Under dark water

Sokan tudjátok: imádom a vizet. Önkéntelen elgyengüléssel vonzódom hozzá, a gondolataimat, képzeteimet, vágyaimat akaratlanul át- meg átszövi.
Még mindig - pedig mióta dolgozom már rajta hol pszichológussal, hol nélküle - irreálisan sokszor érzem úgy, valamiféle szilárd, áttetsző felszín alatt élek. (Lehet víz is - igazán csak vízként tudom képszerűen elképzelni, vajon milyen lehet, mindemellett, a víznek nem olyan nehéz átlépni, áttörni a felszínét.) A hang, a fény megtörik a felszínen, alá már nem hatol úgy a meleg, a fény. Nincsenek illatok, nincsenek dallamok és hangulatok. Nem látni messze a zavarosban. Magam vagyok.
Látni igazán csak felfelé lehet. Bár még sosem érezte, a bőröm ösztönösen vágyik a fenti napfény simogatása után; a tüdőm azonnali átalakulással alkalmazkodna örökre a fenti viszonyokhoz, ha megadatna a lehetőség. Míg lent alattomos félelem lappang, és kerít időről időre irreálisan a hatalmába, fent a felszín felett csakis tőlem függne, akarok-e félni valamitől, tartok-e egyáltalán bármitől is.
A tömegvonzás kegyetlen törvénye - persze - ellenem van; de már rég megtanultam kihasználni a felhajtóerőt, és a saját testem felfelé kívánkozását ahhoz, hogy ennél már ne kerüljek lejjebb. A kérdés, hogy felfelé juthatok-e. Belül, valahol mélyen biztosan tudom, hogy képes vagyok rá. A fülemben viszont sürgetés dobol: Mikor már? Mikor már?
Próbáltam már - úgy érzem, ezerszer próbáltam - áttörni ezt a felszínt erőből, tisztelet nélkül, lendülettel, dühből, félelemből, hisztérikusan, pusztító akarattal. Nem ez a kulcsa. És minél nagyobb nekifeszüléssel ugrottam neki, annál mélyebbre vetett vissza a mélybeli árnyak közé. Ezt a felszínt lassan, ezt a felszínt ésszel, szívvel, lélekkel, türelemmel, munkával, és hittel lehet csak áttörni.
Most tudom, - és egyszerre kívánom, hogy bár hamarabb tudtam volna, és bár ne tudnám - talán még évekbe telik, hogy először úgy igazán teleszívhassam a tüdőmet a fenti tiszta levegőből; hogy a karjába vegyen a virágillat, a madárfütty, a borzongató szellő, a melengető fény. Tudom - és állok elébe ezeknek az éveknek. Már nem lázadok, és nem kesergek a sorsomon.
Hiszen végső soron a sorsom a fenti élethez köt. Minden más csupán ész és türelem.