Valamilyen módon azért büszkeség ez.
Persze önhitt dolog lenne azt gondolnom, hogy csakis én állok az események hátterében; hogy a kialakult helyzet csakis nekem, az én tevékenységemnek köszönhető.
Mert ugyebár ott van az önkifejezés, mint alapvető emberi motiváció; meg globalizálódó világunk, ahol mindenki valamilyen módon már kötődik az internethez; ok lehet a rengeteg rohanás, ami miatt nincs időnk mindenkinek mindent elmesélni; valamint az információs társadalom, ahol igény az, hogy pár kattintással szinte bármit megtudhatjuk embertársainkról...
Száz szónak is egy a vége: örömmel tölt el érzékelnem, hogy mióta blog-írásba kezdtem, és néhányan rendszeres olvasóimmá váltak, azóta közülük már ketten is saját blog-vezetésre adták a fejüket. (Megtaláljátok őket az "Őket olvasom én" rovatban.)
Azt már persze csak remélhetem, hogy nem úgy van ez, mint a gyerekneveléssel: nevezetesen, hogy azért látunk neki mi is, hogy megmutathassuk, mi majd mennyire máshogy csináljuk, és véletlenül sem követjük el azokat a hibákat, amiket az elődeinknél oly annyira elítéltünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése