Albérletben lakunk. Nem kicsit utáljuk. Mindez akkor tetőzött be végleg, amikor hazatértem 2 és fél hét áldott vidéki létből a csepeli valóságba. Azt az első pár napot nem kívánom senkinek.
Lakunk tehát ott és úgy, ahol és ahogy; de ÉLNI valahol egészen máshol, vagy legalábbis máshogy tudnánk. E ponton jegyezném meg, hogy Zoli sem rajong túlzottan a panel-valóságért. Nem is értem...! :)
Osztottunk-szoroztunk, megnéztük a kiadó lakás piacot; végiggondoltuk, mikor költözhetünk végleg vidékre; mi hiányzik az életterünkből, satöbbi. És arra jutottunk, hogy az esetleges azonnali költözés esélytelen. Mert drága, nagy kosszal (és energia-befektetéssel) jár, cserébe nem igazán hosszú távra szól; és újból valaki más lakásába kell pénzt pakolni, hogy jól érezzük magunkat benne. És azt nem akarjuk megint.
Úgyhogy eldöntöttük, hogy radikálisan megváltoztatjuk a lakókörnyezetünket - mindezt (a költözéshez, lakásvásárláshoz, stb.-hez mérten) filléres alapon. Így dőlt el, hogy a kanapénk váza nemsokára az ágyunk alapját adja majd; hogy a foteleinket egy időre nyugdíjazzuk (persze gondosan eltárolva); hogy növesztünk egy kétszer akkora előszobát, mint az eddigi; hogy kipurhabozzuk a csótány-járatokat a vizesblokkokban; hogy összerámoljuk a felesleges csetreszeket; falvédőt veszünk és szőnyeget; az üvegasztal megy a fotelek mellé, cserébe padló-deszka lesz a földön üléshez...
Jogos igénynek érzem, hogy amikor HAZA jövök, akkor OTTHON érezzem magamat. Most - ha minden jól megy - ez megvalósulhat. Drukkljatok! :)
Hajrá!! Drukk Drukk!
VálaszTörlés:)