Hangulat

Nem tudom, mi van velem!?
Bár a napsütötte, forró leheletű nyáreleji napok is feldobtak, ez a szeles, esőt ígérgető, égen átvonuló felhős időjárás egyszerűen elemi erővel vonz kifelé!
Nem baj, ha megázom, nem baj, ha szétfújja a hajamat a szél! Irány a város; jönni-menni; kirakatok előtt bambulni (összes zsebpénzem nettó 2500 Ft, vásárlásnak esélye sincs); egye fene, beülni egy kávéra; fényképezni a mérges felhőket; kibámulni villamosok ablakán; ilyesmi.
Épp rengeteg szabadidőm van, és nem bírok a fenekemen ülni.
Ha születnek fotók, majd teszek fel belőlük ide.
De az is lehet, hogy csak kimegyek a Szigetre futni!

Magány

A magány nem csak azt jelenheti, hogy nincsenek körülötted emberek. És nem is csak azt, hogy nincsenek emberek, akiknek fontos vagy.
A magány gyakran nem kívülről, hanem belülről jövő állapot; annak a lehetetlensége, hogy a nehézségeidet megoszd, a terheiddel kapcsolatban segítséget kérj másoktól.
Mert nem az ő ügyük. Mert nem értik. Mert nekik is van elég. Mert nem tudod átadni. Mert nem tudnak segíteni. Mert nem terhelhetsz mást.

Míg a kívülről fakadó magányt szerencsés körülmény feloldhatja, az utóbbi változtathatatlan.

Én, a globális smucig

Nagyon sok olyan helyzet van az életben, amikor elgondolkodom azon: mennyivel jobb lenne ez a világ, amikor mindenki azt tenné, azzal foglalkozna, amihez ért; segítenénk egymást - ki miben jó, figyelnénk a másik nyűgére-bajára.
Mert ami nekem kedvtelés, az jó eséllyel van olyan másik, akinek teher. És ami nekem teher, az valószínűleg akad, akinek kedvtelés.
Sokszor kerültem már olyan helyzetbe, ahol értetlenül néztek rám: "Ezt most miért kapom?". Az idegen hölgy a buszon, akit az orrom előtt büntettek meg, és nekiadtam a már pótolt, de még érvényes bérletemet bemutatásra; Anikó az első 10 alkalommal, amikor megkapta az sms-em: van időm elmenni a gyerekekért az iskolába, mehetek-e; általában mindenki, aki leejt valamit, én meg felveszem; a pénztáros, hogy nem vagyok idegbeteg.
Én ezt tudom, ehhez értek. Gyerekekhez, empátiához, türelemhez; ahhoz, hogy észrevegyem, kinek milyen apróság hiányzik épp. Nem így születtem: napról napra fejlesztgetem ezeket a készségeket, és úgy érzem, már egészen jó helyen tartok. Csakis magamhoz képest, persze. Mással ezt nem érdemes mérni.
És képtelen vagyok korrekt elszámolást vezetni hosszútávon. Vagy hideg fejjel dönteni alternatívák között. Nem tudok hajat vágni, autót szerelni, számítógépet programozni; fogalmam sincs a reál tudományokról és csak felhasználói szinten fényképezek (úgy azért egész ügyesen...:P).
És persze, dühöngök, ha az utóbbi csoportba tartozó feladattal szembesülök. Megoldom - de mennyivel több energia-befektetés, nyögve-nyelés, magam-megerőltetés árán!

Ezért aztán ne csodálkozzatok, ha önként és dalolva vállalom át és végzem el egy-egy olyan feladatotokat, amivel Ti nehezen, ellenben én könnyen boldogulok.
Mert egyrészt: hiszem, hogy ha valakinek spórolok, akkor az egész világnak spórolok - és ezzel egy kis részben magamnak is. Időt, energiát, pénzt, bármit. Nem is az a lényeg, hogy személy szerint ki érzi meg. Hanem a globális gazdaságosság elve.
Másrészt pedig: bizonnyára nagyon önzetlennek tűnök ilyenkor, de valójában csak ezzel váltom ki az esti mosogatást - amire általában meg én vagyok képtelen :D!