Pindur, a panda

Pindur egy játékos Panda-kölök. Kicsit rosszcsont, kicsit szeleburdi, kicsit még butus - amilyenek a kismackók általában. Pindur nagyon nem szeret egyedül lenni, ha magára hagyják, egyből nyüszög, és ahogy a lába bírja, szalad az ajtókeretben eltűnő láb után. Ha utoléri, akkor általában nagyon összenyálazza az illető zokniját - természetesen csakis szeretetből.
Pindur - mint kiderült - nem nagyon szeret fürödni. Ellenben azt nagyon díjazza, ha vakargatják a buksiját, vagy a füle tövét. Általában szeret mindent, ami édes, az ilyeneket általában kinézi a kezedből.
Pindur nagyon szeret aludni, legszívesebben egész nap csak ezt tenné - természetesen egy-egy étkezéssel megszakítva.
Pindur, a panda soha nem fog megnőni, és felelősségteljes, bölcs, felnőtt pandához méltóan viselkedni. Pindur örökre pici marad, esetlen, és védtelen.

Ahogy (úgy sejtem) mindenkinek, nekem is egyre több alteregóm gyűlik az évek során. Pindur a legfiatalabb, őt Zoli találta ki egy havas séta alkalmával; de ott van a stoppos lány is, aki néha beszáll az autójába, és olyan témákról cserél vele eszmét, amilyenekről mi, alapértelmezett formációnkban ritkán; és ne feledkezzünk meg a nyári táborok-beli az őrület kiküszöbölése céljából elengedhetetlen Viki néniről sem!
Nem tudom, más hogy van vele, de nekem néha ki kell bújnom a bőrömből. Mióta az eszemet tudom, felelős döntések sokaságát hozom nap, mint nap, kínosan tudatában léve ezek hosszútávú következményeinek. Ha ma nem mosom ki, nem szárad meg az utazásig; ha rosszul ejtem ki, a kicsik rosszul tanulják meg; ha nem vállalom be a 28 és feledik tantárgyat is, nem lesz időben diplomám; ha elkések, valaki a kapu előtt fog dekkolni; ha elsózom, nem fog ízleni a vendégeknek; ha csak úgy elsuvasztom valahová, Zoli nem fogja megtalálni holnap; és még sorolhatnám. Néha úgy érzem, az élet nem más, mint felelős döntések egymásutánisága: ha jó ütemben vagy egyszer szigorú, máskor laza, akkor nyertél, és továbbléphetsz a következő szintre; ha nem, menthetetlenül megragadsz az untig ismert, és kevéssé produktív alap-pályánál.
Időnként nem bírom már ezt az örökös igen-nem; kell-nem kell; fontos-nem fontos mókuskereket - ki kell lépnem a mindenki által ismert "Viki, aki mindent tud, mindent megold, mindent elér, mindent teljesít, mindent átvészel" szerepből (mert mi volna ez a makulátlan kép, ha nem egy rám aggatott, velem azonosított szerep?), és a lovak közé kell dobjam a gyeplőt.
Ilyenkor Pindur óriási rendetlenséget csinál a konyhában, és megeszi az összes Túró Rudit a hűtőszekrényből. Nem foglalkozik se óratervekkel, se szakdolgozattal (mert ugyabár ilyesmik hogy is érdekelnének egy kölyök pandát!?), csak egész délután játszik, vagy két takaróba csavarodva egyenletesen szuszog a vackán. Bármit ajánlasz neki, általában hajthatatlan - aztán 5 perc múlva kétségbeesetten vinnyog, ha mégsem lesz úgy, ahogy felvetetted. Vicces is, nehéz is vele bírni.
Másnap reggelre persze Pindur nyomtalanul eltűnik a lakásból, az óra 6:30-kor ébreszt, én pedig fegyelmezetten szinte azonnal feltápászkodom, és a dolgom után nézek. A Pindur által hagyott romokat a konyhában és a nappaliban Zoli is segít eltüntetni - ez sem szokott sokáig tartani. Fél 9-kor már a HÉV-en ülök, és azon gondolkozom, mit főzzek, mire hazaér este.
Pindur néhány napra kiélte magát, és most békésen alszik...valahol a lelkem mélyén.