Tegnapi flash

Tegnap fotózást tartottunk a nyelviskolában.A bútorokat jó előre eltologattuk, hogy ne legyen bajuk, összeraktunk pár dobozt és felcsavartunk egy szőnyeget.Aztán megjöttek. A fotós, a sminkes, a többiek, és a Barátok. Lassan beállt a fény, a helyszín; jött a zene a rádióból; a sminkes nekilátott egy arcnak; Ági hajakat varázsolt.

Nem álmodtam meg magamnak előre, hogy milyen lesz. Vittem ruhákat, de nem volt koncepcióm. Nem tudtam, mi lesz belőlem - holtfáradt, kiábrándult, szeretetéhes, kifacsart önmagamból - egy kamera előtt; hogy lesz-e egyáltalán belőlem valami.

Egy pohár martini segített. Jókor jött a jó helyre. Kimentünk mínusz nyolcban a függőfolyosóra Dáviddal, fotózni. Még sosem volt ekkora frizurám, a sminkkel magamnak rajzoltam új arcot, ami mögé bőven bebújhat a régi. Megláttuk benne a fantáziát, elkészült egynéhány kép.

Visszanézve persze nevetséges. Tegnap jó volt elbújni mögé...

Kevesebb sminkkel, hétköznapibb ruhában, tündér-hajkoszorúval persze szebb vagyok a képeken. Mondhatni: vállalható.

Szeretem Ágit, Balázst, Dávidot - azért, és ahogy ottvoltak tegnap. Velem, mellettem, bennem.
Ha csak egy pillanatra is, de útjába álltak a legördülő életemnek.