Lábadozom

...pedig nem is voltam beteg. Csak lenyomtam egy szezont.

Így jobban belegondolva, inkább olyan ez, mint a másnaposság, egy atomkirály buli után. Zseniális volt, minden pillanatát imádtam, most viszont minden porikám fáj, és bár nem tudom megígérni, hogy nem csinálok ilyet többet, most egy darabig biztos nem...

Ma már nem ébredtem úgy, mint akit agyonvertek. Az elmúlt egy-másfél hétre visszatekintve ez komoly előrelépést jelent. Már majdnem elmentem futni is - képes lettem volna már rá - de aztán inkább szigorúan letiltottam magamat, nehogy visszaessek a tegnap délutáni brutális energia-minimumra. Azt hiszem, az nagyon terhelő lenne az emberiség számára...

Lábadozom, és közben már mennék újra, hegyeket mozgatnék, szárnyakat bontanék, de tudom, éreznem kell, hogy még nincs elég erőm hozzá. Azért még felébredek éjszaka az allergiára (szigorúan 4 után és szigorúan egyszer, ez is előrelépés már), azért könnyebben kijövök a sodromból, mint általában. Még így is azt érzem, hogy brutálgyorsan regenerálódik a szervezetem. Egyetlen itthon, nagyjából punnyadva töltött este máris csodákat tett velem. Ami azért valljuk be, nem túlságosan nagy áldozat.

Egye fene: várom már a szombati kenumaratont!

Egy kicsit. ;)