A facebook törődik velünk...

...vagy legalábbis a fogyasztói szokásainkkal.

Most így utólag komolyan sajnálom, hogy nem csináltam PrintScreen-képeket arról, amit a közösségi oldal nap, mint nap az arcomba nyom.
Minden másfél éve kezdődött. Addig teljesen átlagos fiatal nő voltam, a szokásos marketing témákkal: ruha, cipő, pasik, stb. A fészbuk is ehhez képest talált meg a mindenféle reklámjaival. Node. Tavaly februárban bátorkodtam megosztani az ismerőseimmel azt az örömöt, hogy boldog menyasszonyként folytatom tovább a mindennapjaimat. És ezzel lavinát indítottam el.

Az esküvőig - vagyis: annak facebook-os megjelenéséig - sorban kaptam a menyasszonyi ruhás, cipős, esküvői kajás, fotós reklámokat. Ami valamilyen szinten rendben is volt. Még akár jól is jöhetett volna valamelyik.
Az már sokkal jobban bökte a csőrömet, hogy az esküvő után azonnal a babavárós tematika kezdett el neonszínben villogni, ahogy beléptem; mintha csak azért lehetne férjhez menni, mert úúúúúristen, jön a gyerek!...De valamilyen szinten még ez is belefér a tűréshatáromba. Ma Magyarországon szerintem az esküvők legalább 60-70%-a után fél éven belül megszületik az első baba. És ezt a marketingesek is tudják. Kár lenne ezt a ziccert kihagyni.

A hétvégén lesz az első házassági évfordulónk. Pár hete veszem észre, hogy ahelyett, hogy a "Mivel lepd meg a Férjed, hogy különleges legyen ez a nap" típusú hirdetések helyett (ami szintén elég undorítóan életembe-belenyúlós cukorsziruppal leöntött műbalhé lenne, de ismét: marketing-ziccer, megértem) a következőket kapom (és ez nem az első, nem is az egyetlen...):

Fel vagyok háborodva! Ha 1 évvel az esküvőm után még nem vagyok terhes, akkor valami komoly bajom van? Konkrétan tutira beteg vagyok?
Mereven elutasítom azt a világot, azt a társadalmat, ahol lehet, ahol szabad egészséges, fiatal nőket ilyen és ehhez hasonló ingerekkel bombázni. Mert ha tudatosan észre sem veszik, tudat alatt simán beépülhet az énképükbe, hogy valami baj van velük, csak azért, mert nem hozzák a marketingesek szerint elvárható papírformát.
Hányingerem van.

Emellett pedig szerencsésnek érzem magam, hogy egyáltalán észreveszem, mi folyik itt. Mennyi nő lehet, akinek fel sem tűnik, hogy mivel agymossák nap, mint nap, csak mindig esik 8 pontot az önértékelése, optimizmusa, ahányszor csak ránéz ezekre a szarságokra?!