Környezet-tudat-alatti

A környezet-tudatosság, a fenntarthatóság elve és gyakorlata egyre gyakrabban kerül előtérbe napjainkban. Kezd rájönni az ember - már a széleslátókörűbbje - hogy a pénz nem ehető, viszont ha így folytatjuk, idővel nem marad más erőforrás. Motoszkál a fejünkben, fontolgatjuk, tervezgetjük, lépegetünk a jó irányba, egyre tudatosabb döntéseket hozunk - némi kétkedéssel aziránt, hogy vajon nem csak egy propaganda-e ez is, és vajon nem áll-e a háttérben a közjó helyett egyéni, nem többségi haszon. Én legalábbis nem teljesen látom át, hogy a milyen típusú hulladék hány százalékban hasznosítható újra, sem azt, hogy a folyékony tusfürdő miért károsabb a környezetre, mint a szappan; mások még abban sem biztosak, hogy a szelektív gyűjtőkből tényleg szelektálva kerül-e el a szemét.
Egyszóval bizonytalanok vagyunk, hogy milyen módon is tegyünk kis sárgolyónkért. Az ige szájhagyomány útján terjed (én például ma tudtam meg egy kedves kolléganőmtől, hogy milyen kategóriák vannak a szelektív szemétgyűjtésnél), és a napi harcok közepette gyakran elsikkad a tényleges akció - a világ megmentése gyakran a mindenkori "holnap"-ra marad.
Nekem a tegnap egy ilyen "holnap" volt. Ahogy ugyanis egyre mélyebben ásom magamat a témába - lévén szakdolgozatom egyik fő csapásiránya - mind inkább úgy érzem, hogy ez az én feladatom is - főként, ha másoknak, gyerekeknek is tanítom, mesélek róla, megpróbálom természetessé és mindennapossá tenni. Ismerős a közhely: aki tudja, csinálja; aki nem tudja, tanítja...Én pedig nem szeretnék bort inni, miközben vizet prédikálok. Nem a lebukás veszélyét érzem fenyegetőnek: egyszerűen nem érzem méltónak magamhoz, és főképp nem ahhoz a hitvalláshoz, amit a következő generáció szemlélet-formálása közben a magaménak tudok.
Egyszóval vettem egy mély levegőt, és 4 nagyon praktikus IKEA szelektív hulladékgyűjtőt.
Furcsa az időzítés. Mert 4 kukától nem változik meg az ember élete gyökeresen - ezt mindnyájan tudjuk. Mégis a napokban fogalmazódott meg bennem először (markánsan), hogy én bizony szeretnék nagyon tudatosan, a legapróbb részletekig menően nagyon sok mindent megváltoztatni az életemben, amivel kevesebb terhet rovok a környezetemre.
És itt ugyanúgy gondolok mind a természeti-, mind pedig az épített-; ugyanúgy a tárgyi-, mint az emberi környezetemre.
És nem tartom véletlen egybeesésnek, hogy ma került a kezembe egy katalógus, tele totálisa környezetbarát kozmetikumokkal - amik nem mellesleg bódítóan vonzó illatúak-állagúak-színűek; hogy tegnapelőtt eszembe jutott, hogy a következő mekis műanyag kávés poharamat bizisten el fogom mosogatni, és másnap is abba kérem a kávét (ha már szinte minden nap kávézom, és a forgalmazó cég is környezetbarát módon termeszti a kávébabot); hogy elhatározásra jutottam, miszerint katalógusos rendszerben többször használatossá fogom tenni az óraterveimet; és hogy úgy egy hete sokkal jobban figyelek rá, hogy a lakásban ne égjen feleslegesen villany, és ne folyjon feleslegesen víz. No és nem veszek fél literes flakonban forgalmazott üdítőt. Az igazat megvallva 2,5 litereset sem. Teázom. Sokkal egészségesebb. Mert a környezet-tudattal egészség-tudat is jár - már szerintem. Ezt is kutatni kellene...
Persze még így sem tökéletes a kép. Mert ha nem folyna a víz, amíg szappanozom magamat, akkor megfagynék a fürdőkádban. Mert nincs kétállású öblítés a wc-ben, és így sem megy le mindig elsőre az áldás. Mert nem húzom ki azonnal a töltőmet, amikor tele az aksi. És a korábban felhalmozott tusfürdő-készleteket is biztosan el fogom használni.
A környezet-tudatosság - ahogy tapasztalom - nem EGY döntés. Sokkal inkább egy életforma. Ez viszont nem szabad, hogy elriasszon attól, hogy akár csak egyetlen lépést is megtegyünk. Hogy a leges-legelső lépést megtegyük. Hiszen - okulva a példámból - soha sem tudhatod, hogy követi-e holnap második, aztán harmadik; és vajon begyűrűzik-e a környezet-tudatos szemlélet a tudatalattidba...