Csak olyan csoportot lehet vezetni, ahol a tagok konszenzusosan elfogadják a vezetőt kinevezett vezetőnek; vagy olyat, ahol a vezető személye valamilyen hierarchikus szerveződés okán alapértelmezett.
Minden más esetben a vezetés erőltetett és feszültségekkel teli lesz, még abban az esetben is, ha a vezető-szerep senki által nem vágyott vagy irigyelt.
Nem tudom, hogy hogyan lehet ezt jól csinálni. 10 fő mellé már igenis kell egy koordinátor: aki átlátja, megszervezi, lekommunikálja, összeilleszti; ugyanakkor meg 10 felnőtt ember demokratikus jogai ezáltal sok ponton eshetnek át vélt vagy valós sérelmeken.
Szerintem a fenti sérelmek a közösség szempontjának oltárán meghozott kompromisszumok; ugyanakkor a közösségnek nincs hangja, neve, arca; nem tud kiállni az érdekeiért; ha szószóló útján nyilatkozik meg, akkor pedig a hang már könnyen tűnhet a szószóló, és nem a közösség hangjának...
Azt hiszem, hogy az egész fenti gordiuszi dilemmát átvágó kard a bizalom a koordinátorban; annak a sziklaszilárd hite, hogy amit tesz - a vállalásai, a kérései, az általa megszabott határidők, a stresszelése, a peremfeltételei - azt a közösség egészéért, a legnagyobb nettó össz-haszonért teszi mindezt reálisan átlátva, személyes érdekektől vagy részlehajlástól mentesen. Az a bizalom, ami fentieket akkor is feltételezi, amikor az egyes döntés nem a legnagyobb egyéni haszon irányába mutat - tehát az egyéntől kompromisszumot vár el a közösség oltárán.
Persze így megbízni valakiben ultranehéz.
Máshogy koordinálni meg ultrabrutál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése