A legtöbb nőknek szóló mindenféle tele van a "Hogyan tartsuk meg az újévi fogadalmunkat" típusú cikkekkel. Egy sikeres tavalyi elhatározással a hátam mögött, gondoltam: mi lehet?!, és egyet-kettőt a vicc kedvéért elolvastam.
A kapott sokk arra késztetett, hogy leírjam
A sztori röviden: tavaly szilveszterkor nem jött rám egy olyan nadrágom, ami akkor már 6 éve rámjött...Addig csak sejtettem, hogy baj van, de amikor a ráncigálás közepette a kezemben maradt az övtartó, akkor mindez nyilvánvalóvá vált. Nem tettem újévi fogadalmat, de január 2-án elkezdtem rendszeresen futni, amit azóta is folytatok. 864 km-t hagytam 2014. január 2-a óta a hátam mögött. A közérzetem az egekben, az életem - egészen komolyan - megváltozott. És ezért aztán megéri összevakarnom magamat, és elindulni akkor is, amikor nehéz.
Ami segített:
1. Azt gondolom, a legfontosabb pont az volt, amikor rájöttem, hogy amíg a felszedett kilók, tehát a saját testem, lényem, létem ellen küzdök, addig nem fogok menni semmire. A változás ott kezdődik, hogy elfogadom a jelen állapotot, és nem holnapra akarok csodát tenni. Viszont a csodához ragaszkodom. Csak nem ostorozom magamat azért, mert még dolgozni kell rajta.
2. Az elején nekem nagyon segített a futáshoz letöltött tracker alkalmazásban megtalálható, szabadon kiválasztható edzésterv. Az első hónapokon az segített át, hogy volt valahol egy naptár, amibe be volt írva, hogy aznap futni kell mennem. Akkor is, ha esett. Akkor is, ha fáradt voltam. Ez a naptárat baromira nem érdekelte. És ha teljesítettem a feladatot, akkor mosolygós fejet adott; ha meg nem, akkor szomorút. Az első 3 hónapot azt hiszem, kihúztam szomorú fej nélkül. Teljesítmény-kényszeresek előnyben...
Aztán persze ez a naptár azóta belsővé vált, és már nem kell szomorú fejet kapnom, elég ha tudom, hogy ma van a harmadik nap, tehát ma ki kell menni futni. Különben szomorú lesz a fejem...
3. Csak elindulni nehéz. Fazi barátom, aki már tizeniksz éve triatlonozik, mondta nemrég, hogy egy nagy versenyzőtől hallotta a következőt: neki egyetlen szabálya van, ami alapján fenn tudta tartani a folyamatos edzést a hosszú évek alatt is: minden nap lemegy az edzőterembe. Ha nincs kedve edzeni, semmi baj. Akkor csak egy turmixot iszik a recepción. De effektíve minden nap elindul edzeni. Mert higgyétek el, az elindulás a legnehezebb. A döntés, hogy rászánom az időmet, energiámat. És ha már eldöntötted, akkor megy minden, mint a karikacsapás.
4. Célokat tűzz ki, ne határidőt. Merj módosítani. Nekem hosszú távon ez jött be. Tudtam, hogy szeretnék félmaratont futni, de nem adtam ehhez határidőt magamnak; úgy gondoltam, majd eljön az ideje. És így is lett. Októberben sikeresen lefutottunk egyet Edittel. De nem erőltettem. Ugyanez van a távokkal vagy a gyakorisággal is. Októberben a fejembe vettem, hogy innentől 8 km-eket fogok futni; de nem 2, hanem 3 naponta. Azóta 3 alkalom volt, hogy kevesebbet futottam; mert akkor annyi fért bele. A főszabály viszont ugyanaz. Ma is 8 km-re fogok elindulni. De ez volt a helyzet a 2014-ben lefutandó 1000 km-emmel is. Szeptember magasságában láttam, hogy nem fog menni. De nem nagyon bántott. A lényeg, hogy megyek, csinálom. Nem az, hogy meglesz-e az ezres.
5. Szerezz támogatókat. Légy büszke magadra, és légy olyanokkal, akik büszkék rád. Nekem óriási erőt adott, hogy az edzéses kölykeim látták, hogy honnan indulok, és hová igyekszem. És - pontosan emiatt - nagyon sokat biztattak, dicsértek, támogattak. Értük, a szemükben való hitelességért sokkal könnyebb volt néha nekiindulni, mint azért, hogy jó legyen az alakom.
Hirtelenjében nekem ezek segítettek kialakítani egy jó szokásrendet, és elindulni a futás útján. Állítólag ez nem sport, hanem életforma. Remélem, végig elkísér. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése