"A legrosszabb, ami az ember nagy álmaival történhet, hogy valóra válnak..."
Ismertek. Alapvetően mosolyogva, könnyűszerrel, esetenként fél kézzel váltom meg a világot úgy általában. Tudom, honnan jövök, ahogy azt is, hogy hová tartok; a lehetséges utak közül mindig a leginkább teljesség felé törekőt választom; nem megyek körbe, ha van kaptatósan meredek ösvény; nem fukarkodom az erőmmel és a lelkesedéssel.
Mióta először találkoztam Velük, kicsit a bűvöletükben éltem. Az energiájuk, a tudásuk, az összetartásuk, az ötleteik megbabonáztak. Tudtam, már akkor, a szinte első pillanatban tudtam, hogy célom lesz valahol, legbelül az életben, hogy Velük tevékenykedjek; hogy megtanuljam a szabályaikat és "fejlövéseiket", hogy együtt sírhassak, együtt nevethessek Velük.
Csapattagnak lenni megtisztelő. Csapattagnak lenni néha nehéz, csüggesztő, elgondolkodtató. Csapattagnak lenni olyan, mint egy nagy tiszteletnek örvendő klán tagjának. Kicsit máshogy lépsz, máshogy beszélsz, máshogy gondolkozol tőle. Felelősebben, felnőttebben. Csapattagnak lenni gyakran jár gyomorgörccsel. Mégis, valamiért megéri.
Vallom, hogy nincs túlságosan nagy feladat számomra. Ha megvan a kellő időm és erőforrásom, hogy felkészülhessek egy-egy megmérettetésre, akkor bizton tudom, hogy nem maradok alul. Ezt csak tovább-szavatolja az, ha a lelkesedés, a vágy is adott bennem a feladat teljesítésére, a szükséges készségek elsajátítására, a tárgyi tudás megszerzésére.
Minden együtt van most. Álmok, vágy, lelkesedés; tanulni- és tudni akarás; idő, energia; a megtiszteltetés érzése. Előttem egy optimális feladat: nem könnyű, némileg talán meg is haladja jelen képességeimet, de nem olyan mértékben, hogy nagy körültekintéssel, és az újonan látottak befogadására való nyitottsággal ne tudnám tökéletesen teljesíteni. "Kihívás" - mondhatná egy okos amerikai.
"Kaland" - mondom én. Nem afféle felelőtlen, csak önmagárét való hősködés. Megmérettetés - pont az én méretemre szabva.
Jövő hétvégén majd beszámolok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése