A haj lélektana

Mi nők gyakran a frizuránkat használjuk önkifejezésként - annyi minden más mellett persze. Az életünk egy-egy szakaszában jelentése van számunkra annak, hogy hogyan hordjuk a hajunkat: röviden, hosszan, összefogva, kiengedve, befestve vagy természetesen.
Bár Anna, a fodrász a végsőkig tagadja, én hiszem, hogy az a lelki állapot, amiben aktuálisan élünk, igenis hatással van a hajunk állapotára - és persze viszont, bár ezt sokkal könnyebb belátni. Hiszem, hogy a boldog élet boldog hajat is hoz; egészségeset, élettel telit, csillogót, erőset.
A női hajviselet mindemellett számomra irányjelző is, amely az adott hölgy viszonyulását mutatja önnön nőiességéhez.
Sokáig volt nagyon rövid hajam. Akkor növesztettem meg, amikor rádöbbentem, hogy számomra a nagybetűs "Nő"-ség kulcsa a hosszú haj, valahol mélyen. Nő lettem, frizurailag is; először bohéman befestve, aztán később konszolidáltra visszaváltva. Fontos volt, hogy hosszú a hajam - mert ezáltal éreztem magamat teljesnek és hitelesnek; csak így tudtam elképzelni, hogy majd egyszer férjhez megyek, családot alapítok, kiteljesítem az életfeladataimat.

És bármi történt a hajammal, én nem engedtem. Kiszívta a festék, a nap; összetört a vége, betettek neki a nyári kalandok; én pedig ragaszkodtam hozzá rendületlenül, és igyekeztem megőrizni belőle a lehető legtöbbet. Mintha a hajam által váltam volna önmagam számára is elismerten Nővé - és nem akartam volna feladni ezt a saját magamtól kapott elfogadást.

Tegnap levágattam a hajam. Nem rövidre, félhosszúra; de levágattam. Éppen be lehet copfozni. Nem bántam meg.
Nem bánom, mert valahol belül mostanra értettem meg, hogy a nőiségem nem a frizurám centikben mért hosszán múlik. Sokkal inkább azon, hogy mi sugárzik belőlem. Elégedett harmónia, vagy kapkodó káosz?
Szeretem magamat, és szeretem az új, vagány, sportos, nőcis frizurámat is. És már tudom, hogy nem ez a hajam határoz meg engem. Én, a belső energiáim és erőm sugárzik ki - bármilyen legyen is - a hajamra.