Kiszámolom előre, hogy mikor-mit-hogyan tudok elvégezni, befejezni, bezsúfolni. Kicentizem, kitöltöm, menedzselem. Ráhagyok, számolok, beosztom - előfordul, hogy fejben, még másokét is. Referenciául használom, stratégiát alapozok rá - egyszóval: nem bírok élni nélküle!
Namármost a fentiekből következik, hogy notóriusan pontos vagyok. Ha megbeszéljük, hogy 10:00-kor, akkor én valószínűleg már '50-re ott vagyok - Budapesten nehéz kiszámolni percre a közlekedést, inkább nem kockáztatok, ha tehetem. Persze, amíg el nem jön az idő, addig nem morgok, hogy hol a másik - utána viszont egyre lilábbra válik a fejem, bár tudom, hogy ez egyáltalán nem tesz jót az egészségemnek. Na meg a közérzetemnek se...
Persze előfordul olyan is, hogy kések. Ez esetben azonban amint felismerem, hogy nem leszek a megbeszélt helyen a megbeszélt időben, azonnal jelzem ezt a szerencsétlen rám váró felé. Még akkor is, ha lehet, hogy késni fogok. Jobb ha tudja. Ahogy egyszer egy kedves blogtársam is leírta: nem szeretnék más idejével rendelkezni, hiszen erre csakis neki magának van jogosultsága - így minden esetben megadom a találkozó-partnereimnek a lehetőséget, hogy a késésem miatt facéran maradt perceket hasznosan töltsék ki, felhasználhassák valami értelmes elfoglaltságra. Ne csak álljanak az esőben.
Természetes módon - már nem lepődöm meg rajta, a 24 év már megedzett - más emberek a legritkább esetben viszonyulnak így ehhez a kérdéshez. Emiatt aztán 5 perc késés már simán belefér nekem is - mármint a partner részéről, viszont addig nem is telefonálok, hogy hol van az illető. Attól viszont még mindig dührohamot kapok, ha valaki jelzés nélkül; a találkozó, és a várakozásom teljes tudatában húzza az időmet, úgy gondolva, úgy érezve, hogy ő ezt megteheti.
Na, ha valamitől, akkor ettől teljesen berágok.
És felvilágosítás gyanánt: Nem, ezt (az én fogalmaim, elveim szerint) SENKI nem teheti meg SENKIVEL.
Egyszer még jól jöhet, ha tudtok róla...
;)
VálaszTörlés