Félreérzés

Nem, a címben nem elgépelésről van szó. A címadás tudatos - majd meglátjátok, hogy miért.

Egy negyed órája lehet annak, hogy a következő telefon-beszélgetés lezajlott:
V: Szia, nem zavarlak?
Z: Nem, mondjad csak!
V: Szóval csak azt akartam, hogy...
Z: De akkor mondd!
V: Azt történt, hogy...
Z: De mondjad! MONDD CSAK!
Ezen a ponton letettem. És azt éreztem, hogy Zoli valamiért ideges rám - ki tudja miért. Ideges, mert már másodszor hívom fel ma; mert nem nyögöm ki megfelelő sebességgel a kívánt információt; mert bal lábbal kelt, mit tudom én. Csak azt "tudtam" nagy pontossággal, hogy Zoli haragszik rám.

Namármost az életem során tele voltam, és sajnos még vagyok is ilyen, és ehhez hasonló félreérzésekkel. Amikor senki nem mondja ki, amitől tartok; én mégis kvázi belelátom a sorok közé. És már előre marcangolom magamat. És már eleve kattogok azon, hogy mi lesz a következő képés, ha az általam érzett "tény" kibukik.
Aztán persze - rendszerint melléfogok. Mert Zoli nem dühös. És Anyu nem gondolja, hogy mocsokban élünk csupán amiatt, hogy most épp nem volt időm takarítani. Meg Balázs sem utál, amiért elfelejtettem lemondani a találkozást. És még sorolhatnám.
Ezek a félreérzések részemről nyilvánvalóan a túlfejlett önkritikai (meg önbüntető) hajlam eredményei. Nagyon sokáig az volt az alapállásom, hogy ha bármi gond van körülöttem, akkor annak én vagyok az okozója - függetlenül a realitásoktól.
Ez a hozzáállás persze gyakran könnyebbségeket szül, mert

• nem kell kiállni a saját igazunk mellett, szembehelyezkedve az általunk fontos személyekkel
• nem kell mások erőforrásaira aspriálni a probléma-megoldásban, elegendő a saját energiákat mozgósítani
• később feljogosítva érezhetjük magunkat a mártírkodásra, az önsajnálatra a mások hibáiért való "önzetlen" felelősségvállalásért

Namost le kell szögeznem, hogy az utóbbi időben módszeresen - és Zoli legnagyobb örömére és támogatsával - próbálok leszokni arről a baromságról, hogy félreérezzem mások megjegyzéseit, megnyilvánulásait, viszonyulásait. Egyre több körülöttem élőről tudom, hogy azt mondják egy az egyben, amit gondolnak: ha büdös a szám, akkor azt; ha imádnak valamit bennem, akkor azt. Ígyhát nincs értelme mögéjük képzelni a tűzokádó sárkányt, amíg azt nem mondják...
Könnyebb így az élet nekem is - a Többieknek is. Lehet, hogy Jóanyám is erről papol egy ideje; és valószínűleg ennek az egymás-mellett-elbeszélésnek volt az eredménye nagykamasz koromban a folyamatos sértődöttség és rossz hangulat otthon.
Nem baj, túl vagyunk rajta.
Én már - úgy érzem - lassan fejben is. Aztán hogy a tettek mikor követik a rációt? Na, azt majd meglátjuk!

5 perccel ezelőtt:
V: Szia, Kedves!
Z: Szia, Picim!
V: Eltörött itthon a wc-deszka. Kidobtam, mert már használhatatlan. Hazafelé légyszi vegyél egyet, mert addig nem lehet ráülni a wc-re.
Z: Okés, sajnálom, de akkor majd veszek!
V: Köszi! És bocs, hogy letettem, csak nem értettem, miért sürgetsz.
Z: Semmi gond, tudom, hogy fáradt vagy, csak itt meg pörögnek az események, és nem értettem, hogy miért nem mondod már.
V: Jah, hát igen, álomkórós vagyok még. De semmi baj. Puszillak!
Z: Puszi!