Az elmúlt hetekben (hónapban?) én és a konyhám abszolúte vadházasságban éltünk. A kapcsolatunk teljes mértékig nélkülözte a rendszerességet és a kiszámíthatóságot; emellett persze az érzelmek teljes palettáját végigéltük. Tehát amolyan igazi a se veled, se nélküled állapot uralkodott.
(Imádom a konyhám. Főzni is imádok. Egyszerűen túl sok dolog volt a vállamon egy nyugis, békés, meditatív főzéshez - máshogy meg ugye minek?!)
Tegnap végleg meguntam a pizza-tészta-főzelék-mirelithusi sztárnégyest (Máté a pocakomban azt hiszem, már korábban komoly ellenérzésekkel viseltetett, és erre minden oka meg is volt), és úgy döntöttem, hogy rendbehozom a dolgokat. Már ami a konyhámat és engem illet.
A mai menü így az vezeklés-újrakezdés tengelye mentén telt.
Először egy nagyon friss minestronét dobtam össze (ami semmi másban nem különbözik a normál zöldséglevestől, mint hogy annyiféle zöldség van benne, amennyit csak itthon találok; a zellert és a répákat reszelve teszem bele és a levébe paradicsompürét öntök);
a fő fogás pedig lazacszelet volt tejszínben párolt spárgás-ujjhagymás burgonyával.
Kulináris orgazmus. Szerelem van ismét.
Természetesen a konyhámmal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése