Napi Coelho:

"Az utazás soha nem pénz, hanem bátorság kérdése." Paulo Coelho



2012. január 15., vasárnap

Személyiség, fejlődés, péntektizenhárom


Péntek 13-át  - elméletben - nemzeti szerencsenapnak nyilvánították. Ez persze jól hangzik - de nem állt az útjába annak, hogy az én péntekem traumatikus hangulatban haladjon.
Nem részletezném. Nem is az a lényeg.
Inkább a gondolat, ami a "Mi jöhet még?!" hangulat hatása alatt megfogalmazódott bennem.
Az ember visszajelzések alapján tudja megítélni önmagát - legyen ez bármily fájó vagy torz néha. A külső szemlélő gyakran olyan tükröt tart elénk, amibe magunktól nem szívesen néznénk bele. Ő viszont ezt nyilván nem kérdezi meg. És ez így is van jól, azt hiszem. Tanulságosak ezek a szembesülések néha.
Az viszont - számomra legalábbis - igenis embert próbáló helyzet, amikor valaki olyan módon kényszerít bennünket fájdalmas szembesülésre, hogy a hibát már eleve ismerjük - urambocsá intenzíven dolgozunk is a kiküszöbölésén.
És akkor sem az fáj, hogy meglátta, megtalálta és az orrom alá dörgölte. Tiszta sor. Sokkal inkább bánt a kudarc, amit a visszajelzés tükröz: még mindig nem sikerült teljes mértékben kiküszöbölni saját ismert hibámat; és a kitartó küzdelmem a fejlődésért sem elég látványos ahhoz, hogy a kívülálló észrevegye, és elég méltányosnak tartsa ahhoz, hogy megússzam a kritikát.
Mert megúszni a kritikát rendkívül kényelmes lenne. De akkor mi sürgetné a fejlődést? :)

2 megjegyzés:

  1. szerintem van, hogy oly mértékben beskatulyázzk a másik embert, hogy ha létezne objektív mérhető skálája az "intenzív fejlődésnek" és az adott esetben 10-ből 10 lenne, akkor sem vennénk észre, sőt még a szembeötlő fejlődést is arra használnánk, hogy a másikat degradáljuk (látod? mekkora álszent, most meg még úgy is tesz mintha... és atöbbi). Szóval szerintem ne csak azt nézd mit mondtak, hanem hogy ki, és hogy miért :))))

    VálaszTörlés
  2. :) Jogos.
    Az adott helyzetben nem is a "ki" vagy a "miért" volt az érdekes. Inkább a fejlődés a másik ember "Hogy képzeled Te...?!" hozzáállásától az én reakcióim hatására elért "Köszönöm, hogy ezt meg tudtuk beszélni!" állapotig. Amiért meg tényleg, le a kalappal a másik előtt!
    A baj csak az, hogy miután leemeltem a kalapomat, sokkal hitelesebb emberré válik az is, aki az elején a minősíthetetlen hangvételű kritikát mondta...:)

    VálaszTörlés