Persze-persze, hidegben az embernek megmoccani sincs kedve, ereje. Bezzeg ha megjön a jóidő (és vészesen közeleg a fürdőruha-szezon), majd eljárok futni, tornázom, rendet teszek itt is, ott is; olcsóbb lesz a zöldség is, tuti főzök is majd...
Na kábé így gondolkodom én erről. Természetesen idézőjelben, iróniával. Nem nagyon hiszem, hogy ez időjárásnak feltétlenül meg kellene határoznia, hogy hogy érzem magamat, nem gondolom, hogy mentségül szolgálhatna önnön lustaságomra...
Nem gondolNÁM. Nem gondolTAM.
Aztán tegnapelőtt azon kaptam magamat, hogy a november óta tornyosuló bedobozolt kupacoknak kezdek az aljára érni; hogy a loggián én már átlátom a káoszt, és ha Zoli leviszi a papír-szelektívet, akkor már nem is fog hasonlítani az ősrobbanásra, ma meg mindent kipakoltam, összehajtogattam, elmosogattam és kitakarítottam.
Különösebb erőfeszítés vagy undor nélkül. Pusztán lendületből.
Mi ez, ha nem boszorkányság?
Jah kérem: TAVASZ. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése