Definíció szerint a Flow valamiféle tökéletes élmény. Magyarra "áramlat"-ként fordíthatjuk. Lényege, hogy a cselekvő egyé válik a cselekvéssel magával; megszűnik körülötte a tér és az idő, csak önmaga létezik és a feladat, aminek a végrehajtásán éppen munkálkodik. Fontos eleme a feladat maga, amelynek sem kivitelezhetetlenül nehéznek, sem pedig túlságosan könnyűnek nem szabad lennie - ez hozza létre a Flow-t magát.
Példának szokták hozni rá a hegymászást. Részemről ez alatt a fogalom alatt inkább gondolnék a sziklamászásra. Talán azért, mert ehhez volt szerencsém.
Tegnap megéltem valami hasonlót. Megéltem, hogy már zavart a külső zaj, a többiek viccelődése; eggyé akartam válni azzal, amit éppen csinálok. Megkértem a többieket, hogy engedjenek kicsit elmélyülni; és a tanultak, amiket a mászótermi Mikulás-bácsitól lestem el; a trükkök, amik a heti többszöri mászás során kezdenek a véremmé válni, valahogy most álltak össze értelmes egésszé és most alakult ki belőlük egy olyan harmonikus mozgásforma, amelyben már önmagában is örömömet lelem.
Aminek már nem elsődlegesen a feljutás a célja, hanem maga a tevékenység. Ami már nem ideges kapkodás fogások és lépések után, sokkal inkább egyfajta tánc, mozgásművészet, létforma.
Nem emlékszem, végül hogyan jutottam fel azon az úton, amelyiken a számozása szerint maximum Dávidnak lehetett esélye. Nem emlékszem, hogy mimet hová tettem; még abban sem vagyok biztos, hogy 20 percet, vagy egy órát töltöttem a falon.
Csak egyben vagyok teljesen biztos: nagyon jól éreztem magamat.
De hazudnék, ha tagadnám, hogy iszonyatosan jól esett a taps a srácoktól, amikor végül felértem a csúcsra. :)
És tudjátok, mi a legfinomabb az egészben?
Bár ő keveset érzett belőle: Zoli is része volt ennek az élménynek; hiszen ő biztosított mindvégig tökéletes harmóniában a mozdulataimmal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése