Sodródom. :)

Nagyon úgy néz ki, hogy anyuka leszek. Tulajdonképpen már vagyok - csak a gyermekem egyelőre még bentlakásos...:)

Világ életemben egyetlen egy dolog volt, amiben NEM akartam dönteni, kontrollt gyakorolni, irányítani: ez pedig a gyermekáldás témaköre volt. Sosem akartam gyerek-PROJEKTet; még az esküvő előtt felhívtam a Férjem figyelmét, hogy ha "magától" nem lesz babánk, akkor nem fogok tigrisbukfencet vetni érte; mióta eltartom magamat, sosem remegtem, "nehogy" babám legyen; de eközben azon sem izmoztam, hogy legyen már.
A Férjem valahogy hasonlóképpen.

El is döntöttük, hogy nem tudjuk mi még ezt eldönteni; nem bírjuk a vállunkra venni annak a felelősségét, hogy "tudatosan" életre hívunk egy csemetét, akiről aztán örökké gondoskodni szeretnénk; túlságosan link hippik vagyunk mi még ehhez. Várunk; majd alakul.

November végén, december elején körülbelül 8 embernek meséltem el mindezt - soha ennyinek - teljes átéléssel, meggyőződéssel.
Aztán két nappal karácsony előtt brahiból vettünk egy tesztet, amin - máig nem tudjuk, hogyan - azonnal kivillant a két csík.

Most boldogok vagyunk.

És én, a világéletemben kontroll-mániás, szinte fürdőzöm abban, hogy most TÉNYLEG nem én irányítok; a kezdetektől esélyem sincs irányítani. Élvezem, ahogy történik velem a csoda; örülök, hogy végre - 20 éve először - legálisan ehetem akkor és azt, amit és amikor megkívánok; tobzódom, hogy rengeteg dologban nem tudok döntést hozni, mert a testem hoz helyettem; és valahol legbelül nagyon mélyen és magabiztosan, ösztönösen TUDOM, hogy minden a legnagyobb rendben halad a döntéseim nélkül is. Tudom, hogy a testem tudja, mit csinál. Tudom, hogy egészséges kisbabánk lesz. Tudom, hogy gond nélkül képes leszek megszülni.

Sodródom, és életemben először nem félek közben. Érzem, hogy ez az erő nem vihet rossz irányba.