Boldogság reloaded - az eredeti bejegyzés

"És az jutott eszembe, mennyivel boldogabb lennék, ha az olyanok, mint ez, nem kerülnének az utamba; vagy nem is léteznének egyáltalán."

Úgy gondolom, a boldogság az az állapot, amikor az összeadás a következőképpen fest: 2+2=5.
Tudósok szerint az egészség nem egyenlő a betegség hiányával. Az egészség ennél jóval többet hordoz magában: olyan szellemiséget, lelki viszonyulást, közérzetet, tevékenységeket, amelyek az egyént teljessé, testileg-lelkileg-szellemileg egészségessé teszik.
Valami hasonlót gondolok a boldogságról is. A boldogság véleményem szerint nem merül, és nem is merülhet ki a minket frusztráló, akadályozó körülmények elhárításával. A tökéletesen problémátlan lét nem feltétlenül boldog - ahogy a problémákkal és megoldandókkal teli állapot sem szükségszerűen boldogtalan.

A boldogság - hiszem - belülről fakad. Olyan hozzáállást, szemléletet, gondolkodásmódot, cselekvés-mintákat hordoz magában, melyek révén az egyén jól érzi magát a bőrében, az eseményekben a pozitívumokat látja meg, és képes a történéseket a saját hasznára, örömére fordítani - akár valós, akár lelki szinten. A boldogság ilyen értelemben egyfajta kitágított értelmű elégedettség. Elégedettség első sorban önmagunkkal, valamint a sorsunkkal, az életünk eseményeivel, a minket körülvevő világgal.

Éppen emiatt úgy gondolom, a boldogság nem fogalmazható meg, és nem érhető el negatív fogalmakkal, cselekvésekkel. Nem váltható ki azzal, ha valami nem történik, nem fogható meg azáltal, hogy valamit nem érzünk éppen.
A boldogság - számomra - sokkal inkább azt jelenti, hogy a minket körülvevő világot olyannak fogadjuk el, amilyen - az összes áldatlan történésével és felkavaró élményével együtt; mindemellett megtanuljuk ezeket a dolgokat a helyükön kezelni, és önmagunkat, a saját reakcióinkat, ellenállásunkat, félelmeinket vagy indulatunkat szintén elfogadni, és az élet természetes velejárójaként értékelni.

Ilyen módon a boldogság nem azonos sem a világ, sem önmagunk tökéletességével. Továbbmegyek: ha sikerülne is magunk körül egy tökéletes világot teremtenünk, valószínűleg csupán ettől még egyáltalán nem lennénk boldogok.

Boldogok csak belülről kifelé haladva, önmagunkból kiindulva lehetünk - a boldogság harmóniája első sorban belső harmónia. Amely azután, hogy a lényünkben megszépített mindent - tökéletességtől és tökéletlenségtől függetlenül - a világra is kiárad, és beragyogja mindazt, ami fontos nekünk.