Outlet

 

Nem gondolom, hogy bármit is meg kellene vennem csakis azért, mert olcsó. Mélységesen sért a fogyasztói társadalomban oly sokszor bemutatott, szánkba rágott, orrunk alá dugott üzenet: Csakis akkor vagy jó, menő, elegáns, nett, alkalmas, kompetens, szórakoztató, boldog, ha megveszed ezt vagy azt a terméket. Utálom, hogy az egyre dörzsöltebb marketingesek és reklám-pszichológusok úgy képesek átvinni ezeket az üzeneteket, hogy még nekem is - habár felismerem a hatást, és tudati szinten küzdök is ellene - belesajdul a szívem, amikor ellépdelek egy-egy fantasztikusra dizájnolt kirakati ruha-kombináció előtt; vagy belegondolok, milyen klassz volna 35 ezerért megvenni azt a szuper-kényelmes, vízálló, nagyon menő kinézetű Merrel-csukát, amire már lassan egy éve áhítozom.
Leszoktam a shoppingolásról. Hetente-kéthetente bemegyek "melegedni" egy-egy üzletházba, de alapvetően nem vásárolok semmit. Ha elönti az agyamat a harci láz, akkor is inkább a közeli kilós turkálóban élem ki a fogyasztói vágyaimat; így 1-2 ezer forintnál nem kúszik magasabbra a számla.
Irritál, amikor olyan üzletbe lépek be, amelyiknek nagyon szeretem, nagyon magas színvonalúnak tartom a termékeit. Azon nyomban össze szorul a gyomrom, ahogy elkezdek válogatni az - amúgy sok esetben még le is árazott - ezernyi fantasztikusnak tűnő holmi között; vadászom az irreálisan alacsony árakat; próbálok; elemzek; úgy döntök, hogy ez még a hülyének is megéri - nemhogy nekem... Mert bár hajt a lelkesedés, és a vágy a tapasztalt minőségre, funkcióra, esztétikára; minden esetben fel kell tennem legvégül a kérdést magamnak: Valóban szükségem van erre? Valóban nem tudok meglenni jegesmacis pizsama, narancssárga töklámpásos bugyi, újabb színű polárpulcsi, szép mintájú felső, x-edik farmergatya, új műanyag-étkészlet nélkül?
Általában ilyenkor kerülnek vissza a már majdnem megvásárolt cikkek gyors iramban a polcra, és távozom én roham-tempóban az üzletből. "Huhh, ezúttal megúsztam a fogyasztói társadalom támadását!" Komolyan, mintha a középkorban ellenálltam volna egy sátáni csábításnak...

Aztán persze olyan is van - büszkén jelzem: egyre ritkábban - amikor én sem vagyok képes ellenállni a kísértésnek. Így például tegnap, amikor a Biatorbágy-Budaörs fogyasztói tengelyen kutattunk cipő után, Zolinak.
No, azt nem találtunk.
Cserébe lett 2 nagyon klassz Mustang-farmerem (halkan jegyzem meg, tudva: ez csupán magyarázat, nem mentség) összesen 14000 Ft-ért (a márkaüzleti 1 farmer árának 2/3-áért); valamint végre elköteleztem magamat a Hiko márkájú vízitúrázásra fejlesztett vízicipő mellett, amit lassan fél éve kerülgetek már...
A cehh valahol 20000 Ft körül állt meg.
Örülök a szerzeményeknek, és örülök, hogy volt rá.

A fogyasztói társadalom, az összes rafinált reklám-szakemberével együtt meg elmehet a búbánatos francnyavalyába! :)