Bölcsesség

Úgy gondolom, bölcsnek nem lehet születni. A bölcsesség a tapasztalat hozadéka - jó és rossz döntések sokaságának kipróbálásáé, átéléséé, értékeléséé és személyessé dolgozásáé. És hiszem, hogy csak a bölcsességhez igenis szükség van hibás döntésekre, tévutakra, eltévelyedésekre, sírásra, hazugságra, becsapottságra, játszmákra és csalódásra.
Persze, mindezek nem elegendőek ahhoz, hogy bölccsé váljunk. A hibákat nem elég elkövetni - kemény munkával ki is kell javítani őket. Nem visszamenőleg - azt úgysem lehet - , sokkal inkább belül, önmagunkban. A hibáink csak akkor válnak a hasznunkra, ha megtanuljuk belőlük az általuk közvetített leckét; ha felismerjük, miért csábított minket a Sors erre a kitérőre. Mert hiszem, hogy tévutak nincsenek. Csupán fel nem ismert hozadékú kitérések.
A bölcsességhez először is bátorság kell. Kihúzva magunkat vállalni a döntéseinket. Még akkor is, ha esélyes, hogy hibásak. Azután pedig makacsság, állhatatosság, mellyel kitartunk egy-egy választás mellett, figyelmen kívül hagyva a körülményeket és kimeneteket. Azután persze önismeret és önkritika, felismerni a hibáinkat, és azok okát első sorban önmagunkban keresni. Végül pedig akaraterő a hiba kijavításához, és kitartás ahhoz, hogy ebbe egy életen át se fáradjunk bele.
Bölcsnek lenni ugyanis meglehetősen hosszadalmas dolog. "Minél többet tanulok, annál több dologról tudom, hogy elégtelen a tudásom hozzá.".
Mindemellet nekem biztos, hogy megéri. Egy-egy lépcsőn, a tapasztalás egy-egy meghódított csúcsa tetején ugyanis iszonyúan katartikus érzés állni, és körbenézni - és sokkal tisztábban és derűsebben látni mindent, mint azelőtt. Ezért halamos leszek egy életen át tanulni - és egy élethosszig kitartóan várni.

Csak a bölcsesség-fogam ne fájna ennyire tőle! :)