Imádok reggel kisvárosban ébredni, gyalog is 20 perc alatt odaérni, nem tülekedni, nem tolakodni, nyugodtan, kedvesen beszélni, felszállni, nézni, ahogy a mezők fölött kel a nap.
És utálok este rohanni, és remegni, vajon elérem-e, merthogy csak óránként jár; utálom, hogy minden este 9 (!!!) utánra marad, amikor már leragad a szemem.
Ugyanakkor végre megértettem: kell egy hely, ahol úgy igazán OTTHON vagyok. Kétlaki élet NINCS. Nem létezik. Kell, hogy legyen egy hely, ahová HAZA megyek, ahol felvehetem a melegítőnadrágom, és már nem kell sehová sem továbbmenni. Ahol megihatok egy pohár bort. Ahol nem kell kapkodni már.
Végtelenül megnyugtat, hogy miközben a feje tetején táncol a világom, és az életem minden területén egyszerre vannak formálódóban a dolgok, még ideiglenesen is VAN ILYEN HELY. Biztosítják számomra valami érthetetlen nagylelkűséggel; van szekrényem, ahová pakoljak és az Életemet sem kell letennem kint a küszöbön.
Nem gondoltam, hogy valaha képes leszek ezen a helyen OTTHONérezni magamat. Megváltozott a véleményem - ahogy a körülmények is.
Felnőttünk a feladathoz, mindnyájan.
Köszönöm. Ez most jó nekem.
Így nem kell fejvesztve rohannom minden pénteken a Szigetközbe...
Ráér kéthetente is :D!