Keresem, kutatom, összekaparni igyekszem az életem azon pillanatnyi időszakait, amikor mertem felhőtlen, amikor mertem görcstelen és saját magamért való lenni.
Nevezhetjük ezt szerelemnek, de én méginkább nevezném szabadságnak - a tett, a gondolat, az indulat, az érzelem szabadságának.
Színekre emlékszem, és illatokra. Ruhákra, amik befonták a testem, puha tapintású meleg kelmékre, érintésekre, nevetésekre, dalokra, mozdulatokra is emlékszem.
Emlékszem az időkre, amikor mertem belevetni magam önmagamba, és nem féltem a visszacsapó, fojtogató hullámoktól.
Akkor, ott, úgy tudtam úszni.
A lábam lassan sziklát ér,már talán nem soká kell kapálóznom most sem. A dal, a fény, a művészet, a bohém boldogság lassan szétárad bennem most is, mert talán már tudom, hogy mit, tudom, hogy hogyan keresek.
Gyerkőc voltam még. Imádtam enni, talán a legkedvesebb dolog volt számomra a világon. "Ne edd le magad!" Én csak habzsoltam gondolkodás és fékek-gátak nélkül. "Ne edd le magad! Miért nem figyelsz oda?! Ha mégegyszer megtörténk, elveszem!" A fejem minden falat után lassan-lassan görcsösen a mellkasomra tévedt - vajon van-e már bűnjele az ártatlan élvezetnek?
Nevetni jó, de nevetni nehéz dolog. A fűben hempergéstől koszos leszel fülig, mégis ez az egyetlen módja a megtisztulásnak. Spontánnak lenni, őrültnek lenni, mosolyogva tenni, ami tetszik, és kacagva futni az álmaid után - hát ilyen voltam akkor, azokban a mikronnyi pillanatokban, amikor éppen átszellemülhettem, át tudtam szellemülni a boldogságban.
És ezt nem a kívülállók, nem a "mások" határozzák meg - hiszem. Nem a társ, nem a barátok, nem a szülők, rokonok, kitudja kicsodák. A döntés a magamé, hogy tudok-e, hogy merek-e csodálatos ember lenni. Csodálatos, sugárzó, aki betölti életörömmel a közeget, amelyben él. Aki akkor is energikus, ha fáradt. Aki akkor is boldog, ha épp szomorú.
Boldog, mert ő maga lehet. Boldog, mert nem kötik ostoba kötelmek. Boldog, mert nem kényszeríti belső erő, hogy görcsösen gondolkodjon, mielőtt cselekszik. Mert tudja, hogy a tettei helyénvalók. Mert tudja, hogy aki szereti, az a tetteivel együtt, teljes egészében fogadja el.
Boldog vagyok, hogy megtaláltam ezeket az elrejtett perceket a múltban; és boldog vagyok, mert úgy érzem, lassan újból átjár az alkotó erő.
És remélem, ez virágba borítja majd mindenki életét egy kicsit, aki velem, aki mellettem, aki körülöttem él.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése