Kedd, 27-e.

Vannak napok, amik méltán pályázhatnának a péntek 13-a címre - vagy legalábbis arra a baljóslatú misztikumra, ami a péntek 13-át körüllengi.
De miért ne eshetne a péntek 13. inkább 27-ére, keddre?
Velem tegnap azt hiszem, így történt. Vagy ha nem is éppen így, az biztos, hogy tegnap felettébb furcsa, misztikummal áltszőtt napom volt.
Reggel úgy kezdődött, hogy bár becs szó, én felkeltem időben, és nem szüttyögtem sokat semmivel, mégis lekéstem azt a HÉV-et, amivel menni szándékoztam. Sebaj, a következőt még tuti elérem. Időben is indultam, és mentem mint a gép. Mikor megláttam, hogy a vezető bácsi már beszállt, még futottam is - pedig ilyenkor általában még nem indul egyből a szerelvény.
Na most indult. El, az orrom előtt. Én pedig ezen oly annyira berágtam, hogy szépen hazaslattyogtam Zolimhoz - és nem mellesleg átöltözni, mert a kabát kicsit túlzásnak tűnt, pláne a futás után. Zoli aztán rávett, hogy mégiscsak jó volna, ha elindulnék, és motiváció-gyanánt bevitt az OBI-ig. Innen a kettes villamossal már csak egy macskaugrás a bölcsi, ahol tanítok ilyenkor - a problémás csak az volt, hogy a huzavona-időveszteség miatt már nem tudtam beugrani a Nyugati téri nyelviskolába a felszerelésemért, azaz kútfőből, puszta kézzel kellett 45 percig "szórakoztatnom" 3 vásott 2 évest.
Már épp kezdtem nem félni tőle, hogy hogyan fog ez menni, amikor a bölcsibe érve kivettem a zsebemből a telefonom.
Az meg nemes egyszerűséggel kicsúszott a kezemből, és leesett a földre. Gondoltam: semmi baj, történt már ilyen vele milliószor. Aztán felvettem, és rájöttem, hogy ilyen még nem.
A kijelzője miszlikbe tört. Remek.
Pár perc alatt összeszedtem magamat, és rádöbbentem, hogy az idefele úton is már kicsúszott egyszer a kezemből - csak akkor elkaptam. Valamiért ennek a telefonnak el kellett törnie ma. De MIÉRT?
Sikeresen átvészeltem a 2 éveseket, majd elindultam a nyelviskolába. A boltban tankoltam 2 kávét, amitől kicsit jobb lett a hangulatom (és a fejfájásom), majd eldöntöttem: nem hagyom magamat. A mászópárom úgyis írt, hogy hoz valaki harmadikat mászni; én bizony elmegyek déltől 3-ig edzeni, mert kell, hogy valami feldobjon.
Nyelviskola, késő gyerkőcök, rendben menő óra, indulás, bkv, érkezés a mászóteremhez.
Ahol konkrétan nem volt senki. A nyitvatartási idő kezdete után 20 perccel.
Vártam vagy még 10-et. Ekkor feltűnt egy úriember, aki hamarost előkerítette a tulajt. Aki kinyitott nekem...
100 percet másztam, ezalatt teljesítettem a kiszabott edzésemet (7 fel és 7 lemászás a legkönnyebb falon), és még mászogattam egy kicsit. A főnök biztosított, beszélgettünk, lehet, hogy fogunk tudni kooperálni csapatépítés-témában.
Visszaöltözni sem volt kedvem, csak úgy, rövidnadrágban indultam vissza tanítani. A busz az orrom előtt suhant el; de látva hogy futok irreálisan sokat várt rám a megállóban. Egy kamion irtó nagyot fékezett, amikor átfutottam előtte. Pedig én kiszámoltam, hogy nem fog elütni. Így is lett.
A nyelvsuliban a gyerkőcök viszonylag rendben voltak. Frodó hívott, de nem gyanakodtam, hogy vajon miért. Már csak az otthon, és Zoli lebegett a szemem előtt. A villamos az orrom előtt indult el; amíg vártam, hogy a másik induljon felhívtam Apát, aki
közölte, hogy én most épp a Frodóval mászok falat, az anyukája említette neki.
Hoppá! Frodó! Megbeszéltük, hogy ma este jön ő is mászni...Még jó, hogy nem indult el a villamos. Mekihez vissza, Frodó összeszed, irány a mászóterem. Majd Zoli is jön, ha végzett a porszívással.
A nap mászó-mérlege végül 10 fel-le, 3 áthajlásos pálya és 3 önbiztosítós mászás lett. Nem rossz. Be van dagadva a bal kettes lábujjam...
Hazaérve, azt gondoltam, mára vége a megpróbáltatásoknak. De nem. Mások blogját olvasva bizonyítékra akadtam: valaki, akit a múltban nagyon nagyra becsültem, módszeresen átvert, hazudott nekem. Nem baj, legalább ez a kép is tiszta már, ahogy írtam is tegnap este.
Még szerencse, hogy Zoli karjában egy ilyen napot is játszva kipihenek...:)