2009. június x-edike úgy indult, mint egy szokványos erdei iskolai nap. Dobogókőn, míg a gyerkőcök reggeliztek, addig Bogi, Zoli és az előző este érkezett Viki bőszen rohangáltak a hidegcsomagok állapotáról tudakozódva; majd rövid étel-intermezzo után már az épület előtt osztották a rántotthusis zsemlét a csapatnak.
Első hét volt - Viki akkor még nem tudta, hogy milyen a Rám-szakadék túra; csak azt sejtette, hogy kemény menet lesz 130 gyerekkel, ha Zoli azt kérte tőle, hogy jöjjön el segédkezni.
Az eligazítás után neki is indult a csapat. A lefelé út többnyire eseménytelenül telt - ha nem számítjuk a sárba toccsant, nedves nadárgú kislány instant nadrág-cseréjét egy 20 cm-es párkányon egyensúlyozva; vagy a létráknál a 130 gyerkőc (és a hozzájuk tartozó pedagógusok) folytonos koordinálását, segítését. Persze Viki gore-tex cipője azért csak beázott; de ez legyen a legkevesebb! Vikit ugyanis Dömösön már várta a tiszta-száraz autója, ami majd elrepíti őt a túra után vissza Budapestre, ahol délután tanítani fog.
A Rám-szakadék végén - az egyik kislány gyors pszichés tréningezése után - lassan kiért a csapat a sűrűből. Már az ebéd elköltése közben Bogi, Zoli és Viki örömmel nyugtázták, hogy sikeres programot tudhatnak maguk mögött, amikor megjelent egy pedagógus az egyik kislánnyal. A kislány ráesett a kezére. És a kislány fájlalta a kezét. Bogi megnézte, és ránézésre megállapította, hogy a kéznek bizony kutya baja! Nem úgy a kislány. Megkérdeztük - elrettentés végett - hogy bevigyük-e a kórházba; amire ő igennel felelt. A kocka el volt vetve.
A dicső feladatot az autójával némileg mobilabb Viki nyerte meg, akinek még úgyis volt éppen fél órája az elindulás szükséges idejéig. Nosza, felkerekedtek: ő, a kislány és a pedagógus; majd rövidesen elérték az autót, és megcélozták az esztergomi kórházat.
Az intézményt nem volt egyszerű megtalálni, de némi külső segítség és kreativitás felhasználásával végülis sikerült. Viki már éppen fellélegzett, hogy megoldotta a problémát, amikor a pedagógus így szólt: "Nézd csak! Valami folyik a kocsiból!"
Viki mit sem törődve ezzel beirányította őket a baleseti sebészetre, majd csak ezután mérte fel a problémát. Benzin volt. A benzintartály alól.
Viki rövid gondolkodás és Zolival való értekezés után elhatározta, hogy ezzel a gépjárművel, ebben a pillanatban, erről a helyről nem távozik - a probléma viszont adta magát, hogy akkor hogyan jut Budapestre dolgozni.
A hölgy a különleges tudakozóban először nem értette, hogy egy némileg elcsigázott, de diktatórikus határozottságú női hang miért közli vele, hogy Esztergomból akar AZONNAL Budapestre utazni - aztán kapcsolt, és elárulta, hogy 5 perc múlva indul Eszergomból a busz.
Viki nagyon utált túra-felszerelésben, pulóverben, kabátban és kamásliban, nyakig sárosan rohanni, hátán egy méretes hátizsákkal; pláne úgy, hogy azt sem tudta, merre kell mennie a buszpályaudvarra; még kevésbé, hogy sok ideje nem is volt kérdezősködni. A helyzetet tovább árnyalta, hogy folyamatosan csörgött mindkét telefonja. Hol az édesapját, hol Zolit nyomta ki futtában.
A pályaudvar meglett. A busz még bent állt. Viki kapott 70 percet, hogy összerendezze magát.
Eközben Zoli levitte a csapatát Dömösre, és felszállt velük a buszra. Dobogókőn a busztól egyenesen az autójához ment - amire az előző héten felugrott egy szarvas - és meghagyva Boginak, hogy gyúrja be a kenyér-tésztát, elindult Esztergomba a pedagógusért és a gyerekért.
Leérve - és megtalálva a kórházat - a pedagógus-gyerkőc párost eljuttatta a csoport még Esztergomban nézelődő feléhez, majd úgy döntött, felméri Viki autójának az állapotát is. És amit talált, az a nap egész hátralévő részét megváltoztatta.
Esztergom adott utcáján egyenletes terítéssel folyott a benzin - Viki előző nap tankolt. Zoli lelki szemei előtt lejátszódott, ahogy valaki eldob egy csikket, és lángra lobban az egész utca. Cselekednie kellet.
Az autója csomagtartójából kiemelt 2 műanyag flakont, majd azokat a szintén csomagtartóból előhúzott macsétával kettécsapta (több járókelő tekintetéből volt kiolvasható a döbbenet és a rettegés kombinációja). Az egyiket a csöpögő benzin-cső alá helyezte, majd elindult a legközelebbi benzinkútra.
A kúton először előadta a történetet az egyik kutasnak - érdeklődve valamiféle helybeli autószerelőről, és azonnal vásárolható benzin-kannáról; nos ez a benzinkutas a fejét fogva, szó nélkül bement az irodába, és kiküldte a kollégáját. Ő már felkészültebb volt a bonyolult helyzetekre - és megadta Axel telefonszámát. Zoli vásárolt egy benzin-kannát, és távozott, majd a Tesco-ban még beszerzett néhány műanyag-edényt a benzinnek, ami a kocsi alá fér majd.
Ekkor azonban már sürgette az idő. Az autóhoz visszatérve konstatálta, hogy el kellene indulnia Dobogókőre tüzet rakni az esti kenyér-sütéshez. Már éppen azt számolgatta, vajon mennyi idő alatt telik meg egy műanyag doboz, amikor megjelent a színen Béla, a koldus.
Zoli már majdnem elhajtotta, hogy hiszen látja, hogy neki is épp problémája van, amikor elméjében megszületett A TERV.
És Béla 1000 Ft kialkudott munkadíjért, és 2 darab rántothúsos zsemléért két órára elszegődött Zolihoz edényt cserélgetni az autó alatt. Zoli pedig végre elindulhatott tüzet rakni.
Viki eközben becsúszó szereléssel beért a nyelviskolába. Megtartotta az óráit; és közben konstatálta, hogy a Zoli által szervezett szerelő - logikus módon - csak forgalmi és autókulcs birtokában tud eljárni az autója ügyében. Az viszont Vikinél maradt...
Ígyhát Viki megpróbálta lemondani a délutáni vendégséget, amit az albérletében rendezett volna - de eközben lemerült a telefonja. Ígyhát megkérte egy ismerősét, aki szintén hivatalos volt a bulira, és akinek a számát tudta fejből, hogy fújja le ő a bulit; majd hogy ezután jöjjön érte, és vigye fel Esztergomba a kocsikulccsal.
Az ismerős - vonakodva bár, de - kötélnek állt.
Viki pedig - némi tiszta ruhával felszerelkezve - pár óra múlva már ismét Eszergomban volt. Axel elvontatta az autót, Viki és Zoli pedig levezették a kenyérsütést Dobogókőn. Viki lemondta a másnap délelőtti óráit, így boldog békességben töltötték a következő, tábor-záró napot.
Így volt, és most úgy tűnik, tán igaz se volt; de bizony mondom Néktek, ez a mese tényleg megtörtént.
Úgyhogy bármilyen szervezési nehézség merül fel bennem, amin esetleg nyavalyognék Nektek, finoman irányítsatok vissza ehhez a történethez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése