Köldökzsinór

Már maga a szó is rengeteg, nagyságrendileg egy irányba mutató asszociációt kelt. A biztonság, a támogatás, a feltétel nélküli elfogadás és a kérés nélküli segítség szimbóluma, ahogy az önállótlanságé és a sérülékenységé is. Édesanyánk pocakjában fizikai értelemben innen kapunk minden bemenetet: táplálékot, a fejlődéshez szükséges anyagokat, levegőt.

Azután, amikor kikerülünk a külvilágba, az ingerek megváltozásának sokkjával együtt el kell viselnünk a köldökzsinór nyújtotta biztonságérzet elvesztését is. Ebben a pillanatban válunk először a "magunk urává", innentől kell gondoskodnunk a saját igényeink kielégítéséről. Először persze csak a levegőről és az anyagcseréről, később a táplálékról és a testhelyzetről, végül pedig fokozatosan a minket érintő összes körülményről. Úgy gondolom, vannak babák, akik "alig várják" ezt az élményt, mások még nincsenek felkészülve rá, nehezebben dolgozzák fel ezt a fajta "magukra hagyatottságot". Ami természetesen egy gondoskodó édesanya mellett nem jelent valódi veszélyt, nehézséget. Mindemellett változást jelent, és mint minden ilyen, egyfajta gyászt, fájdalmat okoz a korábban elvesztett állapot irányába.

Már írtam itt arról, hogy véleményem szerint még a pocakon belül én nem voltam biztos abban, hogy milyen világ vár odakint. Volt rá esély, hogy harmonikus és egyszerű, hiszen édesanyám várt, szeretett engem. De arra is mutattak bizony jelek, hogy zord és kegyetlen körülményekkel fogok találkozni, hiszen az anyukám rengeteget aggódott, idegeskedett. Így aztán valószínűleg egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy szeretnék-e én ebben a világban önállóan létezni - akartam is, meg nem is...

Így aztán előbújtam, és sokként ért, hogy elvesztettem ezt a megszokott, alapvetőnek vélt biztonságot. A mai napig dolgozom rajta, hogy elhiggyem: számíthatok az emberekre, bízhatok bennük, és valóban kérhetek-kaphatok tőlük segítséget.

Ez pedig sokkal jobban, gördülékenyebben, gyorsabban megy, mióta falat, sziklát mászom. Fától az erdőt nem látva csak a napokban hoztam összefüggésbe a két dolgot - és ismertem fel, hogy mit kaptam vissza a falmászás által.

Nevezetesen a köldökzsinórt. Ami a pocimtól halad egy másik ember felé, aki a karjának az erejével, az elméjének az élességével segít és véd engem a nehézségektől, a veszélyektől. Akiben minden körülmények között bízhatok. És akiben kutya kötelességem is megbízni (hogyha már egyszer őt választottam).

Ez az élmény úgy gondolom, számomra maga a terápia. Mindenkinek szeretettel tudom ajánlani, akinek nehézsége van a bizalommal, a kontroll elvesztésével, átadásával.

Mert fantasztikus érzés 24 év után képesnek lenni a teljes önátadásra, a flow-élmény megélésére, a felelősségtudat szorongása nélküli felhőtlen, felszabadult örömre.

Örülök, hogy rátaláltam.