Természetesen - ahogy fent is említettem - ennek nem az az oka, hogy Nagydumás-Megmondomafrankót P. Vikinek ez esetben ne lenne véleménye. De még csak nem is arról, hogy önmérsékletet gyakorolna, és visszafogná magát, nehogy a szokásosnál még tudálékosabbnak és felvágósabbnak tűnjön. Továbbá azt is leszögezhetem, hogy fenti hajlamát nem az ELTE wc-deszkáinak ötéves koptatása során szedte mellékesen magára.
Nagydumás-Megmondomafrankót P. Viki ezekben az esetekben általában azért, és csakis azért hallgat, mert teljesen-totálisan biztos benne, hogy az övével - és szerinte a józan ésszel és értékrenddel is - éppen totálisan ellentmondó álláspontot képviselő személy semmi esetre sem fogja betartani az általános emberi kommunikáció, valamint a kulturált vitázás azon néhány alapszabályát, melyek Nagydumás-Megmondomafrankót P. Viki számára jó ideje szentek.
Nevezetesen:
- nem fogja megvárni, amíg a másik végigmondja a véleményét
- nem fog a másik személyét teljes mértékig tiszteletben tartó módon, és csakis a másik álláspontját minősítve kommunikálni
- érvei során nem fog tartózkodni az érzelmi manipulációtól
- nem fog ügyelni arra, nehogy a másikat - akarva vagy akaratlanul személyében megsértse
- nem fog tartózkodni a "beszélgetés" során a hatalmával, vagy a hangjának erejével való visszaéléstől
- ki fogja forgatni, és a kívánttól eltérő módon fogja értelmezni a másik fél érveit - anélkül, hogy lehetőséget adna a korrekt magyarázatra
- státuszából fakadóan képtelen lesz elismerni, hogy a másik félnek egyben-másban igaza van
Általában még időben ahhoz, hogy csak zárt ajtók mögött robbanjon ki az arcára a félig gúnyos, félig keserű, félig önmagának szánt, önirónikus félmosoly.
Én ezen a beszélgetésen nem fogtam be a számat. Pedig be akartam. ELőbb én mentem el a mosdóba, de amikor visszjöttem jött egy magas labda,s én galád módon lecsaptam rá, s bevittem a találatot.
VálaszTörlésMég örültem is.
De utána rájöttem, hogy a közérzet relatív: (milyen hülye szó ez a közérzet, hiszen épphogy magánérzet)
Ha tehát én azt szoktam volna meg, hogy minden két-három évben busás jutalmat kapok áldásos tevékenységemért, akkor erre kalibrálódik az igazságérzetem nullvonala. Ha e busás jutalom elmarad, vagy kiderül, hogy vissza kellene adnom, bizony eléggé pöszén néznék én is.
Bár lehet, hogy engem nem áldott meg ez a relatív magánérzeti bázis szemlálet, de el tudom képzelni, hogy mást ez meggyötör.