részére mondta, hogy "NEM", hogy a többi résszel még megpróbálkozzon nála. Mindezidő alatt úgy cirka 3 gyerek megy ki és be pisilni; orrot fújni; inni, anyának puszit adni; azért, mert verekedett; vagy valami egyéb jól hangzó indokkal. Viki úgy érzi, ha nőne még 2 pár keze, némelyik helyzetben az sem lenne elég, hogy demonstrálja az aktuális tanulnivalót; rendet tegyen; szeretetet nyilvánítson, ajtót nyisson; orrot fújjon; kiosszon, beszedjen. A 45 perc végére lényegében élőhulla.

És, hogy a gyerekek élvezték-e? Nagy eséllyel igen.
De ez az óra végén már neki 8.

2012. január 5., csütörtök

A Pszichológus Válaszol


Vagy ha nem is azt, akkor legalább kifejti a véleményét.
Nem csak itt, hanem a haromigszamolok.blogspot.com-on is - újra!
Tessék oda is visszaszokni ;)!

2012. január 4., szerda

Z & Z


Azaz: Zoli és a Zöldségfasírt.

Zoli utálja a zöldségfasírtot. Papíron persze. Ha megemlítem, grimaszol, olyanokat mond, hogy "egyél sokat", meg ilyenek. Pláne, ha mások is hallják. Elvégre ő egy Malaczabáló Macsó, vagy Mackó, vagy Mi a szösz.
Zoli utálja a zöldségfasírtot - amíg valóban el nem készül az első adag, vagy legalábbis meg nem vesszük a hozzávalókat.
Na onnantól se szereti.
De tegnap az Auchan-ból kifele jövet azért biztos-ami-biztos megkérdezte: "Ebből ugye jó sok lesz?"

Jellemtelen Gané! - hogy Boborjánt idézzem. :D

2012. január 2., hétfő

By the way


Sokáig azt hittem, hogy a csodák olyan dolgok, mint a tűzijáték. Fényesek, hangosak, mindenki látja őket, és mindenki örül nekik; egy pillanatra megáll az idő, a torokba szalad a szív, és tudod, hogy most CSODA VAN.
Sok pofáraesést okozott ez a bizonyos elképzelésem. Mert a vonósok általában nem zendítenek rá, amikor párás szemmel integetsz el egy vonatot; nem villan fel piros fényreklám, miszerint "Most figyelj, most ez a tökéletes pillanat; ne várj, ennél már nem lesz jobb!"; nem szólít meg egy idegen sem a Duna-parton, hogy "Igaz, milyen gyönyörűek a fények?"; és a romantikus randevú helyszínén előfordul, hogy tömeg van / várni kell / bezárt a hely / éppen migrént kapsz.
Sokáig azt gondoltam, a csodákban gazdag élet kiváltság: rengeteg önismeret, fejlődés, tapasztalat és kínlódás mellé kell hozzá még egy jókora adag szerencse is. Magyarul: lutri. Lehet, hogy könnyen kapod - de lehet, hogy nehezen se.
És sokáig bosszankodtam, amiért esélyes, hogy én az utóbbi kategóriába tartozom...

Most tanulom, hogy az igazi csodák - legalábbis az én életem csodái - általában aprók és szerények. Nem kérkednek, nem egyértelműek, csak az avatott, értő szem talál rájuk az események halmazában. Megcsillan a napfény - de nincs nálam a fényképező, hogy megörökítsem, így csak magamba iszom a pillanatot. A villámon tökéletes ízharmónia gőzölög. Betoppanok, és elvarázsol a karácsonyi dekoráció - amit én készítettem, de nem én álmodtam meg ide. Elveszem a másik szemében, illatában.
És nincsenek vonósok, meg fényreklám; nem bök senki sem oldalba, hogy figyeljek, mert EZ most a JÓ. Ha észreveszem, elmosolyodom - aztán a villamos, a tömeg, az idő, az élet megy tovább.
Én pedig igyekszem kapkodni a fejem - mert az életem tele van csodákkal. Más persze elmegy mellettük. Miért is ne menne?! Ezek az én csodáim.
És már tudom, hogy ennek semmi köze a lutrihoz. Mindenki számára ugyanannyi csoda jut. Az egyetlen feladat: észrevenni, elfogadni és megszeretni őket - és magadat - olyannak, amilyenek.

2012. január 1., vasárnap

Best of 2011

 Nem ebben a sorrendben - sem időrendileg, fontosságilag meg pláne! Fontossági sorrend igazán nincs is. Nekem ezek a pillanatok mind nagyon fontosak és teljesek voltak. És ez korántsem az összes...:)


















2011 pro és kontra

Akkorhát álljon itt emlékül egy lista arról, hogy mit hozott az óév a konyhára.

2011 -:

  • Necces, kínos, kritikus, nehezen megmagyarázható helyzetek hozzám nagyon közel álló személyekkel.
  • Zoli rengeteg betegsége (nyaralások alkalmával is).
  • Csak 1 nap Szigetköz.
  • Folyamatos lelki görcsök, agyalás a hovatovábbon.
  • Külön töltött nyár.
  • A Kia "megmérgezése".
  • Költözés szeptemberben.
  • Költözés október végén.
  • Zaklatott karácsony.
  • Családi finomságok évhosszat.


2011 +:

  • Remek túrák az év elején.
  • "Saját wellness" néhány órára februárban.
  • Húsvét Balatonfűzfőn.
  • Új fényképező.
  • Első saját erdei iskola.
  • Kenuzás Zolival a Szigetközben.
  • Csajos nyaralás.
  • Új Merrel cipő, amilyenre vágytam.
  • Táborokkal teli nyár.
  • A Tisza és a Tisza-tó megismerése.
  • Saját falmászó edzés.
  • Barátikörös hétvége a Balcsin.
  • Csajos egységfront kialakulása.
  • London.
  • Mostmár tudom, amire olyan régóta kíváncsi voltam (thx you know who)
  • Nyelviskola-vezetői poszt, "rendes munka".
  • Dávidot végre kiegyensúlyozottnak láttam.
  • Klassz túrák és fényképezések az év végén.
  • A csajok alapos elismerése a fotóművészetemre.

Nem volt egy könnyű év, de annál tanulságosabb!
Üdv Neked, 2012! Kíváncsi leszek Rád! ;)