Napi Coelho:

"Az utazás soha nem pénz, hanem bátorság kérdése." Paulo Coelho



2010. november 21., vasárnap

Hallgatni arany

Vannak élethelyzetek, amikor - annak ellenére, és annak teljes, lüktető tudatában, hogy van véleményem - hallgatok. Meghúzom magamat csendben, és még annak az amúgy óriási kísértésnek is képes vagyok ellenállni, hogy megkérdezik: én hogy gondolkodom erről. Nagydumás-Megmondomafrankót P. Viki egyszerűen kussban marad - majd idővel, amikor már nem bírja a belső feszültséget, finoman, és látszólag minden témához kapcsolódás nélkül elhagyja a helyiséget általában a mosdó irányába.
Természetesen - ahogy fent is említettem - ennek nem az az oka, hogy Nagydumás-Megmondomafrankót P. Vikinek ez esetben ne lenne véleménye. De még csak nem is arról, hogy önmérsékletet gyakorolna, és visszafogná magát, nehogy a szokásosnál még tudálékosabbnak és felvágósabbnak tűnjön. Továbbá azt is leszögezhetem, hogy fenti hajlamát nem az ELTE wc-deszkáinak ötéves koptatása során szedte mellékesen magára.
Nagydumás-Megmondomafrankót P. Viki ezekben az esetekben általában azért, és csakis azért hallgat, mert teljesen-totálisan biztos benne, hogy az övével - és szerinte a józan ésszel és értékrenddel is - éppen totálisan ellentmondó álláspontot képviselő személy semmi esetre sem fogja betartani az általános emberi kommunikáció, valamint a kulturált vitázás azon néhány alapszabályát, melyek Nagydumás-Megmondomafrankót P. Viki számára jó ideje szentek.
Nevezetesen:
  • nem fogja megvárni, amíg a másik végigmondja a véleményét
  • nem fog a másik személyét teljes mértékig tiszteletben tartó módon, és csakis a másik álláspontját minősítve kommunikálni
  • érvei során nem fog tartózkodni az érzelmi manipulációtól
  • nem fog ügyelni arra, nehogy a másikat - akarva vagy akaratlanul személyében megsértse
  • nem fog tartózkodni a "beszélgetés" során a hatalmával, vagy a hangjának erejével való visszaéléstől
  • ki fogja forgatni, és a kívánttól eltérő módon fogja értelmezni a másik fél érveit - anélkül, hogy lehetőséget adna a korrekt magyarázatra
  • státuszából fakadóan képtelen lesz elismerni, hogy a másik félnek egyben-másban igaza van  
Emiatt aztán Nagydumás-Megmondomafrankót P. Viki - bár néha úgy érzi, az erőfeszítéstől már-már csomó keletkezett a nyelvén - ezekben az esetekben szolidan, és kevésbé intelligensnek tűnve hallgat, majd idővel udvariasan eloson a mosdó felé.
Általában még időben ahhoz, hogy csak zárt ajtók mögött robbanjon ki az arcára a félig gúnyos, félig keserű, félig önmagának szánt, önirónikus  félmosoly.

1 megjegyzés:

  1. Én ezen a beszélgetésen nem fogtam be a számat. Pedig be akartam. ELőbb én mentem el a mosdóba, de amikor visszjöttem jött egy magas labda,s én galád módon lecsaptam rá, s bevittem a találatot.
    Még örültem is.

    De utána rájöttem, hogy a közérzet relatív: (milyen hülye szó ez a közérzet, hiszen épphogy magánérzet)
    Ha tehát én azt szoktam volna meg, hogy minden két-három évben busás jutalmat kapok áldásos tevékenységemért, akkor erre kalibrálódik az igazságérzetem nullvonala. Ha e busás jutalom elmarad, vagy kiderül, hogy vissza kellene adnom, bizony eléggé pöszén néznék én is.

    Bár lehet, hogy engem nem áldott meg ez a relatív magánérzeti bázis szemlálet, de el tudom képzelni, hogy mást ez meggyötör.

    VálaszTörlés