Munka? Ez nem az! Ez nemez.

Alapvetően szeretem a munkámat. Olyasmit választottam hivatásomul, amit akár az életem végéig szívvel-lélekkel leszek képes végezni - és erre határozottan büszke is vagyok, elégedettséggel tölt el.
Mindemellett azóta érzem magamat egyre jobban és jobban a bőrömben, amióta sikerült magamnak egy-két igazi hobbit, rendszeres szabadidős tevékenységet találnom.
Nem arra gondolok, ahogyan régen kijártam a Margit-szigetre futni, vagy a konditerembe edzeni. Ezek is a szabadidőmből harapták ki a maguk idő-igényét - de nem örömmel és lelkesedéssel végzett tevékenységek voltak, inkább kényszerű vállalások egyes szorongásaim, görcseim ellen. Azt sem tekintem hobbinak, amikor nyáron vízitúrát vezetek - mert bármennyire szeretem, mégis olyan felelősséget helyez a vállamra, ami már átlép a szórakozásból a munka fogalomkörébe. És nem hobbi az otthonunk építése-szépítése sem, hiszen ez gyakran olyan kötelező feladat, amelyet előbb, vagy utóbb el kell végezni.
Kétféle módon kapcsolódom ki az utóbbi időben. A mászás - legyen szó szikláról, vagy műfalról - teljesen átmozgat, fizikailag lefáraszt, agyilag felpörget és megtornáztat: összességében kiváló tisztulási-tisztítási rítus léleknek és szellemnek.
A másik, újdonsült tevékenység pedig a nemezelés. Ékszereket, labdákat, díszeket, későbbi felhasználásra szánt mütyüröket készítek ezernyi formában és színben - de mindez csak a kezemet foglalja le: a figyelmem másfelé tud fordulni, gyakran filmet nézek, Zolival beszélgetek közben. A kezem nyomán számomra gyönyörű, és felettébb izgalmas dolgok születnek, harmóniák állnak össze, formák alakulnak. Nagyon szeretek ezzel a finom, puha, selymes anyaggal bánni. Talán egyszer még magasabb fokra is fejlesztem a vonzódásomat hozzá.
Egyelőre azonban hobbi. Szabadidős tevékenység. Ami leköt, és közben felszabadít.
És mindig örömmel tölt el, ha azt tapasztalom, hogy a barátaimnak, szeretteimnek is van ilyen elfoglaltsága. Hiszem, hogy ez a lélek rágógumija.