Minden rosszban...

...van valami jó - tartja a mondás.
Én pedig úgy tartom, hogy bolond, aki nem igyekszik azt megtalálni.
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy ugráltam örömömben, amikor rájöttem, hogy Zoli nemcsak a szálloda területét, de a hotelszobát sem fogja tudni elhagyni a mai nap folyamán. Nem ugráltam. Vulgáris kifejezésekkel illettem a Sorsot, és annak több anyai ági felmenőjét, és egy rövid időre letargiába is süllyedtem. Sajnáltam magamat, amiért nem úszhatunk együtt az üres medencében, a kintről beszűrődő áldott napfényben; amiért nem rejtőzhetünk el mindenki elől a gőzfüdő homályában; amiért nem sétálhatunk egy jólesőt a februári tavaszban.

Azután elindultam a kisboltba. Kimentem a verőfénybe, elindítottam a "szent" autót, amit csak frenetikus vész- és szerencse-helyzetekben vezethetek, finoman kikormányoztam a vidéki főútra, és felolvadtam a lágy napsugarakban.
Zoli kapott ásványvizet, sportitalt a só-pótlás végett; magamhoz vettem a telefonom arra az esetre, ha segítségre szorul; és levonultam a wellnessbe, ahol váratlan kellemes meglepetés ért.
Egyedül voltam. Egy négy csillagos szálloda frissen takarított-fertőtlenített fürdőkomplexumában órákig egyes-egyedül.

Valamikor délután 2 tájt vonultam le, és majdnem este 6 volt, mire végleg visszatértem a szobába. Relaxáltam, gondolkoztam, nyári terveket szövögettem a gőzfürdőben; komótos hosszokat úsztam a teljesen üres, napsütötte, fedett medencében; kiterítettem a lepedőm, és jólesőt edzegettem a verőfényes veranda napágyai között; elküldtem pár fontos üzenetet; feljegyeztem az újdonsült naptáramba, amit eddig észben kellett tartanom; megismertem Bencét, aki 8 éves, és szeret a medencében labdázni; feltöltődtem fénnyel, energiával, élménnyel, nyugalommal.

Úgy érzem, Zolinak is sokkal könnyebb így viselnie a betegséget: az irányomban viselt felelősség terhe nélkül; látva, hogy így is feltalálom, jól érzem magamat.
Még a svédasztalos vacsorán is részt vettem; és úgy gondolom nem véletlenül - egyedül érkező; avagy a nap folyamán a szállodai személyzet által tapasztaltan is emberül helytálló nőként - a fogyasztásomat a főúr a cég ajándékának minősítette utóbb.


Zoli pedig túl van élete első feles pálinkáján. És - ha hiszitek, ha nem - részéről ez legalább akkora áldozat volt a gyógyulás oltárán, mint részemről a magányos vacsora.

(Sajnálom, hogy nem fotóztam a wellnessben délelőtt; bár a képek a szálloda hivatalos honlapjáról származnak, hiszem, hogy sokkal jobban átadták volna az idilli hangulatot az általam készített fotók. Talán holnap - ha hasonló tolongás lesz...)