Minden külön értesítés helyett

Gábor szerint úgy válaszolok már a kérdésekre, mint a Jehova tanúi: motorikusan, mindig a megfelelő nyuszit húzva ki sztenderd mozdulattal a sztenderd kalapból. Sztorizok, nevetgélek - de az egész valahogy nem hiteles.

Megpróbálom egyszerűen.

Nekünk jó ÉLNI. Tele van az életünk élménnyel, tapasztalással, tanulással, nevetéssel, zenével, illattal, színnel, formával, ízzel.
Nem sztenderd. Nem normatív. Nem racionális.
Vannak nehézségek. Vannak kérdőjelek. De nem egymással. Hanem helyzetekkel kapcsolatban.

Vannak dolgok, pillanatok, döntések, amiknek egyszercsak eljön az ideje. (Ezt lehet érezni. Nem fellángolásokra gondolok.) Nem előbb, nem később, akkor és úgy jók, ahogy és amikor helyesnek érezzük őket. Normatívától függetlenül. Belülről. Szívből.
Ha ezekben a percekben megtorpanunk, hátra, vagy előre figyelve, gyanakvóan, észérvekkel, magunkkal, másokkal hadakozva - menjek, hisz a szívem hív, vagy maradjak, mert annyi veszélyt rejt - , a pillanat elillan. Soha nem tér vissza, és a lendület feszes, feszült teljesítésbe fordul. Vajon jól döntöttem-e? Vajon mindent végiggondoltam?

Ezúton közölném, hogy nem lehet MINDENT végiggondolni. Aki mást mond, hazudik. Nem lehet minden helyzetre előre felkészülni - ha azt is hisszük, dob majd újat az Élet. És ezen az idő, a döntés elnapolása sem segít.
Bízni lehet. Hinni magunkban. A Társunkban. A Sorsunkban.
És megélni, teljes lélekkel, nyitottan és elfogadóan, azt, ami VAN. Ami megadatott, ami a miénk. Minden egyes nap.

Menyasszony vagyok. :)