Ritkán történik velem ilyesmi. Hogy elindulok, elindulunk valahová - már oda is jó kedvvel, spontán ötlettől vezérelve - aztán útközben meglátunk valami mást, jobbat, izgalmasabbat, és egy pillanat alatt feladva az eredeti tervet belevetjük magunkat a sűrűjébe.
Az állatkert jó ötlet volt, még ha le is késtük már a medve-napokat, és tartottunk tőle, hogy a zárásig hátralévő 3 óra nem lesz elég a bámészkodásra. Aztán - már csak pár száz méterre a célponttól - megláttuk a mangalica-fesztivál standjait. Ezt nekünk muszáj közelebbről is megszemlélnünk! "Röfi-röfi, pici-röfi, icipici röff-röff..."
A városliget 30 centis havában szó szerint szaladtunk a kirakodóvásár felé, és még a mulatós zene sem tántorított a lelkesedésünkben. A húsárut természetesen arany árban mérték, cserébe szert tettünk adagolós maci-mézes üvegre, hárs mézre, zsanna-mannára és egy kenyérvágó késre. Ittam forraltbort, jól átfáztunk, Zoli kibontott egy ördöglakatot, és még vissza is tudta zárni, vettünk egy új fa társasjátékot, láttunk göndör prémes röfit, aztán totálisan megdermedve visszatértünk az autóhoz, és hazajöttünk.
Meleg tea, rendelős kaja.
Az állatkert megvár. "Minden nap látogatható."
Az élmény meg a miénk marad. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése