Ki nevel a végén?

Sztori: Szerdán nálam járt a védőnő. Bár a míting több szempontból is aggályos volt (korábbi érkezés vs. épp a fürdőkádban ücsörgés; elromlott vércukormérő vs. kismama-paráztatás), szeretném kiemelni a már az ajtóban, elfelé megejtett beszélgetés-részletet.
Védőnő: - És, már vettetek valami a babának?
Én: - Még nem, gondolom az után lenne praktikus, hogy már kialakítottuk a szobáját, és megvan az új gardrób-szekrény, amibe beférnek ezek a dolgok. (22 hetes kismama vagyok ekkor, még pont 4 hónap van vissza a szülés kiírt időpontjáig.)
Védőnő: - Azért egy hónappal a baba születése előtt már legyenek meg az alap-dolgok! Legalább a kiságy, első ruhák, ilyesmi. Annak addigra már meg kell lennie.
Én: (némileg már szórakozva a helyzeten) - 1 hónappal Máté születése előtt még tábort fogunk vezetni a Szigetközben, tehát jó eséllyel csak mondjuk 3 héttel a kiírt időpont előtt fogunk mindezzel végezni. De azt hiszem, az sincs későn...
Védőnő: - Hááát, azért 1 hónappal a születés előtt már azt szoktuk mondani, hogy ezek legyenek meg.

A történetből számomra most nem a paráztatás-faktor (Mi lesz, ha nem készülünk el időre? Basszus, mi lenne? Majd alszik Máté a mi ágyunkban 2 napig, aztán kerítünk neki azalatt sajátot.), és nem is az elvi kérdések (Kiságy? Máténak kismatraca lesz a miénk mellett...) a lényegesek.

Sokkal inkább megrázott az a felismerés, hogy mennyire nem tanítja meg, majd a későbbiekben mennyire nem hagyja a "rendszer" önállóan gondolkodni az embereket.
Az alap, hogy ha egy gyerkőc elrikkantja magát, hogy "Éhes vagyok!", akkor a legtöbb felnőtt kisvártatva a kezébe ad valami kaját. Akkor is, ha épp totál mást csináltunk; és akkor is, ha az étel amúgy a saját erőforrásaiból is elérhető lett volna. Az is alap, hogy a legtöbben rengeteg dolgot azért csinálnak meg a gyerek helyett, mert azzal időt, energiát, macerát spórolnak.
És ezek közé vastagon beleértem a gondolkodást is.
Ha a kölyök feltesz egy kérdést, sokszor akkor is kész választ kap rá, ha a felvetett problémát saját szellemi erőforrásaiból is meg tudná oldani, kis erőlködéssel, segítséggel.
Nem halászni tanítjuk, halat adunk neki. Így aztán hogy is tanulna meg halászni? Pár évvel később pedig ostorozzuk érte, hogy nem önálló, kezdeményező, magabiztos. Öngól.

Megráz, hogy ugyanez történik nagyban, felnőttek vendégszereplésével is, például a terhesség, szülés, születés körül.
Nagyon hálás vagyok azért, hogy olyan szakemberek, segítők vesznek körül, akikhez bizalommal fordulhatok a számomra ismeretlen vagy vitás helyzetekben; akiknek több tapasztalatuk van a témában, mint nekem, és akik rendelkezésre is állnak, hogy a segítségüket igénybe vehessem.
Ugyanakkor abszolút túlzásnak érzem, hogy gyakran - nyilván megszokásból, rutinból, "futószalagból", és maximális jószándékkal - megpróbálnak helyettem, helyettünk dönteni, gondolkodni, előre látni.
Nem azért, mert arrogáns módon kötném magamat a saját elgondolásomhoz. Ismét mondom: nagyon jól esnek a gondoskodó ötletek, saját tapasztalatok, amik utat mutatnak ebben a számomra még merőben új helyzetben.
Sokkal inkább azért, mert - bár én magam nem fogok ebbe a hibába esni öntörvényű természetemnél fogva - nagyon sok felnőtt-társamat, leendő-anya-társamat, leendő-szülő-társamat véleményem szerint ezzel a viselkedéssel, ezzel a fajta "gondoskodással" teljes mértékben leszoktatják az önálló gondolkodásról, előrelátásról, tetteikért való felelősségvállalásról.
Gyerekként kezelik őket egy vastagon felnőtt helyzetben. Rengeteg esetben - vizsgálatokkal, módszerekkel, beavatkozásokkal kapcsolatban - fel sem merül, fel sem vetik, hogy a felnőttnek döntési lehetősége, joga, felelőssége lenne.
Helyettük gondolkodnak - holott végül egyedül fognak maradni egy párnapos csecsemővel, és már az lesz az elvárás feléjük, hogy mostantól ők hozzanak döntést, ők irányítsák egy új élet kibontakozását, alakulását..

Szerintem van szükség a saját tapasztalatokra. Van szükség a saját hibákra, felismerésekre, fejlődésre ahhoz, hogy az ember felnőjön az előtte álló feladathoz.
Ahogy szükség van bölcs segítőkre, tapasztalt tanácsadókra is. Akik támogatnak. De nem vállalják át - még névleg sem - a döntéseket. Ugyanis azokat úgyis csak névleg lehet átvállalni. A végeredmény mindig a szülő felelőssége lesz...
És ennek a megélésére véleményem szerint nagy szükség van. Akár úgy, hogy még nem vett az ember lánya egyetlen rugdalózót sem, amikor beindul a szülés.

Mert a szülőség - szerintem - felnőtteket; felelős, döntés- és akció-kész, tetteikért felelősséget vállaló embereket kíván.