Bukta

A mai nap folyamán buktam egy nagyot - és nyertem néhány dolgot.
Buktam konkrét értelemben. Az utcán, nyílt színen, orra. Azaz: térdre-kézre-táskára. És buktam az IKEÁ-s magenta színű szívem-csücske táskámat, aminek a tisztíthatatlan, göcsörtös anyagából már a feltörölt piszkot sem lehetne eltávolítani - ha nem hasadt volna fel egy-két helyen, ahogyan engem óvott az ütődéstől.
Meg persze buktam a reggeli magamból kierőszakolt jókedvet, pozitív hozzáállást egy olyan naphoz, ami értelmezhetetlen szédüléssel és émelygéssel indult, majd hamarosan fejfájással folytatódott.

És nyertem egy-smást. Mégegy órával többet Apuval. Meg egy új IKEÁ-s táskát, ami ugyan nem magenta (olyan már nincs forgalomban), hanem fekete, de cserébe legalább fűzöld a belseje, és tökugyanolyan, mint a másik volt. Mindezt grátisz persze - Apu megsajnált, miután fél órán át zokogtam le neki a szolidra komponált sminkemet a bkv különböző eszközeiről telefonálva. És grátisz részére is: a Rádayn akart ebédelni, ahol ugyanennyi lett volna a cehh - persze ott csak az ételért, táska nélkül.
És nyertem némi megfontoltságot, és tapasztalatot, miszerint igenis VAN őrangyalom (ezért úsztam meg egy nagyon fájó térddel, néhány zúzódással, és egy táska mínusszal; ahelyett, hogy mondjuk a farmerem, az új kardigánom, vagy a kedvenc blézerem szakadt volna ki); a HÉVre pedig egyáltalán nem éri meg eszeveszetten sietni, mert úgyis jön majd másik.

Azt persze nem ígérem még magamnak sem, hogy legközelebb nem futok semmilyen járműre.
Azt viszont próbálom betartani, hogy olyan napokon, amikor eleve szédelegve ébredek, és ezen a koffein sem segít, nem kezdek el jobbra rohanni, miközben balra nézek.
Ez - úgy tűnik - az álmoskönyv szerint nem vezet semmi jóra.