Café Ponyvaregény

A Café Ponyvaregény legújabb felfedezéseim egyike. Első alkalommal az idei nyár angoltáborai kapcsán kerültünk együttműködésbe - a heti program egyik napján itt fogyasztottunk gyermek-menüt a csemetékkel. A hely már ekkor nagyon szimpatikusnak tűnt - úgy gondoltam, ide előbb vagy utóbb vissza kell térnem.

Így is történt tegnap, elő-születésnapi vacsorázás céljából.
A Café Ponyvaregény nem fekszik forgalmas helyen - úgy is mondhatnám, hogy forgalmatlan helyen található - 300 Ft-os fix áron leparkolja az ember a gépjárművet, majd könnyed, 10 perces sétával éri el az objektumot (ami persze Apunak tortadobozzal hosszúnak tűnt, de bizton mondhatom, megérte).
A hölgy már az asztalfoglalásnál biztosított: ha jó idő lesz, akkor a teraszon, ha pedig hűvösebb, akkor a belső térben terítenek számunkra. Ésszerű figyelmesség. Lévén jó idő, a teraszon kaptunk helyet. Újabb kellemes meglepetésként ért, hogy csütörtöktől vasárnapig élőzenével is szolgálnak - ám az asztalunkat épp a művész úrral átellenes szegletben jelölték ki - hogy kényelmesen tudjunk beszélgetni. (Itt jegyezném meg, hogy az élőzene teljes mértékben élvezetes és a hely hangulatához illő volt, teljes mértékig pozitív csalódást okozva az ilyesféle szolgáltatásokban úgy általában.)
AZ étlap - erről már az internetről tájékozódtam - maga egy regény érdekességekkel, történetekkel, és nem utolsó sorban izgalmas ételekkel. Újabb remek megoldásként közepén összefoglalót tartalmaz a rendelhető fogásokkal - így az idegesebb természetű vendégeknek nem kell az egész kiadványt átlapozni; aki azonban nem csak kulináris élményre vágyik, annak mindenképp ajánlott.
Az étel-válogatás közben már megbizonyosodtunk, hogy a limonádé kiváló, és a kimért rosé sem marad el mögötte. A bor gyönyörű színe még a fotósi lelkesedésemet is felébresztette - kár, hogy a fényképezőből otthon maradt a memória-kártya.
A rendelés során a felszolgáló hölgy igyekezett tanácsaival hozzájárulni a jó választáshoz - azt pedig igazán nem írhatjuk az ő számlájára, hogy Apu két adag ételt is gond nélkül elfogyaszt...Így egy erdei gomba levesre, egy gyümölcs levesre, egy mascarponés juhtúrókrémes- és egy lesütött májas fatányérosra, két adag palacsintabatyura és egy sajtmártásos csirkére vártunk.
Mind a társalgás, mind pedig az éhes gyomrok szemponjából optimális időn belül szervírozták a levest. A magam részéről az erdei gombák mellé némi tejfölt, vagy tejszínt sem éreztem volna túlzásnak - mindemellett a magyaros, paprikás íz sem állt rosszul nekik. A gyümölcsleves épp nem piros-gyümölcsökből készült - de annyi biztos, hogy gyorsan elfogyott.
Kis szünet után a főételekkel folytatódott a hely kóstolgatása. A csirkemell kiváló fűszerezéssel sült ropogós-omlósra, a steak-burgonyáért valószínűleg vissza fogok még térni a helyre, a sajtmártás íze viszont az ízlésem szerint lehetett volna karakteresebb. Ezért főzöm én füstölt sajttal. (És többek között valószínűleg ezért nem én vagyok a szakács a Ponyvaregényben.) A palacsintabatyuk a várakozásnak megfelelően gusztusosak és ízletesek voltak; a mennyiségük sem hagyott kívánnivalót maga után, mindemellett Apu meg tudta volna enni belőlük a tervezett két adagot.
De azért ő sem maradt hoppon, ugyanis Anyu májas-zsíros pirítósa mellé a juhtúrós-mascarponés mártogatóst közös prédának rendeltük.
A vacsi végére azt hiszem, már szinte mindenki evett mindenki tányérjából; további adag pirítóssal elpusztítottuk az összes mártogatható "kenőcsöt", és a ropogós zöldségeket is.
A "meglepetés" szülinapi torta már csak némi pihenő után csúszott le (no jó, a fiúknak ment belőle két szelet is...), majd némi beszélgetés (és a szúnyogok egyértelmű felélénkülése) után hazafelé vettük az irányt.
Az autóig (ahogy idefelé jövet is) gyönyörű, rendezett parkos környezetben, emberi igények szerint kialakított tereken át, néha gondosan rendben tartott fűben, víz-illatban, madárcsicsergésben sétáltunk.
Szeretem ezt a helyet. Megbeszéltük, hogy jövünk máskor is.

Hogy hol található ez a nyugodt csoda Budapest forgatagában?
Jah, kérem! A Kopaszi gáton...