Napi Coelho:

"Az utazás soha nem pénz, hanem bátorság kérdése." Paulo Coelho



2014. szeptember 29., hétfő

Dolgozol vagy pénzt keresel?


Kölyökkoromban, amikor megkérdezték, hogy mi leszek, ha nagy leszek (vagy később, hogy merre tanulok tovább), mindig volt egy amolyan álomszerű képem róla, hogy majdan hogyan fogok dolgozni. Elképzeltem magamat a menő pszichológusi irodámban, ahogy a kanapén beszélgetek; egyetemi katedrán, ahogy angol irodalmat tanítok...És már nem emlékszem a többire, de a lényeg: elképzeltem magamat egy csomó olyan helyzetben, amit még messziről, ellenszélben sem ismertem. Persze, nagyon királyul néztem ki. Hiszen olyannak képzeltem magam. Ezért aztán könnyen beleszerelmesedtem ezekbe az alternatívákba - a realitással való legkisebb kapcsolat igénye nélkül.

Így lettem (egyelőre) lelki pályaelhagyó. Mert ami elméletben szépnek tűnt, az a gyakorlatban nem köt le annyira, mint ami elméletben melósnak, koszosnak és helyenként dögunalmasnak tűnt. Így van ez.

Emiatt érzem óriási értékét - és legalább akkora súlyát - annak, hogy a környezetemben lévő fiatalok a munkámat valamilyen szinten etalonnak tartják, és mint olyat, követendő mintaként könyvelik el. Ezért tartom fontosnak, hogy sokat beszélgessünk az összes edzői, túra- vagy táborvezetői feladatról; ezért vonom be őket szívesen a mindennapjaimba, az unalmas rutinokba, a nemszeretem-feladatokba is. Ezért (is) mutatom ki előttük nyíltan a munkámmal kapcsolatos haragomat, szomorúságomat vagy csalódottságomat éppúgy, mint a sikerek felett érzett örömömet vagy elégedettségemet. Ezért szeretnék mini-képzést szervezni nekik jövő nyáron, ahol ténylegesen szembesülhetnek az általuk pillanatnyilag idealizált, "megálmodott" életvitel minél több aspektusával.

Nem akarok mindenkiből túravezetőt, táborvezetőt vagy edzőt nevelni. Nem akarok célt adni a kölykeim kezébe; konzervből, saját megoldásaimat erőltetve, készen. Viszont - ahányuknak csak lehet - szeretnék eszközt adni a kezébe; egy reális képet a lehetőségekről, és ami még több: igényt, erre a reális képre. Tudatosságot a választásban - ebben csakúgy, mint bármelyik későbbiben. Magabiztosságot abban, hogy igenis dönthetnek a sorsukról, informálódhatnak a döntés előtt, és vannak eszközeik arra, hogy a kiválasztott irányba induljanak, haladjanak.

Büszkeséggel tölt el, hogy ezek a fiatalok dolgozni akarnak, nem pénzt keresni. Szeretnék úgy élni, hogy a példámat látva hihessenek ebben, és ne adják ennél alább.

1 megjegyzés: